Ich möchte schwimmen Bad, ich möchte schwimmen Bad – dünnyög a Kossuth-díjas művész, és befordul a Lukács uszoda ajtaján. Hatvan éves múlt? Szerintem hat, ha engem kérdeznek…

Novák Péter: Rockzenésznek lenni, fogalmazzunk finoman, különös életmód. De egyszer csak a legendából munkahely, a csillogásból felelősség lesz.

Presser Gábor: Észrevétlenül változik meg az élet körülötted, és persze az sem mindegy, honnan jössz. Nem egyformán izgatott minket maga a “rock and roll életmód”, különösen nem a szocialista rock and roll… Ráadásul errefelé a túlzott alkoholfogyasztás nem egyértelműen a zenészek privilégiuma volt, itt ivott a mérnök, a színész, az értelmiségi, a munkás, ilyen idők voltak. Mi dolgozni szerettünk, nem is voltunk tele szabadidővel. Hullámzó létforma ez, van, amikor nagyon sűrű, alíg érsz haza egy turnéból, és két nap múlva már kezdődik a másik, rossz körülmények között, borzalmasan hideg, vacak buszokban, rémes szállodákban. De fiatalok voltunk és nem arra gondoltunk, hogy tennünk kell valamit magunkért is. Lejátszottuk a koncerteket, sikerünk volt, akár bele is mehettünk az éjszakába. Aztán kezd megváltozni az ember, másként kezelni dolgokat, bizonyos szegmenseit például megunni.


P.G.: Közben persze ott volt nekem a színház…

N.P.: Nagyon más szerep, hogy stílusos legyek?

P.G.: Szerencsés esetben jól kiegészítik egymást. Sok mindent lehet tanulni a rockzenében, aminek komoly hasznát veszed egy színházi munkában, és fordítva is ugyanígy igaz. Nekem ez sosem volt igazán elválasztható, elkülöníthető, már csak azért sem, mert az egész színházi karrieremet pont a rockzenének köszönhetem, a Képzelt Riport egy Amerikai Popfesztiválról megszületésének.


N.P.: Legendával és csillogással kezdtem, de azért ez tényleg egy fizikum- és lélekörlő foglalkozás. Ráadásul könnyen szokik rá az ember, és egyre nehezebb szünetet tartani.

P.G.: Én szeretek! Ahogy mennek az évek, egyre jobban.


N.P.: Ahhoz képest állandóan tele van a naptárad. Fellépésekre, próbákra jársz, de kiállításokra, koncertekre is, táncszínházat nézel, frissen megjelent könyvekkel látlak. Az érdeklődésen túl mintha pótolni szeretnél valamit…

P.G.: Pótolni is szeretnék – fiatalon a fentiek miatt sok mindenből kimaradtam, de azért ez mind inspiráció a mai napig! A mi pályánk nem abból áll, hogy elvégezzük a Rockzenei Egyetemet. Mi abból tanulunk, hogy a többieket hallgatjuk. És nem csak zenét, hanem irodalmat, képzőművészetet, táncot, esetleg egy jó beszélgetést.

N.P.: Vannak minták amiket, akiket követsz? Ha nem akarod, nem kell megnevezni őket, csak úgy, egyáltalán.

P.G.: De meg akarom! Egy életre szóló leckét adott Kemény György grafikusművész, legendás LGT borítók tervezője, akivel még zenegimnazista koromban barátkoztam össze. Tőle lestem el – anélkül, hogy valaha is szándékosan tanítani akart volna – a mások iránti kiváncsiságot, megbecsülést, hogy találni mindig valami jót egy másik alkotóban, amely tulajdonságok ugye nem igazán jellemzőek ránk… Az amadindás Rácz Zoli, Haraszti Édeske mobilszobrász jutnak eszembe. És persze még rengeteg barát.


N.P.: Hány életmódváltáson vagy túl?

P.G.: A sokadikon. Egy ilyen nagy koncert például rengeteget “kivesz”, és nem is ez a kérdés, hanem az, hogy egyáltalán fel tudsz e készülni rá? Mert ha fizikailag nem vagy kész, nyilvánvalóan szellemileg sem leszel. Rendszeresen járok fürdőbe, végzem a testkonzerváló tornamutatványaimat, és nemsokára már régi csúcsformámban csavargok a környéken, naponta kétszer. 6-8 órát ülök a hangszer, a zenészek mellett, ez kiván némi korrekciót. És persze elkerülhetetlen, hogy gondoljak a koromra is…

N.P.: A zene gyógyít!

P.G.: De nem feltétlenül kell beledögleni!


N.P.: 1 koncert, így nevezted el a január 24-ei Aréna-fellépést. Szándékos a szerénység?

P.G.: Semmiképpen sem kívántam ünnepeltetni magam, kötelezővé tenni a megjelenést. Ráadásul egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy a hatvan annyira vidám évforduló, így rögtön az idei évre tettem az előadást. Azon túl, hogy nem akartam, megoldhatatlannak is tűnt egy életmű-koncert, száz százalék, hogy rosszul válogattam volna össze a dalokat. Jobb így címkék és kategóriák nélkül. Szabadabb vagyok talán.


N.P.: Mit látsz, ha a visszapillantóba nézel?

P.G.: Lehettem volna sokkal jobb, ha máshova születek, és lehet, hogy nem lett volna belőlem senki. Soha nem ilyen célokat kerestem, elém sodrodó lehetőségekből választhattam, amelyek aztán további lehetőségek felé sodortak. Ha valami nem sikerült, gyorsan megírtam egy dalban és viszlát.

N.P.: Mi akkor a siker?

P.G.: Életbarát dolog, bizonyos kereteken belül. Nem sok dolog van ám, ami jobb a sikernél! Persze pont annyira inspirál, mint amennyire rongál, már ha elhiszed. Mert módjával szabad csak elfogadni. Ha nem így teszel, nagyon sok fájdalom ér, a siker meglehetősen rossz tanácsadó. A keményen elvégzett munka eredményének egy része, ennyi. Se több, se kevesebb.

N.P.: Számtalan karitatív tevékenységed van, fellépőként, szervezőként egyaránt. Ezt is a siker hozta, gondolom, mármint, hogy teheted és teszed is.

P.G.: Senki nincs a világon, aki nem valakinek, valakiknek köszönheti a sikerét, így a vele járó lehetőségeket is illik megosztani. Ráadásul lényegesen többet ér, ha másnak is jut belőle…


N.P.: Mit üzenünk végül a fürdőbe nem járóknak?

P.G.: Sürgősen változtassanak, ha rám hallgatnak. Kilencven év alatt ajánlott, hatvan alatt kötelező!