Olyan bőséges Budapesten a zenei kínálat, hogy kénytelenek a zenekarok különleges ajánlatokkal közönség elé lépni. Debussy megbírált és ezért elégetett partitúrájának újraélesztett változata is ilyen különlegesség volt a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar hangversenyén.

Jelenleg az est karmestere, Keller András a zenekar igazgatója.
Még nagy hófoltok kerülgetésével lehet csak az utcákon közlekedni, de tavaszváró hangversenyre igyekszem. A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar zeneakadémiai hangversenye relatíve konzervatívnak, hagyományosnak mondható. Keller András lelkes vezényletével Debussy, Liszt és Saint-Säens egy-egy darabja volt a koncert műsorán.
Régebben messzire elkerültem az általam "üres handabandázásnak" ítélt romantikus darabok hallgatását, úgy látszik az életkor előre- haladtával szelídebb és kevésbé ítélkező lesz az ember. A műsor felépítésének szép íve volt, hiszen a Debussy Tavasz című kétrészes szimfonikus szvit és a Saint-Säens III. "Orgona" szimfónia nagyjából egy időben született és külön érdekesség, hogy az utóbbit a zeneszerző az akkoriban elhunyt Liszt Ferenc emlékének ajánlotta.
Mind Debussy, mind Saint-Säens műve szokatlan módon két tételből áll.
Érdekesség, hogy Debussy eredeti művének kritikus hangú elutasításában a 27 évvel idősebb és akkor már nagytekintélyű Saint-Säens-nak is volt szerepe, s lám most egy műsorban Liszt művét körülölelve, együtt szerepeltek.
Saint-Säens művének különlegessége a beékelt orgonazene, ami elvileg lehetne nagyon élvezhető, de a művet az orgona sem tette megnyerővé. Kissé unalmas és egyben túlzottan patetikus és harsány volt.
A korai Debussy és a romantikus Saint-Säens közé Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye ékelődött. Várjon Dénes kiváló zongorista játszotta a fantasztikusan virtuóz zongoradarabot elképesztő tehetséggel, odaadással és muzikalitással. Külön kiemelném a két rövid zongora-cselló szóló részt, amit a zenekar fiatal csellósával adott elő a mű részeként.
A zenekar oldottan játszott együtt a szólistákkal, némely zenekari tag játékán átütött, hogy nagyon komolyan veszi a feladatát.
km.: Várjon Dénes (zongora)
Debussy: Tavasz
Liszt: A-dúr zongoraverseny
Saint-Säens: III. "Orgona" szimfónia