Benjamin Button fura rendellenességgel élte le életét: vénséges vénnek született, az évek során egyre fiatalodott, majd csecsemőként végezte be sorsát. Érdekes felvetés. Egy negyedórás rövidfilm cselekménye gyanánt simán el is menne. Amikor azonban 166 percen keresztül ennyi érdekesség történik velem, nem csoda, hogy dörömbölök a jegypénztárnál: "Kicsalták a pénzem! Azonnal adják vissza!"

Benjamin Button egy újabb Forrest Gump, csak épp a legcsekélyebb humor nélkül. Nincs asztaliteniszezés a népi Kínában, nincs Dr. Pepper üdítő, úgyhogy húgyhólyaggal teli téblábolás sincs Kennedyvel a Fehér Házban, nincs Dan hadnagy (magyarul Dani hadnagy) és még hosszasan sorolhatnám, mennyi minden nincs, ami a Forrest Gumpot mélységes pátosza ellenére szerethetővé tette. Ami van helyette: dagályos unalom csaknem három órán keresztül. A Forrest Gump huszonöt perccel rövidebb és bizony kategóriákkal jobb film volt. Az szórakoztató volt, ez unalmas. Alig vártam már, hogy Benjamin végre csecsemő legyen, aztán meghaljon, és mehessek a moziból! Munkám révén rengeteg hulladék filmet vagyok kénytelen végignézni, de ez az érzés még az én praxisomban sem mindennapos.

A Forrest Gump és a Benjamin Button forgatókönyve elemről-elemre egyezik mégpedig a szemérmetlenségig: itt van velünk a kisgyerek, akinek fejlődési rendellenessége és beilleszkedési zavara van, a rákászhajó most vontatóhajó, a tollpihe, mit ide-oda fúj a szél, pedig ezúttal kolibri, mely természetesen mindig a dramaturgiailag megfelelő pillanatokban tűnik fel. Benjamin is elmegy a háborúba, csakúgy mint Forrest, az emberek pedig épp úgy hullanak körülötte, ám ő hazatér a Mamához, csakúgy, mint Forrest. Életének egyetlen szerelme van, aki fiatalon és sikeresen nem képes felnőni Forrest/Benjamin szerelméhez, de amikor a lány érettebb lesz, végre egymásra találnak. A két film amennyire zavaros, annyira patetikus közlése szintén tök ugyanaz: Az élet az van, hömpölyög, kissé furcsa, sokszor nehéz, de akárhová vet is a sors, ne feledd, légy önmagad, sose csüggedj, ember légy és szeresd a Mamát! Az egyezések sora még hosszasan lenne folytatható, de aligha volna bármi értelme. A párhuzamok oka sem bonyolult: mindkét film forgatókönyvét Eric Roth írta. Bravo!

Ami pedig a legnevetségesebb, hogy miután a Forrest Gump már hazavitt valami hat Oscart, a Benjamin Buttont most tizenhárom trófeára jelölték, amiből szokás szerint egy fél tucatot garantált, hogy megint meg fog kapni. Ezzel pedig végleg bizonyságot nyer majd, hogy az Amerikai Filmakadémia kretének gyülekezete. Hát, nem vették észre, hogy ugyanennek a filmnek a nézhető kiadását egyszer már látták, sőt alaposan meg is ünnepelték?! Ehhez a gagyi remake-hez most megint hozzávágnak 6-8 Oscart?! Ezek tényleg menthetetlenek!


Az egyetlen körülmény, ami fáj nekem, hogy ezt a majd' három órán keresztül hömpölygő pátoszt maga David Fincher szervírozta számunkra. Az a David Fincher, akit bevallom, én az új évezred egyik legnagyobb reményű rendezőjének véltem. Csakhogy David Fincher úgy tűnik nem véletlenül vonzódott Eric Roth forgatókönyvéhez, ugyanis ő alighanem maga a filmgyártás Benjamin Buttonja. David Fincher csakúgy, mint hőse visszafelé fejlődik. Az évek során egyre éretlenebb, felszínesebb, tartalmatlanabb. A Hetedik (1995) briliáns volt (a tízes skálán brutális kilences). A Játsz/ma (1997) és a Harcosok klubja (1999) már elmaradt ettől, ami nem is csoda, de kétségtelenül élvezhető és fordulatos film volt mindkettő (a tízből erős hetes). Ezt követte a Pánikszoba (2002), egy tucatthriller (mely nagy jóindulattal is csak hatosra értékelhető), majd jött az általam akkor mélypontnak vélt Zodiákus (2007) egy tök zavaros és mélyen unalmas gagyi-krimi (ami maximum négyes a tízből), végül a Benjamin Button különös élete (2008) című nagy nyilvánosság ellen előre megfontolt szándékkal elkövetett fenyítés (egy reálisan hármasra értékelhető szánalmas szemét) tette fel a mélyrepülésre a koronát.

Úgy vélem ugyanakkor, hogy egy kiváló rendező nem zuhanhat véletlenül ennyire össze. Ez az egész alászállás alighanem az aranyszobor kedvéért zajlik. Aligha lehet titok Fincher számára: azt a kiváló rendezőt, aki hajlandó filmjeinek színvonalát Hollywoodhoz aljasítani, az Akadémia Oscar-díjjal jutalmazza. Így vagy úgy, a jövőben jobb lesz vigyázni a David Fincher-filmekkel! Ha ez a tendencia folytatódik, a becsapódás hamarosan bekövetkezik. Hogy akkor mi történik majd? Kigyullad a vászon vagy ránk omlik a terem? Nem tudom, de ne próbáljuk ki!