A stratégia az ész (jel)szava. Hogy a józané, vagy az őrülté, az most mindegy. A stratégia csak a gyakorlatban működik, ha egyáltalán. Oda kell figyelni rá, észben kell tartani, alkalmazni, meg-megújítani, egyszóval tudatosan élni vele. Az igazán fontos dolgok azonban végül másutt dőlnek el, valahol legbelül.
Mantragyakorlat 1:Stratégia, stratégia, stratégia. Mondogassuk ezt a szót sokszor, egymás után, mintegy meditálásképpen, és egy idő után észrevesszük, hogy tartalmatlan hangsorrá redukálódik. Értelmét veszti.
A stratégia ugyanis az ész (jel)szava. Hogy a józané, vagy az őrülté, az most mindegy. A stratégia csak a gyakorlatban működik, ha egyáltalán. Oda kell figyelni rá, észben kell tartani, alkalmazni, meg-megújítani, egyszóval tudatosan élni vele. Az igazán fontos dolgok azonban végül másutt dőlnek el, valahol legbelül. Egyesek úgy mondják, hogy a lélekben. És ezen a legnagyobb stratéga, a legkiválóbb és legcélszerűbb stratégia sem tud változtatni. Ennyit elöljáróban.
Nagy stratégákkal tele a világ, csak néhányan közülük: Napóleon, Kutuzov, Radetzky, Nagy Sándor, Hitler vagy akár De Sade márki és Casanova. Jó stratégák voltak, országok és nők meghódításában egyaránt. És amit elterveztek, az csaknem mindig bejött. Egy darabig. Hogy mire mentek vele, az más kérdés. De azért náluk is előfordult, hogy fejjel mentek a falnak.
És hát stratégák vagyunk mi is, hétköznapi emberek. Jók vagy rosszak, de valamiféle „haditerv” nélkül egyre nehezebben lehet boldogulni manapság. Nekem például a következő a stratégiám: az életet, ha már itt vagyok, benne a közepében, nem túlélni szeretném, hanem át- és megélni. A túlélés művészete nekem kevés. Lehet, hogy csak azért, mert kicsit lazább korban élünk, és a zsákban hazacipelt boldogságból még a mélyhűtőbe is jut egy kevés. Mindenesetre az tény, hogy manapság nem elsősorban a túlélésre kell koncentrálni a mindennapokban, legalábbis egyelőre. Persze így sem könnyű, sőt: „Ha úgy áll a dolog, hogy mindent szabad, olyan elveszettnek érzed magad…”
Stratégiám másik alapvetése, hogy az ember igyekezzen távol tartani magát a politikától és a politikával átszőtt közélettől. Én ebben látom a legfőbb biztosítékát annak, hogy ne a folyamatos túlélésre kelljen koncentrálnom, hogy élhessem és élvezhessem a saját civil kis(szerű) életemet. Nem diktálni és nem hagyni, hogy diktáljanak. Szerintem ez jó kiindulópont, és ha ügyes az ember, no meg egy kicsit taktikázik is, akár hosszútávon is fenntartható. Lásd – tudom, mániákus vagyok – a cseheket.
Ha ez a két alapvetés rendben van, akkor a többi már csak ráadás, legalábbis ami a saját rongyos kis életemet illeti. Más kérdés, hogy mi a helyzet a „kapcsolati stratégiákkal” – hiszen ott már nem (csak) rajtunk múlik a siker vagy a kudarc. Ott már nehezebb dolgunk van. Vegyük például a hódítást. Casanova nyilván kiváló stratéga volt, de mindmáig vitatkoznak azon, hogy vajon volt-e igazán szerelmes. De Sade márki pedig még könyvet is írt A szerelem stratégiája címmel, kérdés persze, mit jelentett számára a szerelem. Mert kétségtelen, hogy a nők meghódítására számos jól kidolgozott stratégia létezik (nyilván a férfiakéra is, ebben nem vagyok jártas), egyediek és általános érvényűek egyaránt, és az is tapasztalati tény, hogy egy kis taktikázással a dolog össze is jön általában.
Ám ha a puszta hódításvágyon kívül szerelemről is szó van, minden előzetes terv és elképzelés dugába dől. Ott nincs sok helye stratégiának, ott a dolgok nem az ész és a logika szabályai szerint történnek. A lényeg másutt dől el, valahol legbelül. Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki döntse el maga.
Aztán itt vannak a politika, a közélet stratégái. Ott már neccesebb a helyzet, mert nem egészen mindegy, hogy saját magunk vagy egy ország életéről van szó. Ha jobban meggondoljuk, ön- és közjelölt „hadvezérekben” nálunk sincs hiány. És mégis – valahogy nem működik a dolog, még részleteiben sem. Valami nem stimmel: vagy a stratégiákkal van baj, vagy a stratégákkal. Netán mindegyikkel. Vagy azzal, amivel kezdtük: hogy hiába a jó stratéga és a legkiválóbb stratégia, az igazán fontos dolgok másutt dőlnek el, valahol legbelül. És ha ott megbukik az ember, ha ott rossz mantra-stratégiát választ (hatalom, hatalom, hatalom), akkor hiába minden. Akárhogyan taktikázik is az, aki alkalmazza.
Mantragyakorlat 2:
Orbán és Gyurcsány. Mondogassuk ezt a két szót sokszor, egymás után, mintegy meditálásképpen. Tudom, nem kellemes, még csak nem is könnyű, de ha jól csináljuk, ha megszabadulunk indulatainktól, akkor egy idő után észrevesszük, hogy tartalmatlan hangsorokká redukálódnak. Értelmüket vesztik.
