A Heaven Street Seven zenekar immár tizennégy éve töretlenül halad pályáján előre. Novemberben megjelent Jazz című, legújabb albumuk, nemrég pedig felléptek a Katona József Színházban is. Szűcs Kisztián, a zenekar frontembere, Magyarország egyik legjobb szövegírója szerint nem lehet nem anyanyelven szöveget írni, ám gyakran ő ezt mégis megteszi. És ez általában olyan jól sikerül, hogy angol barátai is hátbaveregetik. Az énekessel többek között kazettákról, internetes letöltésekről és az első videoklipjükről is beszélgettünk.

Január 21-én a Katona József Színházban léptetek fel. Hogy sikerült?

Nagyon jól. Két éve volt az első ilyen típusú, színházban megrendezett koncertünk. Mostanra hozzászoktunk ehhez a közeghez, és így már minden rendben volt. Ez más, mint mikor fesztiválon vagy szórakozóhelyen lépünk fel, hiszen sokkal bensőségesebb a hangulat és mást is jelent mind a zenekarnak, mind a nézőknek. Voltak vendégeink a koncerten, Both Miki, a Napra zenekar vezére hegedült,
- ez nem az első hangszere, csak hobbiból csinálja, de nagyon jól -. Tövisházi Ambrus - aki lemezünk producere is - szintén fellépett velünk, ő vokálozott és billentyűzött, remek hangulat kerekedett.

Nem zavar, hogy nem táncol a közönségetek?

Ez is az egyik olyan faktor volt, amihez hozzá kellett szokni. Már nem zavar. Egyébként, csupán annyit változtattunk a korábbi fellépések óta, hogy mi, a zenekar nem ülünk, hanem állunk, hiszen ez tulajdonképpen nem unplugged koncert. Szinte ugyanolyan, mint a többi, csak épp kicsit áthangszereltük a zenét.

Koncertteremből színházterembe vonultatok. Ez egyfajta váltást is jelez a zenekar életében? Talán véget érnek a nagy Heaven Street Seven koncertek, és mostantól csak a színházak színpadán láthatunk titeket viszont?

Nem kell választani a kettő közül, mindkét koncerttípus tud haladni egymással párhuzamosan. Sok városban hiány van olyan szórakozóhelyekből, ahol a tízen - és huszonéveseken kívül a „felnőttek” is jól érzik magukat. Akkor sem találják meg a megfelelő szórakozóhelyet, ha történetesen minket akarnak meghallgatni. Ez a színházi projekt azért fontos tehát, mert így őket is elérjük.

Emlékszel arra a napra, amikor a Katona színpadán álltál először?

A Budapest Bár jóvoltából már hozzászoktam a színházi környezethez, hiszen velük háromszor is felléptünk már ott. Másfél éve volt az első koncert. Nyilvánvalóan először nagyon féltem. Az első Budapest Bár fellépésen, ahol nagyjából négyszáz ember volt, jobban izgultam, mint mikor a Sziget nagyszínpadán játszottunk harmincezer ember előtt.
 
Több zenekarban is közreműködtél már, mint például a Neoban, Yonderboi-jal is dolgoztál, legutóbb pedig a The Unbending Trees-zel. Ez soha nem okozott konfliktust a Heaven Street Seven zenekaron belül?

A Neoban szereztünk közösen dalokat, szövegeket is írtam, és alkotóként működtem közre, a The Unbending Trees-zel való munka csak egyszeri alkalom volt. De ezek többnyire olyan szereplések voltak, amelyek során kiegészítésként tűntem fel. Nyilván senkiben nem merült fel, hogy ez gond lenne, azt mindenki tudja, hogy a HS7 az első számomra, mivel a saját gyermekem. Időbeni egyeztetésekkel természetesen voltak gondok, de mostanában már nincsenek ilyen problémák.

1995 óta létezik a zenekar, többnyire évente, maximum kétévente előálltatok egy-egy új lemezzel. Soha nem fordult elő, hogy alkotói válságba kerültetek?

Én már szeretném, ha alkotói válságba kerülnénk (nevet). Igazából mindig annyi ötlet van, hogy sokszor nem is tudjuk, mit csináljunk meg. Vannak persze olyan időszakok, amikor nem akar jönni az ihlet, de legrosszabb esetben saját számainkból lopunk. Egyébként már többször volt ilyen. Az általam tíz évvel ezelőtt írt dalokat - amik mondjuk rajta voltak egyes lemezeken is - kifordítottam picit, és így egy új számok születtek belőle. Ezt általában senki nem veszi észre.

1995-ben jelent meg az első kazettátok, a Tick Tock No Fear. Pont az a generáció vagytok, akik kazettáról CD-re váltottak. Jelentett ez számotokra valamit akkoriban?

Arra emlékszem, hogy 2000-ig több kazettát vettek az emberek, mint CD-t. Akkor fordult meg a dolog. Most már CD-t sem vesznek... De nem volt gyors az átmenet a kilencvenes években. A mostani internetes lehetőség sokkal jobban sokkolja a zeneipart, mint anno ez a bizonyos váltás. Akkor csak annyi történt, hogy az egyik hanghordozóról áttértünk egy másikra, most pedig, gyakorlatilag a hanghordozó kikerül az irányítás alól.

Igen, és ehhez ti is megpróbáltatok alkalmazkodni: új lemezetek, a Jazz ingyen letölthető volt.

Igen, akció jelleggel lehetett letölteni az albumot egy hétig, de már a második napon minden torrent oldalon fent volt, szóval sajnos gyorsan elterjedt.


De azért kaptatok valamiféle visszajelzést erről? Van statisztikátok arról, hányan töltötték le?

Körülbelül 10-15 ezer körül volt a letöltők száma, ez egy becsült adat, és cseppet sem rossz.

A kezdetekben csak angol szövegeid voltak, aztán áttértél a magyarra. Új albumotok teljes egészében magyar szövegű. Melyik nyelven szeretsz inkább írni?

Érdekes dolog ez. Az az igazság, hogy akármennyire is jól beszélek angolul, minél jobban ismerem meg a nyelvet, annál inkább rájövök, hogy nem lehet nem anyanyelven írni úgy, hogy ne lógjon ki a lóláb. Még ha jó is a kiejtésed és nyelvtanilag sincsenek problémák, akkor is teljesen más világ egy másik nyelv. Egyébként jópofa játék az angol nyelvű szövegírás, és sokan szeretjük, de a magyar szövegnek van igazán súlya, magam felé is. Egy angol anyanyelvű az általam írt szöveget teljesen másképpen értelmezi, mint ahogyan azt én értettem… Tökéletesen soha nem lehetsz ura a nyelvnek, ettől függetlenül azért én is szeretek kísérletezni. Próbálom csiszolni az angolt, de a HS7 dalainak szövegeiben az utóbbi 8-9 évben inkább mellékszálként funkcionál. Egyébként, amikor megjelent az előző album angol verziója -ami viszonylag elég jól sikerült-, az angol anyanyelvű ismerősöktől dicsérő szavakat kaptam, és azt mondták, meg is lepődtek egy-két dalszövegemen. De most már magyar nyelvben gondolkodom. Lehet egyébként, hogy a Jazz néhány dalát is felvesszük majd angolul.


Sok kezdő zenekar egyértelműen azért ír más nyelven, főleg angolul, hogy az ország határain kívül, vagy még messzebb próbálkozzon.

Nálam ez teljesen ösztönösen jött. Amikor főiskolával jártunk Robival (Németh Róbert - a szerk.), mindketten úgy gondoltuk, a Rock and Roll nyelve az angol, ami egyébként a mai napig igaz. De nem gondoltuk, hogy világsztárok leszünk, persze, azért akkor még idealistábban képzeltük el a dolgokat. Aztán persze kiderült a kilencvenes évek közepére, hogy nemcsak mi vagyunk így ezzel, hanem például a Quimby, a Warpigs és sok más zenekar is, akik rájöttek, hogy ha csak angolul énekelnek, akkor gyakorlatilag a magyar közönségüktől távolodnak el. De azért ez érdekes jelenség, mert például Svédországban is sok angol nyelven éneklő svéd zenekar van, akik sikeresek. Persze, náluk más a helyzet: egyrészt az angol, és nyugat-európai piacon is kereshetnek, illetve arrafelé valahogy jobban elfogadják egy helyi zenekartól, hogy angolul énekelnek. Nálunk ez a mai napig máshogy működik: itthon szubkulturális jelleggel bír az angol nyelven való éneklés.



A Jazz a nyolcadik nagylemezetek. Meg vagy vele elégedve?

Én azért szeretem nagyon ezt a lemezt, mert látom, hogy volt értelme annak, hogy egy producerrel együtt dolgoztunk. Más, ha megírjuk a dalokat, a próbateremben eljátszogatjuk, és ott meg vagyunk elégedve vele. De nagyon fontos, ha van egy külső fül, akiben egyrészt megbízunk, másrészt kívülállóként a hibákra, modorosságokra (amik természetes módon nyilván belekerülnek a dalokba) rámutat. A dalok születésekor kialakult elképzeléshez a végeredmény nagyon közel áll, ami elég nagy dolog, hiszen erről szól a hangszerelés és a produceri munka. Ez nem jellemző Magyarországon. A zenekarok saját maguk eldöntik hogy mi a jó és mi nem, így nem veszik észre, min kell változtatni.

A legutóbbi klipetek az Amikor utoljára láttalak című dalhoz készült, a Tudom, hogy szeretsz titokban lemezhez. A Jazzhez is készül klip?

Hercz Péter barátunk rendezte a Márta, illetve az Amikor utoljára láttalak című klipet is. Nagyon szeretjük az ő világát, és az elképzeléseit. Sokszor már konkrét koncepciója van előre arról, mit miért csinálna meg. Ez nem mindig jellemző a magyar kliprendezőkre. A következő klipet viszont nem ő fogja rendezni, mert teljesen más világa lesz. Kicsit el vagyunk csúszva, mert legalább egy hónapja készen kéne lennünk, de ha minden igaz, egy-két héten belül elkészül az új klip.

Emlékszel a legelső videóklipetekre?

Török Ferenc rendező (Moszkva tér, Szezon) csoporttársunk volt a főiskolán. Ő rendezte az első klipünket 1995-ben - erre biztosan nem lenne büszke, mert igen vicces lett (nevet). Télen, a Palatinuszon a nagymedencében játszogattunk - ez volt a klip története. Megittunk egy üveg kevertet, utána már nagyon jól éreztük magunkat, és a klip is igen vidámra sikeredett (nevet). Az első komolyabb klipünk - ami szerintem a mai napig a legjobb - a Wallflower című számhoz készült, amit játszottak az MCM nevű francia, és az eredeti MTV csatornákon is. Ez számunkra komoly lépcsőfok volt. Kint voltunk a Hajógyári Szigeten, iszonyatosan hideg volt, és egy nagy hangárban voltunk, hatalmas ezüstszínű háttérfal előtt. Nagyon profi volt az egész, de az ilyen forgatások végére az embernek tele van a töke. Kegyetlen egy dolog a filmes világ. És ez csak egy kis kóstoló volt abból, hiszen egy napig tartott csupán.

Van kedvenc korszakod az elmúlt tizennégy évből?

Néha előfordul, hogy előkerülnek otthon régi (saját) CD-k, és bele-bele hallgatok. Mindig rácsodálkozom egyes számokra, néha fel is használom őket, mint ahogy az imént említettem, de nekem tényleg az új lemez tetszik leginkább. Persze, egy zenekarnak mindig azt kell mondania, hogy az utolsó a legjobb, de én tényleg így gondolom. Legalábbis megvalósításában talán az eddigi legjobb lemezünk, bár a dalok tekintetében az előző lemez (Tudom, hogy szeretsz titokban - a szerk.) is nagyon jó volt. Az egyik legszebb élményünk a tavaly előtti turnénk volt a The Church zenekarral. Tényleg maradandó élmény volt, hiszen olyan helyeken játszottunk, ahol ilyen kis magyar zenekarok nem nagyon szoktak. Az volt a legjobb az egészben, hogy nagyon jól reagált a közönség arra, amit csináltunk. Így volt ez Londonban is, amire aztán tényleg nem számítottunk. Az egy dolog, hogy Koppenhágában, vagy Amszterdamban, Berlinben értékelnek minket, de az angolok nagyon kritikusak. Ehhez képest pozitív volt a koncert. Jó élmény volt az is, mikor 1999-ben az R.E.M. előtt játszottunk itthon. Kértek tőlünk CD-t, de nem volt nálunk, csak egy darab. Azt oda is adtuk a basszusgitárosnak, Mike Mills-nek, aztán Michael Stipe is kért egyet, de nem tudtunk neki adni, mert nem volt nálunk több (nevet). Kellemes emlékek fűznek 2006-hoz is, mikor Cannes-ban átvehettük az EBBA-díjat (European Border Breakers Awards). Emlékszem, utána kiültünk - január közepén - néhány üveg borral a tengerpartra egy szál pólóban. De a rendezvény is remek volt.

Az előbb elhangzott a szádból egy olyan mondat, hogy vissza szoktad magad hallgatni.

Nem szoktam rendszeresen, csak ha nagyon régi lemezeinkre bukkanok, amiről mondjuk nem is tudtam, hogy nálam van… Már az is egy nagy szó, hogy végre, hosszú évek eredményeképpen megvan az összes lemezünk, ami eddig megjelent. Mindig el kellett ajándékozni, vagy kölcsönadni, aztán soha többet nem adták vissza. Vannak olyan lemezek is, amikből a megmaradt néhány darabot bezúzta a kiadó. Most tehát megvan mind, és egyiket sem viheti ki a lakásból senki.

Fonogram-díjra másodszorra jelöltek titeket. Izgultok?

Abból a szempontból mindenképpen, hogy mégiscsak egy zsűri, tehát az ízlés dönt. Én például nagyon nehezen tudnám eldönteni, hogy egyes lemezek között melyik a jobb.

Lesz még színházi produkciótok?

Hogy a Katona József Színházban fellépünk-e a közeljövőben, azt egyelőre nem tudom, az viszont biztos, lesz egy késő téli - tavaszi turné, ami tulajdonképpen már el is kezdődött. Most tehát bejárjuk az országot, aztán majd meglátjuk.

És a Budapest Bárral mi a terved?

A Budapest Bár egy nagyon jó, kreatív hobbi mindenkinek, aki ott énekel. Mindannyian nagyon bele tudjuk élni magunkat a hangulatba. Lesz majd második Budapest Bár lemez, és lesznek koncertek is, aztán Farkas Róbert, a zenekar vezetője elutazik pár hónapra, de nyáron, a fesztiválokon minden formában visszatérünk.