Hosszú az út a Myspace-től a hírnévig - gondolhatnánk. Lily Allen esetében ez nem így van, hiszen egészen hamar bejött neki a drogos, alkoholista, lepukkant, züllött karakter. Igaz, mindezekből mára nem maradt semmi, ellenben van tüllszoknya, rózsaszín masni és egy éppen csak egyszer végighallgatható lemez.
Lily Allen is, kortársaihoz hasonlóan – mint például Kate Nash, Adele vagy mondjuk Katy Perry – kitalált magának valamit, amiért folyamatosan címlapon lehet: valamilyen szinten ő (is) egy különleges lány. Egyrészt - hogy az NME magazin szóhasználatával éljünk - Lily Allen az iPod generáció megtestesítője, hiszen az interneten tűnt fel, majd később tört be a poppiacra. Igenám, de ahogyan ez lenni szokott, a hírnév negatívumokkal is jár. Lily elkezdett Amy Winehouse züllött, és Katy Perry kurvás jellege között lavírozni, majd hamarosan ő is beállt a botrányos celebek soraiba.
A 24 éves Lily Rose Beatrice Allen első nagy slágere a Smile című dal volt még 2006-ban (és tényleg jó volt). 2007-ben jelöték a BRIT Awards díjára, illetve az MTV Video Music Awards legjobb előadó díjára is, sőt, majdnem megkapta 2008-ban a Grammy legjobb alternatív (!) zenei albumának díját. De csak majdnem. Végül ezek közül egyiket sem kapta meg. Mindenesetre nem járt rosszul így sem, hiszen Alright, Still című lemeze 3,300,000 példányban kelt el világszerte.
A gyakran „a Myspace királynőjének” emlegetett lány elég csúnyán ráállt a piára, bár állítása szerint ez csak a koncertek előtti lámpalázas időszakra vonatkozik. Tinédzserként Lily megpróbálta felvágni az ereit, mikor szakítottak a pasijával (egyébként ennek a srácnak írta a Smile-t). 2007-ben szívpanaszokkal kórházba került, nem sokkal később pedig elvetélt. Gyermekének apja a Chemical Brothers egyik tagja, Ed Simons volt, akivel nem sokkal később szakítottak. Allent pszichiátrián kezelték csaknem 3 hétig.
Az énekes több interjúban őszintén nyilatkozott arról, hogy az extasy és a kokain kedvenc kábítószerei közé tartoznak. 2008. novemberében Lily Allen határozottan állította, lejött az alkoholról, ám több forrás szerint januárban megint inni kezdett, amikor turnéra indult.
Namármost mindebből kifolyólag nem értjük, hogy hogyan kerülhetett ki egy ilyen "dirty" csaj kezei közül egy túlságosan is kommersz és hát valljuk be, rossz és semmitmondó lemez, ráadásul azok után méginkább érthetetlen a dolog, hogy az imént említett jelölések között bizony szerepelt az "alternatív" kategória. Hát, úgy tűnik mindez már csak a múlté.
At It's Not Me, It's You ugyan eklektikus - nyilván ez is volt a cél -, hiszen van itt kérem country, meg minden anyámkínja, de mindez sajnos csupán egyetlen dolgot jelent: túl sokat akar a szarka, és nem bírja a farka. Lily ugyan a lemez megjelenése előtt hangoztatta, új irányba akar haladni, de sajnos útvesztőbe került.
Egyébként a lemezről a már ismert The Fear a legjobban sikerült, kidolgozott és Allen hangjához és személyiségéhez, karakteréhez és imidzséhez leginkább passzoló dal, hiszen ebben még nyomokban találunk némi svungot.
A lemezen több, családtagjainak írt szám is szerepel, amelyek egyékbént nem sok érzelmet váltanak ki a hallgatóból, így a He Wasn’t There című dal sem, amelyet édesapjának írt.
Az albumon megszólal a vallásos Allen is, és Him című dalával egyenesen Istenhez szól; ebben a dalban erősen körvonalazódni látszik Lily dalszövegírói tehetsége, ami egyébként legerősebb tulajdonsága.
Érdekes módon az új lemez jó kritikákat kapott a külföldi sajtótól, az Observer például ötből öt csillagot adott a leányzónak.
A stílusok közötti szánkózás szerintünk azonban nem tesz jót az albumnak, és még akkor is azt állítjuk, hogy Lily puhány lett, mikor a keménykedős Fuck You című számot hallgatjuk az albumon: egészen egyszerűen a dögség legkisebb csíráját sem találjuk meg benne.
Ám végülis Lily még fiatal, és válogathat a menedzserek és producerek között, így megengedheti magának azt a luxust, hogy egy-két lemez erejéig keresgéljen, lazítson, netalántán kísérletezgessen, esetleg szippantson még párat a jóból, de ha ezt a vonalat követi, hamar a süllyesztőben végzi majd.
