A Dan Kaufman vezette, brooklyn-i art-rock együttes, a Barbez egyik kritikusa szerint „módon sikeresen ötvözte a holokausztot a rockzenével.”

Ha valaki azt mondaná: egy estén találkozik Paul Celan költészete, egy experimentális jazz-t játszó New York-i banda post-punk arcpakolással, kelet-európai népzenei felhanggal, de kortárs komolyzenei dobozba csomagolva,  valószínű nem haboznék, hogy átszeljem a várost, hogy megnézzem. 

"Képzeld el, ahogy Kurt Weill a Residents zenekar tagjaival üldögél a New York-i Williamsburg-híd alatt, kolbászt rágcsál, és bámul egy orosz lakodalmat. Na valami ilyesmi a brooklyn-i posztkabaré kamarazenekar, a Barbez". 

Az „Igaz este” a Trafó bár szűk, de mégis a megszokott hangulatával az öt tagú Barbez zenekar különleges, szinte behatárolhatatlan műfajú zenéjének adott teret. Milyen ez a több-mint-zene? Ha a felállást nézzük az együttes gitár, dob, ütőhangszerek, basszus, klarinét, teljesen „hagyományosnak” tűnik, de ami különlegességet kapott a Barbez zenéjében, az egy elektronikus hangszer, a teremin, vagy ahogy mi ki tudjuk ejteni: Tyeremin. 

Hogy mi is ez a teremin, azért kell megemlíteni, mert sokak által egyáltalán nem ismert hangszer, már közel 100 éves (!). Mivel az együttes ennek a hangszernek egyedi, „földöntúli” jelzővel illetett hangszíneire épített, igyekeztem közelebb húzódni a fal mentén a dobogóhoz. Az első sorokban ültem, hogy ne csak jól halljam, de „lássam” is a zenét, ritkán ülhetek szemtől-szembe zenészekkel, mert nekem fontos egy arc, egy szem látványa, a mód, ami továbbvisz a zene mögé.
Dan Kaufman egyszerű kopottas „Ecseri piacos” zekéjében, a többiek is csak úgy egy kissé lepukkant értelmiségi göncben feszengtek a néhány négyzetméternyi kis színpadon. A Barbez legújabb albumáról a „Force of light”-ról indított. 

Ezt a tragikus sorsú holokauszt túlélő román származású Paul Celan költeményei ihlették. Költészete a 20. század egyik legérzékenyebb formanyelvével rendelkezik, a háború, a holokauszt, az emberiség rémtetteinek késő korokban is fel-felbukkanó lehetőségének valósága fél évszázadot megért életét itatta át. Rátalált a maga „furcsa” nyelvére, töredékes, a kihagyásos, furcsa szóösszetételek és a helyenként igen nehezen „emészthető” asszociációs rendszere kiválóan találkozott, talán, ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező Dan Kaufman zenéjében. 

Öreg Fender gitárján disszonáns akkordjaival az első számtól kezdve úgy éreztem az értelmen túl akar vinni. A nyitó szám gyakori ritmusváltásai, s az aritmiára épülő dob-alap, majd az egyszerre harmóniába érkező lassú zárás izgalommal töltött el: Itt valami több készül, mint zene. Így is volt. Éreztem valami orvosi-zenei boncteremben vagyok, ahol a zene felmetszésében, és a kottajegyek mögötti emóciók felfedezésére invitálnak. Az album másik főszereplője (csak hangról) Fiona Templeton, a 70-es évektől New Yorkban élő skót költőnő. 

Különleges hangszínnel tolmácsolta Celan költeményeit, igen húsbavágó hangulatú volt az Aspen tree vers, (melyet a költő édesanyja halálára írt). A szűk teremben a fejem felett pergett néhány filmbetét, bár választanom kellett az együttes élő aurája vagy a fali képek között. Nekem igazán a Shibboleth melankóliája hatott el a sejtjeimig, lassú, visszafogott zenéje előtérbe tolta a szöveg emócióit. A szó-zene-kép harmóniája és Kaufmanék visszafogott zenéje segített nekem is közelebb hozni Celan üzenetét. Úgy tűnt, hogy nem véletlenül építettek a tereminre. Ez volt Celan hangja, belső lényege, érzelmei, kiáltásai és csendjei. Egy másik albumról a gyorsabb ritmusú Mexico city impressions betétdalnak tűnt, vagy inkább divertimentónak. Jó választásuk volt a post-punk dal a Strange az Insignificance albumról. 

Felboncolni a kottajegyeket s a szerkezetbe hatolni, hogy a textúra s a zene eszenciájába hatolhassunk bele. Lélek-zene minden ízében. Nem felhasznált szövegrészleteket és arra készített zenét, hanem eggyé vált vele, kitágítva a drámai képzeletet a Trafó bár fehér falain. Jó este volt, kár lett volna kihagyni.
A zenekar tagjai: Dan Kaufman - gitár, ének, Pamelia Kurstin – teremin, Peter Hess - klarinét, harangjáték, ütőhangszerek, Andrew Jones - basszusgitár, sampler, John Bollinger – dobok