Március 26-án, az A38–on a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején tündökölt, paródia csapat, a Neoprimitív lép fel. Zenetörténeti órán vettünk részt a zenekar spirituális vezetőjével, a „primitív” Jobbágy Gyulával, illetve az interjúra rágomboltunk egy másik beszélgetést a Timur Lenk zenekarral.
Egészen jól. Közgazdászként az ember egyrészt multinacionális cégeket vezet vagy professzorként valamelyik egyetemen tanít, de ettől még este nyugodtan tud egy füstös klubban „primitív” zenét játszani. Az egyik helyen pénzt keresünk a másikon inkább jól érezzük magunkat. Amúgy is véletlenül lettem közgazdász. A hetvenes években, ha valakit felvettek egy külföldi egyetemre és mégsem utazott ki, a magyar egyetemre felvételi nélkül bejuthatott, így kerültem a Közgázra. Emlékszem, mikor felvettek, meg kellett kérdezzem apámat, hogy mit is jelent ez a közgazdaságtan. Szóval ennyit arról, hogy mennyire elszántan akartam vállalati mérlegeket elemezni.
Mennyire volt szabad a légkör az egyetemen?
A Közgáz akkoriban progresszív helynek számított. A hetvenes évek egyetemistái már a „gulyás kommunizmus” élvezői voltak. Ez azt jelentette, hogy a „kommunista diktatúra” ellenére bejárhattam a világot, tanulhattam Kanadában és dolgozhattam külföldön is egyetemi éveim alatt. Ez már nem a Rákosi-féle diktatúra volt, amelyben a szüleink éltek. Az apámat még három évre internálták az ötvenes években azzal a váddal, hogy azért gyártott selejtet, mert így akarta támogatni az amerikai imperialisták koreai háborúját. Mi ennél már bársonyosabban kaptuk az elnyomást.
Hogyan jött a képbe a zenélés?
Abban az időben, aki csak tehette gitárt fogott. Nekem még annyi segítségem is volt, hogy a családban nagy dózisban kaptam a zenét: anyám operaénekes volt, az öcsém gitározott. Nagy klubélet volt az egyetemeken, a diákok szórakozási lehetőségei kizárólag az egyetemi klubokban voltak: a KEK, E-klub, Vár klub, Ezres klub, vagy a Közgáz klub. Kulturális központokként működtek, bulikat és fesztiválokat szervezetek.
Ti találtátok ki a paródia-rock műfajt?
Igen, bár azt pontosan nem tudnám megmondani, hogy milyen ez a műfaj. Legutóbb a politikai éleslátás tánczenekarának neveztük magunkat, akik értelmiségi népzenét kombinálják slágergyanús, bulvár szövegekkel. Néha pedig azt mondjuk: egyszerűen zenés próza. Nem vagyunk zenészek, a kezdetekkor igazi amatőrök voltunk, mára pedig profi amatőrökké küzdöttük fel magunkat.
Hogyan született meg az együttes?
Rendszeresen zenéltünk együtt, de nem voltunk ún. zenekar. Egy csoportba jártunk az egyetemen és barátok voltunk. Ez a barátság mind a mai napig a csapat legmeghatározóbb aspektusa. Ehhez a műfajhoz „primitív” zenei tudás szükségeltetik. Egyébként rengeteg nagy zenész (többek között Tátrai Tibusz) próbált meg az évek során beférkőzni az együttesbe, ám mivel túl jól gitározott, nem felelt meg.
Azért csak megalakult valamikor a Neoprimitív, mint együttes…
Végül a Közgáz, Kinizsi utcai kollégiumában tartott rongyos bálon alakult meg a zenekar. Erre a bulira találtunk ki azt a koncepciót, hogy ősembereknek öltözünk be, s ezért lett a műsor címe: A neandervölgyi séta. A „primitívizmus” szellemében írtuk meg a számokat is, melyek az első műsorunk repertoárját képezték. A műsorhoz illő együttes nevet is választottunk: Neoprimitív, mely végül rajtunk ragadt. A siker az garantált volt, hiszen mindenkit ismertünk a teremben.
Hogyan ment híre az együttesnek?
Ezen a bulin voltak olyanok is, akik nem a Közgázra jártak. Így azt sem tudhatták, hogy mi ott szinte házi-zenekarnak számítottunk. Annyit láttak csupán, hogy fellépett egy Neoprimitív nevű együttes, amelynek műsorán jól szórakoztak. Már a buli után megjelent egy srác, aki meghívott minket a keszthelyi főiskolára játszani. Próbáltuk neki elmagyarázni, hogy mi ezt a műsort erre a bálra találtuk ki, de végül is meggyőzött minket a lelkesedésével. Az első fellépést rögtön három-négy meghívás követte, amelyeket mi „miért ne” alapon fogadtunk el. Kicsit félve utaztunk le Keszthelyre, hiszen ott nem volt garantált a közönség. Meglepetésünkre ott is működött a dolog. Ettől kezdve minden évben írtunk egy-egy új műsort erre a bálra a Közgázon és a premier buli után kezdtük el országosan is bemutatni.
Értette a közönség a jópofa szöveget?
Nem rock zenekarként szólaltunk meg, ahol a dob meg a basszusgitár elnyomja a szöveget. Akusztikus gitárokkal adtuk elő a dalokat, s én mind a mai napig bármikor túlüvöltök három ilyen hangszert. A Közgáznak volt néhány saját újságja, melyekben lehozták a szövegeinket. Másrészt mi magunk is gyártottunk énekkönyveket, hogy a közönség tudja a dalok szövegét.
Mennyire voltak politikailag ihletettek a szöveg?
A szövegek tükrözik a Neoprimitív „fejlődését”. Nekünk is volt „nemiszerv és fekália” korszakunk, de többnyire ott kötöttünk ki, ahol ma „baszodalássan dr. Flash” is termel, vagyis a politikai népzenében. Valahogy úgy alakult, hogy az idő múlásával mi is próbáltunk egyre jobban beleszólni abba, amit magunk körül láttunk. A politikai irónia fegyverével vettük fel a harcot az „elnyomás” ellen. Dalaink lassan elértek annak a politikai humornak a határára, melyet már nem szívesen tűrt el „a kommunizmus”. Így kerültünk át a tiltott kategóriába. Valószínűleg be is tiltottak volna minket, ha lett volna engedélyünk.
Mennyire volt veszélyes a „tevékenységetek”?
A korra jellemzően nem lehetett tudni hol volt a tűrés és tiltás közötti határ. Olyan volt ez, mintha üvegből lettek volna a falak. Csak akkor szembesültél a határokkal, amikor már nekimentél. Mentél előre és egyszer csak beverted a fejed. Mi is ezt a stratégiát folytattuk: addig mentünk, amíg nem koppantunk. Az első látványos koppanásunk ’81-ben történt. Ekkor találta ki Presser Gábor, hogy mi legyünk az LGT előzenekara. Az E-épületben hallott minket játszani és nagyon tetszett neki. A koncert után odajött hozzánk, hogy mennyire jó volt és szeretné, ha mi lennénk az előzenekar. Presser azt gondolta, hogy el tudja intézni. Ismertük mi is az Országos Rendezvényszervező Irodát, élén Bulányi elvtárssal a főcenzorral (aki egyébként rendszerváltás alkalmával gyorsan főbe lőtte magát), így mi nem voltunk bizakodóak. Beadtuk egy kazettán az aktuális műsorunkat, és amikor meghallgatták Picit úgy rúgták ki az ajtón a kazettánkkal együtt, hogy örülhetett, hogy nem lett belőle nagyobb baja. Így végül a KFT lett az LGT előzenekara, ezért is szoktuk a KFT tagjainak mondani, hogy nekünk köszönhetik a karrierjüket.
Sűrűsödtek egy idő után a kellemetlenségek?
Egy ideig nem vett tudomást rólunk a hatóság. Aztán kezdtek feljelentgetni minket. Az első feljelentés az orvosi egyetemi buli után volt, ahol az a vád ért minket, hogy a KISZ-t egy nemi szervhez hasonlítottuk. „A mi szervünk nem jön izgalomba, ahhoz túl merev” – így szólt a dal. Ekkor már éreztük, hogy a határok közelében járunk. Persze ettől nem zavartattuk magunkat, ugyanúgy játszottunk tovább. Előfordult, hogy a Kertészeti Egyetemen már ki volt plakátozva, hogy LGT - Neoprimitív koncert lesz. Azonban a rektor behívatta a KEK főszervezőjét és kérdőre vonta. A rektor szerint mi ellenforradalmároknak minősültünk. Törölték is a koncertet. A mai napig őrzöm a két plakátot: az egyiken még rendesen ott van a nevünk, a másikon már feketével ki van takarva. Ebben az időben már csak „gondos felügyelet” mellett léphettünk fel. Minden koncerten, a hátsó sorban állt néhány lelkes ember és jegyzetelte, hogy mi hangzik el. Ezért lehetett, hogy a művelődésügyi miniszterhelyettes fejből tudta a Neoprimitív szövegeket. A tatai táborban 1981-ben tartottak egy zenésztalálkozót. Tóth Dezső művelődésügyi miniszterhelyettes a Bérlet blues című számunkra utalt, mikor azt mondta, „ Kérem szépen nem lesz olyan dal amelyik arról szól, hogy a Moszkva téren felszáll a villamosra az ellenőr, majd a dal végén ettől az ellenőrtől kérdezik meg, hogy az egész világra van-e érvényes bérlete? Akiktől ilyen elhangzik, azoknak bevonjuk a működési engedélyüket.”
A Szolid a Rita című számunkat is rossz néven vették. Eredetileg a szolidaritási rock fesztiválokat akartuk kigúnyolni vele, de abban az időben ment Lengyelországban a szolidaritás, és így újra, egészen másképpen vált aktuálissá a szám.
Hogy lett vége ennek az időszaknak?
Próbálkoztak mindenfélével, de amit nem engedélyeztek azt nehéz volt betiltani. Aztán egy szervezkedés miatt kirúgtak a Közgázról, ahol akkor már tanítottam, később pedig az országból is.
Kirúgtak az országból?
A kirúgás nem a Neoprimitív miatt történt, bár az ellenem felhozott vádakból két vádpont az együttessel kapcsolatos volt, a fővád államellenes szervezkedés volt.
Hogyan volt tovább?
A fiúk adtak még néhány koncertet nélkülem, de aztán a koncertezés egy időre abbamaradt. A rendszerváltást követően már hazatérhettem, de végleg soha nem költöztem vissza. Azóta minden évben adunk egy-két koncertet, melyeken a vadonat-régi számainkat játsszuk. A mostani koncertre viszont írtunk pár új számot, de még kérdéses, hányat adunk elő belőle.
Timur és csapata
Kinek a fejéből pattant ki a közös koncert ötlete?
Junger Endre: Pár hónappal ezelőtt, egy ködös csütörtöki reggelen az Ellátóban született meg az ötlet.
Jobbágy Gyula: Az igazság az, hogy nem tudták volna végigjátszani a rendelkezésükre álló időt. Ezért kellett vendéget hívniuk.
Miért éppen a Neoprimitívre esett a választásotok?
Takács Zoltán: A kedvenc zenekaraink jutottak az eszünkbe: Malacka és a Tahó valamint a Neoprimitív.
JGY: És mi értünk rá. Pontosabban én igent mondtam, a többieket pedig rábeszéltem.
TZ: Mivel a nyolcvanas évek fordulóján mi gyerekek voltunk, az első számokat még sokszorosított polimer kazettákról hallgattuk. Rengeteg szövegük szállóigévé lett. Sőt, mi is megidézzük őket, az egyik szövegben „megváltoztas..suk..sük a világot”. Az emberek pedig tudják, hogy ez Neoprimitív idézet.
JE: Tinédzserkori fejlődésünket meghatározó és nagy hatású együttese a Neoprimitív. Ezért esett a választásunk rájuk.
Ti hogyan választottatok nevet magatoknak?
TZ: Még annak idején Szegeden a bölcsészkaron, a középkor szigorlatra tanulva találtunk erre a névre. Az együttes már meg volt egy ideje, csak nevünk nem volt. Nagyon megragadott bennünket Timur Lenk dinamizmusa.
JE: Hallatlanul elszánt pasas volt.
TZ: Kimondottan egy XX. századi figura, akit kár volna nem ismerni. Üzbegisztánban nemzeti hősként tartják számon. Bár nem mindenki tudja, hogy egy személyre kell gondolni…De a törökök igen, ezért is kapunk sok neheztelő hozzá szólást a youtube-on, ahol az egyik számunkban fürdőruhában jelenünk meg. Az egyik fellépésünkön ugyanis NDK női úszó válogatottnak öltöztünk be.
Ti is jelmezbe bújtok, ahogy a primitívek…
JE: A zenénk reakció a világ abszurditására. Mielőtt zenekarrá álltunk volna össze, esély-kiegyenlítő focimeccseket szerveztünk Szegeden. A gólt lövő csapat minden tagja a maga választott alkohol típusából lehajtott egy egységnyit, s így kiegyenlítődtek az esélyek. Később a szegedi Kárász utcában – akkoriban nagyon népszerűek voltak a perui utcazenészek. Mi hangszerek nélkül perui stílusban szórakoztattuk Szeged népét. Egyszerűen csak lereagáljuk a világot. A sokféle próbálkozásból végül a zenélés lett az, amivel ezt folyamatosan tudjuk közvetíteni.
TZ: Ha a repertoárt nem is tudjuk mindig frissíteni, a megjelenésünket igen.
JE: A zenekar körül gyarapodó gyerekek száma jelentősen csökkenti az alkotói ihletet. Volt olyan időszak, amikor szinte csak a koncerteken találkoztunk, így aztán a ruhákban éltük ki a kreativitást.
TZ: Summázhatjuk úgy a Timur Lenk munkásságát, hogy nekünk sikerült eddig az országban egyedülálló módon a legkisebb ráfordítással a legtöbb dolgot elérnünk. Nagyon hatékonyan működünk nulla próbákkal is.
