Aki netán még idegenkedik a sütőpapír és a szilikon sütőlap használatától, vagy eszébe se jutott, hogy sütésnél ezeket alkalmazza, az most megtudhatja, mekkora segítséget jelentenek ezek a konyhában. És nem mellesleg egy moszkauer és egy pizza-recepttel is gazdagabb lesz.

Bevallom, eleinte idegenkedtem mindenféle eszköztől, ami állítólag megkönnyíti a sütést és a sütés nyomainak felszámolását, úgymint sütőpapír, alufólia, sütőzacskó… Rendületlenül margarinoztam, olajoztam, liszteztem a tepsiket a természetesség és környezetkímélés jegyében, amik aztán halomban álltak napokig, mert a nagy sütés-főzések után semmi energiám nem maradt kisúrolni őket. Ráadásul az aprósütemények elkészítéséhez több garnitúra tepsire volt szükség, hogy ne a lecsorgó, odaégett töltelékben, tojásban süljön a következő adag.

Moszkauert csakis sütőpapírral!

Az első nagy áttörést a moszkauer hozta: a barátnőm, akit megtanítottam moszkauert sütni, néhány hónap múlva hálából megajándékozott egy tekercs sütőpapírral, mondván, hogy ezzel aztán igazán gyerekjáték lesz… És igaza volt! Azóta tudom, hogy, ha csak találomra levesz egy sütőpapírt az ember az áruház polcáról, akkor beleszaladhat csapnivaló minőségűekbe is. Bosszantó tud lenni, amikor a sütőpapír megpörkölődik, elég, vagy rá ragad a sütire. Szóval, érdemes kísérletezni, melyik a jó minőségű, nekem például az Alufix tökéletesen megfelel.

Amióta megkaptam az első tekercset, már neki sem fogok sütőpapír nélkül a moszkauer sütésének. Ez a pehelykönnyű, diós aprósütemény-lemezke amikor megsül, néhány percig puha és képlékeny, utána viszont rábetonozódik a tepsire, és csak a mosószeres áztatás vagy késsel való lekaparás segít. A papírral ezek a gondok örökre megszűntek. Ráadásul a soknak tűnő, ám pillanatok alatt elfogyó 60 darabhoz egy sütőlemezre és két, méretes sütőpapírra lesz csak szükséged.

Elkészítés

A darált diót, cukrot, margarint vagy vajat, narancshéjat és tejszínt egy lábosban közepes lángon olvaszd össze. (A cukrozott narancshéj fontos alkotóeleme a moszkauer ízének, de előfordult már, hogy jobb híján egy jól megmosott narancs héját reszeltem bele, vagy néhány csepp narancsvízzel helyettesítettem.) Vedd le a tűzről, és keverj a masszához egy kanál lisztet.
Béleld ki a sütőlapot sütőpapírral, és egymástól körülbelül 10 centi távolságra kiskanállal pöttyints halmokat. Ezek a halmocskák sütés közben el fognak terülni, és hajlamosak összenőni. 180°C-ra előmelegített sütőben nagyjából 10 perc alatt megsülnek a korongok.

Figyeld őket: akkor jók, ha a szélük sötétbarna, a közepük felé pedig világosodnak. Amíg az első adag megsül, egy sütőpapíron előkészítheted a következőt: rövid helycsere a tepsiben, és mehetnek is sülni az újabb darabok. Tálcán szétterítve hagyd őket kihűlni, nehogy összeragadjanak. A felszabadult sütőpapírt pedig bevetheted a harmadik adaghoz!

Általában a falánk családtagok miatt ritkán sikerül megőriznem néhány darabot, hogy „szabály szerint” feltegyem a koronát a műre, és csoki kerüljön a moszkauer fenekére. Ezúttal könyörgőre fogtam a dolgot, és a kedvenc fehér csokimat mikróban egy percig olvasztva, kiskanállal mázoltam a megmentett darabokra. Nagyon finom lett!

Pizza alá szilikon sütőlap!

Az utóbbi időben a gyártók a szilikon jó hőálló tulajdonságait, rugalmas és tapadásgátló voltát kihasználva újabb és újabb termékekkel lepnek meg bennünket. Először jégkockatartót vettem szilikonból: nagy előnye, hogy ki lehet fordítani belőle a jégkockát, nem kell megvárni, míg megolvad a formában. Aztán különböző sütőformák jelentek meg, ezek nem érdekeltek különösebben, mert fém testvéreikkel már rendelkeztem. Ezeket követte a szilikon edényalátét és edényfogó, de igaziból a kenőecset keltette fel az érdeklődésemet, mert néhány kenőtollat már megpörköltem, amikor a frissen sült kenyér tetejét vízzel kenegettem. Árukapcsolással került az ecsettel együtt egy szilikon sütőlap is a lakásba, de nem bántam meg, hogy kipróbálhattam, sőt, gyűjtök egy nem „távol-keleti” változatra, ami talán kevésbé „illatozik” sütés közben!

A szilikon sütőlap előnye, hogy -40°C és +230°C között hőálló, vagyis a mélyhűtőből a sütőbe lehet tolni alkalomadtán az ételt. Tapadásgátló tulajdonságának köszönhetően nem kell kivajazni és lisztezni.

Mosogatógépben is elmosható, és könnyű a tárolása, mert kis hurkává göngyölhető. Számomra a legnagyobb értéke az, hogy mivel tapadásmentes, ki lehet rajta nyújtani a tésztát, és már tehetjük is a tepsibe sülni.

Ezt a tulajdonságát pizza-, pite- és lepénysütéskor tudom a legjobban kiaknázni.
Nálunk a pizzasütés valószínűleg nem véletlenül esik általában péntekre. Ilyenkor a hétvégi bevásárlás előtt kiürítem a hűtőt: az olasz konyhának ez az egyik olyan étele, amibe sokféle kis mennyiségű maradékot fel lehet használni. Most egy ketchupos-sonkás változatot készítettem, többféle sajttal, gombával, kapribogyóval megbolondítva.

 

Elkészítés

Az élesztőt langyos, cukros tejben futtasd fel. Egy tálban keverd össze a lisztet és a sót, öntsd bele az élesztőt és az olívaolajat. (Olaszországban úgy tapasztaltam, hogy az olívaolaj a pizzatészta lelke!) Addig gyúrd, gyömöszöld, amíg közepesen kemény, egynemű kenyértésztát nem kapsz. Takard le, és meleg helyen keleszd fél óráig, vagy amíg duplájára nem nő. (Be szoktam tolni az 50 °C-os sütőbe, ott fél óra az ideje.)

Amíg pihen a tészta, vedd elő a rávalókat, reszelj sajtot, tisztítsd meg és szeleteld fel a gombát stb. Ha megnőtt a tészta, gyújtsd be a sütőt 200 °C-ra, hogy előmelegedjen, mire elkészülsz a pizzával.

A megkelt tésztát jól nyomkodd össze, és formálj belőle egy vagy két gombócot, attól függően, mekkora a sütőd. A szilikon sütőlap alját kicsit megnedvesítheted, akkor garantáltan nem fog elcsúszkálni. Nyújtsd ki a tésztát kb. 1 cm vastagra. Kend meg olívaolajjal (ezt csak az olasz hagyomány kedvéért…), ketchuppal, és szórd rá az oregánót, sonkát, sajtot, gombát, kapribogyót, vagy amit épp otthon találtál.

Szilikonlapostul tedd át egy sütőlapra, és süsd kb. ¼ óráig, amíg el nem olvad a tetején a sajt, és kis színt nem kap a tészta.