A kávé-hívők évek óta várják, hogy végre-valahára megérkezzen hozzánk a Starbucks. Nos, ez valahogy nem akar megtörténni, de közben megjelent Magyarországon egy másik nagyágyú, az egy év híján 40 esztendős, angol Costa Coffee. Azt nem lehet mondani, hogy feltűnés nélkül érkezett, hiszen már csaknem fél éve lehetett látni a cég „hamarosan nyitunk” plakátjait városszerte. Váci utcát és Andrássy utat, és Nádor utcát is emlegettek a nyíló kávézók leendő helyszíneként, végül január utolsó napjaiban az Astoriánál nyílt meg az első magyarországi Costa Coffee.

Mivel már korábban leteszteltük a versenytársakat, a Californie Coffee Companyt, a Coffeshop Companyt a Gloria Jean’s-t, és a Coffee Heavent is, természetesen ezt sem hagytuk ki.

Egy hétköznapon nem sokkal tizenegy után érkeztem, ekkor még nem volt nagyüzem, ám alig fél óra múltán, dél körül már nyüzsögtek a kávézni vágyók az üzlethelyiségben. Azóta tapasztaltam, hogy esténként is ki lehetne tenni az ajtóra a "telt ház" táblát, ami nyilván jó az üzletnek, de nem mindig jó a vendégnek. Mivel a kicsi alapterületre a lehető legtöbb ülőhelyet igyekeztek bepréselni, az emberek időnként kénytelenek egymás személyes terébe is behatolni, és ha nem sikerül egy félreesőbb asztalt kifognunk, előfordulhat, hogy ahányszor el akarnak menni a székünk mögött, fel kell állnunk, hogy elférjenek. A szűkösség érzetet még fokozza - és ezért tényleg jár "pontlevonás" -, hogy nincsenek fogasok, következésképp a nagykabátot is jobb híján a szék támláján kell tárolni.

Mindezzel együtt a kávézó hangulata barátságos, hívogató. Elsőre feltűnik, hogy az emberek nem irodájuk kihelyezett székhelyének, illetve luxuskollégiumnak tekintik a helyet. Míg például a Teréz körúti California Coffee Companyban  előforduló vendégek egyik fele a magányos, öltönyös-laptopos típusba tartozik, másik fele pedig a nagyvilági egyetemista kategóriába, aki valószínűleg már fél napja fetreng ugyanabban a fotelban, addig a Costa vendégei inkább olyanok, mint egy hagyományos kávézó közönsége. Az egész hely atmoszférája közelít egy klasszikus kávézó kuckós, duruzsolós hangulatához.

 

A mindenütt visszaköszönő bordó szín, a sötét színű faburkolatok nyugodt melegséget sugároznak. A harmonikus egész azonban eklektikus különbözőség eredménye. Csak több perces vizsgálódás után tűnik fel, hogy kerek asztalok váltakoznak a négyszögletűekkel, és szinte nincs két egyforma szék, más-más mintájú rajtuk a kárpit és formájuk is különbözik. Mindezzel együtt az enteriőr visszafogott, és letisztult. Nem akar trendi se lenni – mint, amilyen a California Coffee -,de a luxus érzetével sem hozza zavarba a bent tartózkodókat, mint a Gloria Jean’s. A zenei aláfestést is stílusosnak találtam, szerencsére nem kereskedelmi rádióból, vagy, ami még rosszabb zenetévéből jövő zaj, hanem kellemes lounge szólt, és nem olyan hangosan, hogy túl kelljen kiabálni. További pozitívum - mondom én, az antidohányos- , hogy a kávézó abszolúte nem dohányzó, mint ahogy a Costa Coffee-k mindenhol. – világosít fel Gótzy Miklós, a Costa Coffee-t tulajdonló Lapker Zrt. kiskereskedelmi igazgatója.

Tőle tudtam meg azt is, hogy a Costa Coffee értékesítésének túlnyomó részét nem a papírpoharakban elvitt (take away) kávékból szerzi, sokkal jellemzőbb, hogy a vendégek helyben fogyasztják el, amit vásárolnak. A mi tapasztalatunk az volt, hogy dél körül nagy számban érkeztek a szomszédos irodaházakból a dolgos irodisták, hogy feltankoljanak koffeinből, és ők jellemzően nem helyben ültek le azt elfogyasztani, bár tegyük hozzá, ha akartak volna, sem tudtak volna leülni, hisz ekkor már tele volt a kávézó.

A kiszolgálást a kedves, de komótos szavakkal jellemezném. Volt egy olyan érzésem, hogy még nem mennek túl olajozottan a dolgok a pult túloldalán, de a széles mosolyok kárpótoltak mindenért. A szakértelmet amúgy sem merném kritizálni, egyrészt mert nem értek a kávékészítés művészetéhez, másrészt pedig, mert Gótzy Miklós azt is elmondta, hogy a Costa alkalmazottak négy héten keresztül nagyon intenzíven tanulják ennek a tudománynak elméletét és gyakorlatát, mielőtt egyáltalán vevő közelében kerülhetnének. A kínálat egyébként ételek és italok terén a sztenderd franchise kávézós. A Pazar üvegpult mögött ínycsiklandó sütik és szendvicsek figyelnek, a pulton még pehely és mályvacukrok és apró csoki falatkák látványa ejti kísértésbe az édesszájúakat.

Kávék közül én a legkisebb kiszerelésű karamelles lattét választottam. Mellé pedig bevállaltam még egy kötelező muffint is cseresznyés mandulás ízben, és – mert véleményem szerint egy kávézós-sütis hely minősége csakis ezen keresztül mérhető – egy brownie-t is kértem. A látvány teljesen oké volt. A kávét üvegpohárba kaptam, a muffin hatalmas volt, a brownie sokat sejtetően sötétbarna. A kóstolás után sem tört le a lelkesedésem.

A latte lágy volt, de karakteres. megfelelő mennyiségű tejhabbal és persze csokireszelékkel a tetején. A Costának egyébként saját egyedi kávékeveréke van, maga Sergio Costa, a kávézóláncot alapító testvérpár egyike kísérletezte ki Parmában, hogy milyen keverés és pörkölés mellett lesz a legfinomabb a kávé, amely természetesen frissen őrölt kávészemekből készül.

A muffin tésztája laza volt, mandulából találtam benne/rajta bőségesen, meggyből én elbírtam volna még többet, de ez ízlés kérdése. Brownie-ból már rengetegfélét ettem, mégsem tudom, hogy milyennek kellene lennie. Van, ahol száraz, piskótás, morzsálódós, de a Costáé nem ilyen volt. Annyira sűrű és olyan krémes, mintha nem is süti, hanem valami olvasztott-passzírozott tömény csoki lenne, isteni volt. Bár térfogatra nem túl nagy, van benne anyag bőven, több napnyi csokiszükségletet fedez.

Nem beszéltünk még az élvezetek anyagi vonzatáról. A fent nevezett termékekért cserébe 1510 forintot (Karamell Latte Primo -640, brownie -450, muffin -420) hagytam a pénztárnál, ezek alapján nem tervezem, hogy napi szinten nassoljak a Costában, de azért nem is vérlázító a végösszeg. Egy sima eszpresszó 300, egy cappuccino 540, a szirupos, ízesített látték már hatszáztól kezdődnek. Szendvicsek 450 és 700 között, sütik már 350-től kaphatók. Összességében egy hajszállal talán olcsóbb a többi hasonló helynél, a Gloria Jean's-nél mindenképp.

 

Említést érdemel - mert a vártnál kalandosabbra sikerült - a vécéhasználati projekt. Először megpróbáltam önerőből megkeresni az ominózus helyet, mivel azonban a kávéház és a vele összeköttetésben lévő Astoria üzletház közötti folyósón csak egy Privát feliratú ajtót találtam, amiről eddigi élettapasztalataim alapján feltételeztem, hogy szorgos irodai dolgozók ülnek mögötte, kénytelen voltam kérdezősködni. Kiderült, hogy itt a "privát" szó szinonimája a vécének, tehát mégis csak oda kell benyitni. Belépve a helységbe - ami külsejét tekintve a "semmi extra" kategória-, újból zavarba jöttem. A közös kézmosós helyiségből ugyanis kislány emblémás, kisfiú emblémás, valamint kislány/kisfiú emblémás ajtók nyíltak. Ez utóbbit hirtelen nem tudtam hová tenni, cseppet sem vagány, mondhatni maradi döntést hoztam és a kislány embléma felé vettem az irányt. Ezeket a furcsaságokat nem vettem zokon, és a tisztasággal sem volt baj, de azért már adok néhány mínusz pontot, hogy a mosdókagyló felett kiragasztott felirat arra kért, hogy technikai problémák miatt legyek szíves és ne használjam a csapot. De legyünk jó fejek és feltételezzük, hogy ez az állapot csak átmeneti volt és hamar megoldották a problémát. Mire a nemzetközi Costa-audit megérkezett biztosan, hiszen, Gótzy Mihály eldicsekedett vele, hogy időközben már egy ilyen ellenőrzésen is átestek és a lehető legjobb, vagyis excellent minősítést kapták.

Teszteljétek ti is a Costát az Astoriánál, aztán majd a többit is, mert állítólag még a nyár előtt nyílnak újabb kávézók az Andrássy úton és az egyik – még meg nem nevezett – bevásárlóközpontban.