A 14 Grammy díjjal, és még számtalan más díjjal és kitüntetéssel büszkélkedő B.B. King Július 16-án a Budapest Sportarénában kápráztatja el a blues rajongóit.

A ’90-es, ’80-as, ’70-es, ’60-as és az ’50-es években is csak egyetlen királya volt a bluesnak, a mindenki által B.B. Kingként ismert Riley B. King.
B.B. ’40-es évek végétől kezdett el lemezeteket készíteni. Azóta több mint 50 albuma jelent meg, melyeknek túlnyomó többsége klasszikus blues, mint az 1965-ben megjelent élő blues album a “Live At The Regal” és az 1976-os Bobby Blue Blanddel való együttműködés eredményeképpen létrejött "Together For The First Time".

Az évek előrehaladtával B.B.–nek két dala is az R&B lista élére tudott törni, az 1951-es "Three O'Clock Blues és az 1952-es "You Don't Know Me". Négy száma pedig második helyig jutott ugyanezen a listán. 1953-ban a "Please Love Me", 1954-ben a "You Upset Me Baby", 1960-ban a "Sweet Sixteen, Part I", és 1966-ban a "Don't Answer The Door, Part I"című dalok. B.B. legsikeresebb crossover dala, az 1970-es "The Thrill Is Gone", a pop lista 15.helyéig jutott.

B.B. King zenéje azonban nem rádióbarát, mint ahogy az egész blues stílus sem az. Klasszikus dalai, mint a "Payin' The Cost To Be The Boss", "Caldonia", " How Blue Can You Get", "Everyday I Have The Blues", és a "Why I Sing The Blues" koncertekre (és a rajongóknak) való.

Riley B. King 1925. szeptember 16-án született egy Itta Bene nevű gyapotültetvényen, Mississippi államban. Sokszor a templom sarkában játszott, tíz centekért és néha szombat esténként akár 4 városban is fellépett. Gitárjával és 2,5 dollárral a zsebében stoppolt Észak - Memphisbe, Tennessee államba, ahol 1947-ben próbálta megkezdeni zenei karrierjét. Memphis volt az a város, ami minden fontos déli zenésznek otthont adott, és ami támogatta azt a nagy és versengő zenei közösséget, ahol szinte minden fekete zenei stílus megtalálható volt. B.B. unokatestvérénél, Bukka White-nál maradt és tanult, aki az egyik legismertebb vidéki blues előadó volt a maga idejében.

B.B. zenei karrierjében az első áttörés 1948-ban volt, amikor fellépett Sonny Boy Williamson radióműsorában. Ez állandó fellépési lehetőséget eredményezett számára a Sixteenth Avenue Grillben és később egy tíz perces saját blokkot a WDIA rádióban. A „King’s Spot” olyan sikeres lett, hogy meghosszabították a műsoridejét és a „Sepia Swing Club” nevet kapta. Ezek után B.B.-nek kellett egy jól hangzó rádiós név. Kezdetben a Beale Street Blues Boy nevet használta, melyet aztán Blues Boy King-re rövidített, amiből végül megszületett a legendás B.B. King művésznév.


AZ ’50-es évek küzepén B.B egyik arkansasi fellépésén néhány rajongó verekedésbe keveredett és fellöktek egy kerozinos hordót. Az egész épület leégett. B.B.-nek sikerült kimenekülnie, de később észre vette, hogy 30 dollárt érő gitárja bennmaradt. Visszarohant érte és kis híján bennégett ő is. Később kiderült, hogy a verekedés egy Lucille nevű nő miatt kezdődött – és ettől a naptól kezdve B.B. gitárjait Lucille-nek hívja.

"Three O'Clock Blues" című slágerének megjelenése után nem sokkal B.B. országos turnéra indult és évi 275 koncertetnél azóta sem játszott kevesebbet. 1956-ban elképesztő mennyiségű fellépést, 342 koncertet csináltak bandájával kisvárosi kávézókban, tánctermekben, jazz klubokban, koncerttermekben, hotelekben és útszéli csehókban. Enne a kitartásnak is köszönhető, hogy B.B. az elmúlt 40 év legismertebb blues zenésze lett.
B.B. technikája mindemellett elég komplex, mely olyan finomságokból áll össze, mint a hangos akkordozás által meg-megszakított szólisztikus témák, az elegáns vibrátók, vagy a jellegzetes nyújtások. A mai rock gitárjáték technikája nagyban köszönhető a B.B. által teremtett hagyománynak.

A seregben B.B. megismerte Charlie Christian és T-Bone Walker zenéjét. „Egy elektromos gitárt hallottam, amin nem spirituálét játszottak.”, emlékszik vissza B.B. King. „T-Bone Walker játszotta a „Stormy Sunday”-t. Azt hiszem ez volt a legszebb hang amit valaha hallottam. Ez volt az, ami igazán a blues útjára vitt.”
Az évek múlásával B.B. kifejlesztette a világ legkönnyebben felismerhető gitár stílusát. Hatott rá Lonnie Johnson, Blind Lemon Jefferson, T-Bone Walker és és persze mások is, melynek eredményeként megszületett az a precíz, énekszerű húrnyújtási technika és vibrátó, ami mai napig a rockgitárosok kézikönyvének elengedhetetlen része. B.B. különleges játékstílusa ezreknek volt a példaképe – olyanoknak is, mint Eric Clapton, George Harrisson, vagy Jeff Becknek.
B.B. keverte a tradicionális bluest, a jazzt, a swinget és a pop zenét, amivel sikerült kialakítania egy teljesen egyedi hangzást. Az énekstílusa, gitárjátékához hasonlóan nagyon melodikus. „Amikor éneklek, akkor a fejemben játszom. Abban a percben, amikor abbahagyom az éneklést, Lucille-en(a gitárja) való játékommal kezdek el énekelni.”

„Azon dolgozom, hogy az embereknek (fehér, fekete, barna, sárga, gazdag, szegény) megmutassam egymás testvérei vagyunk és azt, hogy a blues közös.”
„A saját tapasztalatomból tudom, hogy követni kell az érzéseinket, hinnünk kell bennük. Kitalálni, mit is akarunk és azt meg is valósítani, gyakorolni nap, mint nap; és tartani magunkat az elhatározáshoz minden nehézség árán is.”
„Én én vagyok, és a blues, amit a legjobban csinálok.”
Ha Frank Sinatra lehet a legjobb a saját terültén, Nat King Cole az övén, Bach és Beethoven pedig szintúgy, akkor miért is ne lehetnék én is nagyszerű és ismert a bluesban? ” mondta B.B. a Time magazinnal 1969-ben.

1969-ben a Rolling Stones felkérte, hogy 18 amerikai koncertjén legyen B.B. és bandája az előzenekar. Ike és Tina Turner szintén 18 bulin játszottak. B.B. ekkor lépett fel először a Johnny Carson The Tonight Show-jában is, ahol később többször is szerepelt. 1970-ben a Las Vegas-i Caesar Palaceban játszott, valamint New Yorkban a Royal Boxban és az „Ed Sullivan Show-ban.” is ekkor mutatkozott be.

A’70-es évek elején a nagy jazz fesztiválok mellett turnézott Ghánában, Lagosban és Csádban is. 1989-ben Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Franciaországban, NSZK-ban, Hollandiában és Írországban játszott 3 hónapon keresztül a U2 vendégeként.



1990-ben King és Ray Charles voltak a húzónevek a Philip Morris Superband, öt kontinensen átívelő turnéjában. A koncertkörút utolsó koncertje felvételre is került Live at The Apollo címmel. 1991-ben újra megszervezték a Philip Morris Superband turnét – ezúttal Diane Reeves-szel játszott közözsen B.B..
1991-ben King részt vett a gitár legendák koncertjén Sevillában, ahol gyakorlatilag a világ összes nagy gitárosa színpadra lépett .
3 platina és a 2 aranylemez ténye szinte eltörpül amellett, hogy 14 Grammy díjat és olyan kitüntetéseket is magáénak tudhat a zenész, mint a Bush elnök által 1990-ben átadott „Presidental Medal of Arts”.

Nem kell blues rajongónak lenni ahhoz, hogy B.B. Kingbe botoljunk. Még a blues világától teljesen távol állók is legalább hallottak az Eric Claptonnal közösen készített „Riding With the King” című, 2000-ben megjelent lemezről, vagy legalább látta az ugyanezt a címet viselő számhoz készült klipet. Szintúgy nem csak a vizuális élmény miatt kasszasikert produkáló Blues Brothers 2000 című film sikeréhez is hozzájárult szereplésével a blues királya.

Az a tény, hogy B.B. már negyed századdal ezelőtt bekerült a Blues Foundation hírességek csarnokába, majd 3 évre rá a Rock and Roll Hall of Fame-be arra enged minket következtetni, mint a koncertkörút címe is. A „One More Time” turné valószínűleg az utolsó alkalom lesz az európai és a magyar koncertközönségnek, hogy láthassa a legendát. Ezt az is valószínűsíti, hogy 2006-ban már elvileg csinált egy európai búcsútúrnét. Kevesen mondhatják el magukról, hogy még életükben múzeumot emelnek a nevükkel. B.B. Kingnek még ez is sikerült, hiszen tavaly nyitotta meg kapuit a B.B. King Museum and Delta Interpretive Center a Missisippi állambéli Indianola városban.
Bár reméljük sok évet megél még a blues „nagyöregje” és visszatér majd hozzánk, de a turnézás terheit 84-hez közel is csodaszámba megy, ha valaki bevállalja, nem hogy ennél idősebb korban.