A szamuráj- és western-mozihagyomány kedvelői számára nyilván ismert történet szerint Akira Kurosawa 1961-ben elkészítette A testőr (Yojimbo) című mozit nem kevéssé használva benne a western filmek képi és tartalmi hatáselemeit. Három évvel később ebből forgatta le Sergio Leone az Egy maroknyi dollárért című filmjét, mellyel új minőségi kategóriát nyitott a spagetti-westernek sorában.

A rendező, Kurosawa és forgatókönyvírója, Kikushima Ryuzo ezt követően nem sokat habozott, beperelte a másolat olasz készítőit a szerzői jogok megsértéséért, és a pert annak rendje és módja szerint meg is nyerték a japánok. Az itélet értelmében a felperesek a spagetti-western teljes nyereségének 15%-át megkapták, ezen fölül ráadásul a film távol-keleti forgalmazásának jogait is. Kurosawa később elárulta, hogy ezzel több pénzt kerestek, mint amit az eredeti alkotás, a különben mesteri Yojimbo
összesen termelt.

Takashi Miike, japán rendező épp ezt a már jópár kiváló formában celluloidra rögzített történetet dolgozta fel ezúttal újra - számomra legalábbis - felejthető módon. A Sukiyaki Western Django elődeivel szemben egy pillanatig sem komolyan vehető alkotás teli s tele az elődök emblematikus jeleneteinek szereotipizált felböfögéseivel. Nem is igazán tudnám megmondani, hogy ez a film vajon tisztelegni akar-e Kurosawa és Leone filmjei előtt, vagy inkább a paródiája kíván lenni azoknak. Nos, ha tisztelgés, akkor minden drámaiságot és hősiességet nélkülöző, felszínes és habkönnyű darab, ha azonban paródia, nos, akkor részemről o.k., mindössze annyi észrevételem lenne, hogy egyáltalán nem lehet rajta röhögni.

A sztori nyilván sokak számára ismerős: jóképű idegen érkezik a bandaháború sújtotta, szinte teljesen elnéptelenedett kisvárosba, ahol hamar kiderül, jobban és főleg gyorsabban lő, mint a szerencsétlen kisembereket sanyargató suttyó gengszterek. Felajánlja ugyan szolgálatait mindkét rivális bandának, ám eszében sincs velük tartani, inkább a meggyötörtek és kiszolgáltatottak védelmére siet. Egyszer ugyan elkapják és rendesen véresre is verik, hogy majdnem belenyomorodik, ám szerencsésen túléli ezt is. Talpra áll, hogy önzetlenül megmentse azokat az elmondhatatlanul sokat szenvedett szerencssétleneket, akiknek senki más nem segítene. Ezután pedig felhasználva a természetes ellentéteket megkönnyíti a rivális kánoknak, hogy leszámoljanak egymással, melyet követően egy végső párviadalban elintézi a tök egyedül élve maradt, legyőzhetetlennek hitt bandafőnököt, hogy aztán mint aki jól
végezte dolgát, ellovagoljon a nyomás alól épphogy éledező faluból. Hogy ez a maroknyi dolláros Leone-film, vagy a Miike-féle weszterndzsángó sztorija? Nem vagy, hanem és.
Ami valóban érdekesnek mondható ebben a stílusában alaposan kimerülő, tartalmilag teljesen felszínes moziban, hogy a szamurájfilmből westernfilmbe átvitt történetet csak félig vitte vissza Japánba, a másik felét otthagyta az Egyesült Államok és Mexikó határán. Így fordulhat elő, hogy pisztolyból kilőtt golyókat szamurájkardok hessegessenek el, hogy japán lovasok cowboykalapban géppuskatűz alatt leljék halálukat, továbbá hogy japán akcentussal előadott angol nyelven értesülhessünk arról, hogy melyek a tradicionális harcművész legfőbb ismérvei. A filmben maga Quentin Tarantino is feltűnik egy mellékszerep erejéig (mellesleg ő a film egyetlen nem japán szereplője) és alaposan ki is éli pojácai hajlamait egy olyan börleszkben, melyben semmi kétség, tréfás látni őt. Csakhogy ezt a filmet cseppet sem Tarantino fémjelzi. Üres sttílusparodizáló bohózatnak mondanám, melynek a rendező minden elemét korábbi filmekből vette át, többek közt magából az 1966-os, címadó Djangoból. Sztereotíp gagyi, amiben mindenki rohadtul májerkedik, csak azt tudnám, hogy kerül egy szamuráj/western-filmbe zipzáros kapucnis pulcsi.

Azt el kell ismerni, hogy a film jól van fényképezve, és az is borítékolható, hogy Tarantino-Roriguez fanoknak be fog jönni, nekem már a Grindhouse-filmek se tetszettek. Aki a sárga bőrruhás, szamuájkarddal széjjelvagdalkozós jelenet miatt kedveli a Kill Billt, nos, az nézze meg ezt a filmet is, de mindenkit figyelmeztetek: a többi jelenettől messze elmarad.