Díva, feleség és anya egyben. Fellépett Angela Merkel és Paulo Coelho előtt, a nappalokat kisfiával, Nimróddal tölti, este pedig próbál és lemezfelvételeket készít, küzd a családon belüli erőszak ellen, ráadásul nemrégiben Fonogram-díjat is kapott. Hogy mindezt hogy csinálja, arról kérdeztük Zsédenyi Adriennt.

A Fekete Rouge című új lemezeddel egy egészen új imidzset képviselsz - igaz, mindig is dögös és szép voltál, most azonban még inkább kihangsúlyozzátok nőiességedet. Miért érezted ezt fontosnak pont most?

Biztosan az anyaság is közrejátszik abban, hogy sok minden változott bennem és körülöttem az elmúlt években. Persze, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez egy nagyon modern műfaj, kell az állandó változás, fejlődés, megújulás, hiszen ahogy változik a mondanivalóm, ahogy változnak körülöttünk a helyzetek, úgy változunk mi is. A kisfiam egy igazi férfi, ő is ezt hozza ki belőlem. És persze a dalok is ezt az érzést hozzák magukkal. A zeneszerzőim nagyon jól megérezték a bennem zajló változásokat, és az új album lehetőséget ad számomra, hogy zeneileg is kiteljesedve állhassak a közönség elé. Létray Ákos szerzeménye, az És megindul a Föld lesz a következő klippes dal a lemezről, talán mind közül ez a legmerészebben mai popzene. Igazi fiatalos, bulizós hangulatot hoz majd magával. Én általában akkor készítek új lemezt, amikor összegyűlt egy lemeznyi új téma, történet, amit szeretnék átadni a közönségnek. Így természetes, hogy nem lehet két egyforma lemez. Ez a mostani talán a legszínesebb, legizgalmasabb mind között. Nagyon sok szerző dolgozott a lemezen, és ez érződik is rajta. Régi vágyam volt például, hogy Domján Edit egyik dalát, a Köszönet mindenért címűt elénekelhessem. A feldolgozást úgy készítettük, el hogy abban eredeti hangfelvételről az ő hangja is hallható, olyan, mintha együtt énekelnénk. Fontos volt az is az új album készítésekor, hogy képes legyen szórakoztatni, alkalmas legyen arra, hogy egy Aréna Showkoncerten szólaljanak meg a dalok.


Szerinted kis hazánkban a nőknek szükségük van példaképekre, egy-egy olyan előadóra, akit követhetnek, utánozhatnak? Te egy ilyen minta vagy?

Nem az vezérel, hogy példakép legyek. Szeretnék mindig mindent a tőlem telhető legjobban elvégezni. Nem szeretem a félmegoldásokat, a kompromisszumokat, ha munkáról van szó. Fontosnak tartom ugyanakkor - és nem elsősorban közszereplőként -,  hogy az ember tudjon ügyek mellett kiállni, hogy ne menjünk el csukott szemmel társadalmi problémák mellett. Nyilván mindenki számára megvannak azok az ügyek, melyeket tiszta szívből tud képviselni. Az új lemezemen van egy dal, Ajtók mögött a címe, melyet a nők elleni, családon belüli erőszak témában készítettünk. Döbbenetes tény, hogy hazánkban minden ötödik nőt személyesen is érint ez a téma. Valahányszor ilyen esetekről hallottam, ökölbe szorult a kezem. Úgy éreztem, tennem kell valamit. Az én eszközöm a zene, megszületett hát ez a dal, de azóta olyan sokan álltak a kezdeményezés mellé, és bízom benne, néhány év múlva ez már nem lesz tabu téma az emberek között. Ha ezt a falat sikerült lebontanom, úgy érzem majd, tettem valamit.

Három év telt el legutolsó lemezed megjelenése óta. Hogyan és mivel telt el ez a három év?

Olyan sok minden történt velem ebben, az amúgy nem túl hosszú időszakban,
hogy néha magamnak is bizonygatnom kell, hogy tényleg csak három év volt. Megszületett a kisfiam, közben elkészítettünk egy duettet Létray Ákossal, Valahol címmel. A sors úgy hozta, hogy volt néhány nagyon emlékezetes külföldi fellépésem, többek között énekelhettem Angela Merkelnek, és Paulo Coelhónak is a davosi Világgazdasági Fórumon. Volt rengeteg nagy koncertem, táncoltam a Szombat Esti Lázban. Mozgalmas időszak volt, nagyon jól esik visszatekinteni rá.

Többek között Rakonczai Viktorral és Geszti Péterrel dolgoztatok együtt a lemezen. Milyen volt a közös munka?

Rakonczai Viktor minden eddigi lemezemen közreműködött, számos slágeremet köszönhetem, neki, korábbi lemezeimen társ producerem is volt, így vele nem igazán volt újdonság a közös munka. Geszti Péterrel dolgozni régi vágyam volt. Lenyűgöző a tehetsége, az, ahogyan dolgozik. Vannak emberek, akiknek élmény a társaságában lenni. Péter is ilyen. Nagyon sokat tanultam tőle, és bízom benne, hogy nem ez a két dal volt az utolsó közös munkánk. De mellettük még nagyon sok neves, és a szívemnek kedves szerző dolgozott a lemezen. Létray Ákos és Moldvay Márk mellett a Bolyki Brothers, Ferenczi György, Malek Miklós, Szirtes Edina, Valla Attila, Závody Gábor, Szabó Ági, és Major Eszter is segítségemre volt abban, hogy a Fonogram-díjas lemez elkészülhessen.

A Cotton Club Singersben kezdted pályafutásod. Hogyan emlékszel vissza az elválásra? Tulajdonképpen mi volt az oka?

Az a belső késztetés vezetett a „szakításhoz”, hogy éreztem, meg kell próbálnom a magam útját járni. Egyáltalán nem lehettem biztos benne, hogy sikerül, vagy hogy jobb lesz, de azt tudtam, ha meg sem próbálom, egész életemben bánni fogom.

Gondolom, gyermekkorodban is fésűbe énekeltél a tükör előtt.

Mindig a színpadra vágytam. Kislányként tanultam hegedülni, utána pedig a Szentesi Horváth Mihály Gimnázium dráma tagozatára jelentkeztem, mert azt gondoltam, hogy a színház lesz az én utam. Hamar kiderült azonban, hogy az éneklés az, ahol én igazán ki tudom fejezni önmagam, amivel a legtöbbet tudom adni.

Nemrég jöttél haza a nyaralásból. Feltöltődtél?

Nagyon régen nem voltam ilyen hosszú utazáson. A sok munka, aztán Nimród érkezése miatt három év után most volt először lehetőségünk egy kiadósat pihenni. Mexikóban jártunk, hármasban. Az út maga volt a csoda! Azóta is azon gondolkodom, milyen jó lenne visszatérni.

Egy interjúban elmesélted: egy tunéziai nyaraláson ismerkedtél meg férjeddel, amikor még a Cotton Club Singersben énekeltél, és amikor megtudta, hogy énekelsz, azt gondolta: „Szegény lány..." Ahhoz képest most ő támogat téged. Miért gondolta ezt akkor?

Ez egy kemény világ. Napról napra, hétről hétre újra bizonyítani kell. Mindegy ki vagy, és mindegy, hogy mit értél el eddig, minden új dal, minden fellépés, minden koncert egy újabb megmérettetés. Szükségem van a támogatására, arra, hogy neki is fontos legyen, amit csinálok. De ez fordítva is igaz. Ő orvosként dolgozik, és bizony néha arra van szükség, hogy én igazi „orvosfeleségként” álljak mellette. Mára kialakult egy igazán ütőképes kis csapat körülöttem, amiben Szabolcsnak is nagy érdeme van, hihetetlenül jó emberismerő.

Akkor nemcsak mint énekest, hanem mint anyát és háziasszonyt is támogat, gondolom.

Mindketten kivesszük a részünket minden feladatból. Ma már csak nagyon nehezen tudna az a két keresőből álló család boldogulni, ahol minden munka a nőre maradna.



Mennyi időt tudsz kisfiaddal tölteni?

Amennyit csak lehet. Mindent igyekszem úgy időzíteni, hogy ő a legkevésbé vegye észre, ha nem vagyok otthon. A lemezem felvételeit vagy a zenekari próbákat például késő estére szerveztük. Ez persze rengeteg együttműködést igényelt a többiektől, de nem is volt kérdés, hogy így legyen.

Nem követel valamiféle skizofrén magatartást az, hogy este a színpadon díva vagy, aztán pedig szerető anya és feleség?

Nem. Nyilván az a politikus asszony, vagy kőkemény ügyvédnő sem hasonul meg önmagával, akinek szinte férfiként kell élnie az életét a munkájában. Minden nőben megvan erre a képesség.

A Szombat Esti Lázban is felléptél. Nem féltél attól, hogy átléped a határt az úgymond „normális” közszereplés és a celebvilág között?

A Szombat Esti Lázért a mai napig hálás vagyok a sorsnak és az RTL Klubnak. Egy nagyon szerencsés pillanatban talált rám a feladat. Én ezt a műsort nem tartom bulvár produkciónak. Kőkemény kihívás volt hétről hétre felvenni a versenyt a többiekkel, és persze önmagammal. Ha valamitől féltem, az az volt, hogy nem tudok majd olyat nyújtani, amit önmagamtól elvárok. A tánc azóta része lett az életemnek. Azzal a magabiztossággal készülök például az Aréna beli koncertshow-mra is, hogy tudom, képes vagyok rá. Ugyanakkor a versenyzés a mai napig távol áll tőlem.


Azon szerencsés előadóművészek közé tartozol, akiket szponzorok támogatnak. Számítottál erre még pályafutásod elején?

Lépésről lépésre épült minden körülöttem. Sokan esnek abba a tévhitbe, hogy majd ha lesz szponzor, csinálnak lemezt, koncertet, bármi mást. Ez nem így működik. Ma már nagyon komoly cégek állnak mellettem, ami természetesen megkönnyíti a munkánkat, de akkor is csináltuk például a turnékat és a koncerteket, amikor rajtunk kívül még senki nem hitt benne. A komoly cégek olyan partnereket keresnek, akik már letettek valamit az asztalra, hiszen, a brandek csak így tudják erősíteni egymást.

Ez nem okoz azért valamiféle nyomást, terhet, egyfajta teljesítési kényszert is egyben?

A teljesítménykényszer, ahogy te hívod, belülről kell hogy jöjjön, különben semmit nem ér az egész. Én mindent éppen így csinálnék akkor is, ha továbbra is egyedül kéne boldogulnom. Maximum nehezebb lenne. De ez az egész éppen ettől szép. Elhatározol valamit, és megcsinálod. Aztán jöhetnek az újabb tervek.

Vannak még álmaid, melyek beteljesülésre várnak?

Jelenleg egy álom foglakoztat, de az nagyon, néha már aludni sem tudok tőle. Szeretném a májusi Aréna koncertemet úgy megcsinálni, ahogy álmaimban látom magam előtt. Azt szeretném, ha az a sok ezer ember úgy menne onnan haza, hogy igazi szórakozásban, zenei élményben volt része. A csapatommal már hónapok óta keményen dolgozunk ezen, remélem, hogy május 28-án valóra válik ez az álom. Utána rögtön álmodom majd a következőt, mert álmok nélkül nem tudnék létezni.