Charles Darwin (1809-1882) feleségének zongorajátéka befolyással volt a tudós evolúciós elméletére - állítja egy brit kutató.

Julian Derry, az Edinburgh-i Egyetem evolúciós biológiai intézet kutatója szerint Charles Darwin családi élete, s különösen zeneszeretete sokkal nagyobb szerephez jutott tudományos munkásságában, s legfőbb műve, az 1809-ben megjelent A fajok eredete című munkájának megírásában, mint bárki gondolná - olvasható a Discovery News hírei között.

"Unokatestvérével, Emma Wedgwooddal kötött házassága alatt napi rutinná vált Darwin számára felesége zongorajátékának élvezete. A zene központi szerepet játszott a család életében, s gyógyírt jelentett a nagy természettudósnak a napi fáradalmak után, vagy gyakori betegségei idején" - hangsúlyozta a kutató, aki Emma naplója, a családi levelezés és a Darwin-família egyéb dokumentumai alapján jutott erre a következtetésre.
Mint a családi dokumentumokból kiderül, Emma és Charles ritkán voltak távol egymástól, miután 1839-ben házasságra léptek.
A házastársak közös kísérleteket is végeztek, így például földigilisztákon, amikor Emma hangos zongorajátékának hatását vizsgálták a gyűrűsférgeken. Miután a giliszták nem reagáltak a zenére, Darwin arra a következtetésre jutott, hogy azok teljesen süketek.
Charles Darwin zenerajongása egyébként jóval a házassága előtt kezdődött, amikor Cambridge-i diákként sétáin a King,s College kápolnájából kiszűrődő kórusművek dallamait hallgatta nagy élvezettel.

"Végigfutott a hátamon a hideg a gyönyörűségtől" - írta később a természettudós.

Charles Darwin egyébként gyakorta panaszkodott, hogy híján van a zenei tehetségnek, amitől még jobban csodálta Emma zongorajátékát, amikor esténként a napi munka fáradalmait igyekezett kipihenni. Julian Derry meggyőződése szerint ezek az esték hozzájárultak Charles Darwin másik főműve, Az ember származása és a nemi kiválasztás megírásához is, amely 1871-ben látott napvilágot.

Mint a tudós kifejtette, meggyőződése, hogy a távoli múltban a zene, a ritmus a másik nem képviselőinek megbabonázására szolgált.

"Darwin úgy gondolta, hogy az ősember hangképző szervei a zene segítségével váltak képessé az összetettebb kommunikációra, azaz a beszédre" - hangsúlyozta Julian Derry, megjegyezvén, hogy a neandervölgyi ősemberrel kapcsolatos legújabb vizsgálatok a jelek szerint alátámasztják ezt az elméletet.
Darwin megfigyelte 10 gyermeke fejlődését, különböző fokú zenei tehetségük kibontakozását. Ezek a megfigyelések hozzájárultak az örökléstan mechanizmusának felfedezéséhez, amelynek alapelveit A fajok eredete című munkájában írta le.

Különösen kedves volt a szívének másodszülött gyermeke, Anne Elizabeth, aki örökölte anyja zenei tehetségét. A kislány tízévesen hunyt el, korai halála után pedig Darwin egyre inkább arra a nézetre hajlott, hogy a természet a folyamatos küzdelem és szenvedés színtere.

Emma (1808-1896), aki tizennégy évvel élte túl férjét, rendületlenül zongorázott Charles Darwinnak egészen a tudós 1882-ben bekövetkezett haláláig.