A dokumentum- és a tudományos, ismeretterjesztő filmek vetítésével ugyan már kedden megkezdődött a 40. Magyar Filmszemle, a rendezvénysorozat hivatalos megnyitóját ma este tartják a Budapest Kongresszusi Központban, ahol átadják az Életműdíjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címet.
A Magyar Mozgókép Mestere díjat a filmesek kezdeményezésére a Magyar Mozgókép Közalapítvány létrehozói (filmszakmai szervezetek és a kulturális tárca) alapították a filmes szakma legrangosabb elismeréseként. Első alkalommal 2004-ben, a 35. filmszemle megnyitó ünnepségén adták át tíz kiemelkedő filmes alkotónak, majd 2005-től egy-egy Kossuth-díjas, 65. életévét betöltött rendezőnek vagy operatőrnek adományozzák az elismerést, amellyel havi 500 ezer forintos juttatás jár.
A cím legújabb birtokosa, Elek Judit 1937. november 10-én született Budapesten. 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán a legendás Máriássy osztály tagjaként; pályáját dramaturgként kezdte a Budapest Filmstúdióban. Első munkáit a Balázs Béla Stúdióban készítette, első játékfilmjét, a Sziget a szárazföldönt 1969-ben forgatta Kiss Manyival a főszerepben, Mándy Iván forgatókönyvéből. A hetvenes években sikeres dokumentumfilmeket készített (Istenmezején 1972-73-ban, Egyszerű történet), az 1980-as években érdeklődése a történelem felé fordult (Vizsgálat Martinovits Ignác szászvári apát és társai ügyében, Mária-nap, Tutajosok) Saját, 1964-ben íródott kisregényéből készült harminc évvel később az ötvenes években játszódó Ébredés című filmje.
Ezt követően ismét visszatért a dokumentumfilmhez (Mondani a mondhatatlant - Elie Wiesel üzenete, Egy szabad ember - Fisch Ernő élete című). Három éve készült A hét nyolcadik napja elnyerte a 38. Magyar Filmszemle, valamint a kairói nemzetközi filmfesztivál legjobb forgatókönyvért odaítélt díját.
Munkásságát 1987-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2008-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Bacsó Péter 1928. január 6-án született Kassán, édesanyja Palotai Boris író. A család a negyvenes évek elején költözött Budapestre. 1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál). Részese lett a magyar film újjászületésének, forgatókönyvíróként a legsikeresebb Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében volt. Rendezőként 1963-ban mutatkozott be a Nyáron egyszerű című lírai alkotással, amely az akkori fiatalok életével, gondolkodásmódjával, magatartásformáival foglalkozott. Hasonló témájú volt a Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967), mintegy előkészítve a komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövést. Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Az 1969-es A tanú tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít.
Az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus megjelenítése a Te rongyos élet (1983), a Titánia, Titánia (1988), a Sztálin menyasszonya (1990). Az egyén és a történelem viszonyával foglalkozott a Hány az óra, vekker úr? (1985) című filmben. A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák, Karády Katalin életének állít emléket a Hamvadó cigarettavég (2001).
A De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékát, amelynek főszereplője két étteremkritikus, a 2006-os filmszemlén mutatták be. Az idei filmszemle játékfilmjei között versenyez a Majdnem szűz című munkája.
Tevékenységét 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta birtokosa a Magyar Köztársaság középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere lett, 2006-ban Budapest Díszpolgára elismerésben részesült, 2008-ban megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját és a Hazám-díjat. Félévszázados munkásságáról 2007 novemberében jelent meg a Bacsó Filmkönyv című kötet.
Bertalan Tivadar 1930. október 2-án született Budapesten. Tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán végezte, díszlettervezői diplomáját 1955-ben kapta kézhez, 1964-ig a Budapest Filmstúdióban dolgozott, majd 1965 és 1992 között a Hunnia Filmstúdió vezető díszlettervezője volt. Mintegy kétszáz film látványát tervezte, ezek közül a legjelentősebbek a Papp László olimpiai bajnok főszereplésével készült Nehéz kesztyűk (1957), a Várkonyi Zoltán által rendezett Csutak és a szürke ló című ifjúsági film (1961), a Sok hűség semmiért (1966), a népszerű Tüskevár című ifjúsági sorozat (1967) vagy a hatvanas évek másik közkedvelt televíziós sorozata, a Tenkes kapitánya (1962).
Olyan amerikai produkciókban is dolgozott, mint Az Operaház fantomja (1982, 1989, utóbbi angol változat), az Anna Karenina (1984 ), a Mata Hari (1984), Egy jenki Artur király udvarában (1989), míg legismertebb kanadai munkái a Dr. Jekyll és Mr. Hyde (1988), valamint a Drakula (1989).
Novellákat, elbeszéléseket és regényeket is ír. Legutóbb Hangok a papírgalancsinból és Lippi címen jelentek meg művei, amelyeket "egyszemélyes" könyvnek nevez; ezeknek nemcsak a tartalmát, hanem külalakját és belső képi megjelenését is maga jegyzi.
Kemenes Fanni 1932. március 25-én született Budapesten. Pályáját az Irodalmi Színpadon (1957-1960) és a Petőfi Színházban (1960-1963) kezdte. 1963-ban a legendás rendező, Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházba szerződött, ahol több mint egy évtizedig álmodta színpadra a jelmezeket. A hetvenes évek közepétől több mint tíz évig dolgozott a József Attila Színházban, 1987-ben lett a Budapesti Operettszínház tervezője, s innen ment nyugdíjba. Több mint félezer színházi munka fűződik nevéhez, köztük olyan népszerű darabok, mint az Egy szerelem három éjszakája, A vörös postakocsi, Cigányszerelem, Három nővér, Atilla, Isten kardja, Őrült nők ketrece, Csárdáskirálynő, Az aranyember. A Budapesti Operettszínházban jelenleg is futó Mária főhadnagy című Huszka Jenő-operett jelmezeit is ő tervezte.
A színház mellett számtalan televíziós munkához hívták, több tévéjáték és tévéfilm jelmezeinek tervezője, s a hatvanas évek közepétől nevét több mint hatvan alkalommal lehetett olvasni a filmvásznon. A legnagyobb magyar rendezőkkel dolgozott együtt, így mások mellett Várkonyi Zoltán mellett, Fábri Zoltánnal (Az ötödik pecsét, 1976), Sándor Pállal (Szeressétek Odor Emíliát, 1968, Régi idők focija, 1973), Kovács Andrással (A Vörös grófnő, 1984), Mészáros Mártával (Napló gyermekeimnek, 1982, Napló apámnak, anyámnak, 1990), Bacsó Péterrel (Megint tanú, 1994, Hamvadó cigarettavég, 2001). Egyik utolsó munkájaként 2003-ban ő volt a jelmeztervezője Verdi Nabucco című operája margitszigeti színházi előadásának, amelyet a tévé is közvetített.
Jelmeztervezői munkája elismeréseként 1985-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben a magyar filmszemlén is díjat kapott, 1990 óta az érdemes művészi cím birtokosa.
Szilágyi István 1937. december 7-én született Gyomán. A Ludas Matyi gyerekelőadásának hatására döntötte el, hogy "komédiás" lesz. 1957 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, diplomáját kézhez véve előbb Egerbe szerződött, néhány évig Párizsban élt, majd az Irodalmi Színpad (1970-1973), a Vidám Színpad (1973-1977), a Vígszínház (1977-1979), ezt követően egy évtizedig a Mafilm társulatának volt a tagja. 1995 óta a Győri Nemzeti Színház tagja.
"Pityi" becenevét Básti Lajostól kapta a főiskolán, amit egykori osztálytársa, Sztankay István terjesztett el. Szilágyi Istvánt jellegzetes arca miatt pályafutása alatt elsősorban az epizódszerepek találták meg. Egyik legnagyobb sikerét Csukás István Keménykalap és krumpliorr című (1978) népszerű filmjében aratta a plakátragasztó Lópici Gáspár szerepében. Saját becenevének köszönhette A Tenkes kapitánya népszerű tévéfilm-sorozatban (1964) a Pityik őrmester nevet, amelyet az író Örsi István az ő tiszteletére adott az általa játszott labancnak. A könnyed szerepek mellett filmdrámákban is megmutatta tehetségét (Azonosítás, 1975; Angi Vera, 1979; Sztálin menyasszonya, 1991; A napfény íze, 1999). Túl a hetvenen is szívesen gondolnak rá a rendezők, legutóbb a Szuromberek királyfi című mesefilmben, a Casting minden című zenés filmben, valamint a Véletlenül szándékos című krimiben osztottak rá szerepet, a Szomjas György által rendezett A Nap utcai fiúk című 1956-os filmben, és az idei filmszemle versenyprogramjában is látható, Goda Krisztina által rendezett Kaméleon című filmben is látható. Igazi életterének mégis a színházat tekinti. Több mint tíz éve a győri színház tagja, pályafutása alatt a legnagyobb klasszikusok - többek közt Csehov, Dosztojevszkij, Steinbeck, Tennessee Williams - darabjaiban lépett színpadra. Szilágyi István 2002-ben a Gobbi Hilda által "az emlékezetes percek, pillanatok főszereplői" elismerésére alapított Aase-díjban részesült, 2003-ban pedig Gobbi Hilda-életműdíjat kapott.
Szőnyi G. Sándor 1928. december 29-én született Rákospalotán. Pályáját újságíróként kezdte, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán tanult; diplomáját 1956-ban kapta kézhez. Tanulmányait követően néhány évig dramaturgként dolgozott a Magyar Televíziónál, majd 1958-tól a tévé irodalmi és drámai főosztályán rendezett, 1993-1994-ben a drámai műsorok stúdióvezetője volt. A műfaj fénykorában csaknem 80 tévéfilmet és tévéjátékot rendezett. Témaválasztásainál főként a magyar félmúlt és a jelen problémáinak ábrázolása izgatta. Sokszor fordult irodalmi alapanyaghoz, köztük olyan klasszikusokhoz, mint Dosztojevszkij (A játékos, 1963,) Balzac (Vörös vendégfogadó, 1964), Móricz Zsigmond (Míg új a szerelem, 1984, Koldus Napóleon, 1987), Katona József (Bánk bán, 1987), s szívesen nyúlt kortárs írók műveihez - Fejes Endre (Mocorgó, 1968, Kéktiszta szerelem 1970, Jó estét nyár, jó estét szerelem, 1971, Cserepes Margit házassága, 1972), Karinthy Ferenc (Ez a Józsi, ez a Józsi, 1979), Szabó Magda (Az a szép fényes nap, 1980).
A Családi kör sorozatban több alkotás is fűződik nevéhez, tévéfilmet forgatott Mednyánszky László festőművészről (1978), készített könnyed akció-vígjátékot Bujtor István társrendezésében (Csak semmi pánik, 1982), míg az Egy forradalom hétköznapjai című (1993) dokumentumjátéka az 1848-as eseményeket és szereplőket mutatja be. Az utóbbi évtizedben készült Erdélyi novellák (1999) című munkája kisjátékfilmek füzére erdélyi írók munkáiból, a két éve készült, s 1956 novemberében játszódó Estére mindig leszáll a köd című tévéfilmje, amelynek forgatókönyvírója is egyben, Galgóczi Erzsébet művéből készült.
1981-1983 között a kecskeméti Katona József színház művészeti vezetője volt, a 2004-ben megalakult Televíziós Művészek Társasága alelnökévé választották, 2007-től a szervezet tiszteletbeli alelnöke. Munkásságát két alkalommal ismerték el Balázs Béla-díjjal (1964, 1973), 1975-ben megkapta az érdemes művész címet, 1988-ban kiváló művész lett. 1997-ben a Magyar Televízió alkotói által életre hívott Új Múzsa Alapítvány életműdíjával tüntették ki.
