A Nemzeti Táncszínház Nőnap alkalmából indított előadássorozatának gálaestjén március 6-án három táncművész-koreográfus – Barta Dóra, Horváth Zsófia és Bozsik Yvette egy-egy alkotását tekinthetjük meg. Március 7-én szombaton, 19.00 órakor - Foltin Jolán „Asszonyok könyve” címmel önálló alkotói estje látható.
Foltin Jolán alkotói pályáját bejárni s néhány sorban méltatni lehetetlen. Miért is kuriózum az ő estje? Erre a tanítványok, gyerekek és felnőttek a Bihari és a Honvéd táncosok, és azok, akik vele dolgozhattak tudnának véget nem érő interjú keretében válaszolni.A mester az, aki magába szívja valamiféle különleges érzékenységgel és alázattal a múzsák leheletét és olyan dolgokat teremtenek, amik fosszíliákat hagynak az utókor lelkén. Ma már nem nagyon vannak mesterek, akik jelenlétében, mozdulataiban s gesztusaiban van valami bölcsen vibráló, valami elmélyült költészet, s mi csak kapkodjuk a szemeinket – honnan ez az egész?
Tanulni tőlük, akik mögött már lassan fél évszázad áll, igyekeznünk kell: ami még átadható, látható s magunkba szívható – kihagyhatatlan lehetőség. Sokunknak Joli néni, a minden porcikájában a néptánc szerelmének hordozója, s generációk nevelője, legyen szó kicsikről és nagyokról: ő volt az, aki alkotómunkája mellett a Művelődési Intézet munkatársaként megalapozta a magyar gyermektánc oktatás módszertanát. Ő kezdeményezte az első magyar táncházat 1972-ben, melyből később óriási mozgalom lett.
A számos díjjal jutalmazott - Erkel-díj, Gyermekekért díj, Kossuth-díj, Magyar Művészetért-díj - Foltin Jolán talán azok közé a szerencsések közé tartozik, aki egykor hajdanán jó helyen volt, jó időben, s jókor lépett be az Akácfa utcai Bihari Táncegyüttes kapuján. Egy fiatal magyar tanár növendék, aki „elcsábul” s örökre a néptánc szerelmese lesz, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly és Novák Ferenc tanítványaként sejtjeibe szívja azt a mérhetetlen kincset, amit akár akkor is, vagy ma is a néptánc örökségünknek hívunk. Már akkor mesterei is meglátták azt a különleges tehetséget, az alkotásban, a mozdulatok s különféle táncformák mögött lévő mást, ami őt később olyan különlegessé tette.
Bihari János Táncegyüttes,
Hegedős Együttes
Jelmez: Imrik Zsuzsa
Díszlet: Zeke Edit
Zeneszerző: Kiss Ferenc
Koreográfus: Foltin Jolán
Az est programja
Szerelem, szerelem…
Vágyódás /Bartók Béla: Román népi táncok zenekarra c. művére/
Kalitka
Asszonyok könyve (részletek)
Kőműves Kelemenné
Sirató Szilágyi Domokos verseire
Párbeszéd
Szerelem, szerelem…
A vegyes táncokban is olyan feltűnően láttatja, mit is érezhet egy nő. Ezért gazdag ez a világ, benne hamvas leánykák, érett asszonyok, anyák, elhagyott szeretők, párok – mint a látható Párbeszédben, s ami legfontosabb számomra is: jobban megismerem én is a férfiúi világot Joli néni kezei között, aki alakít, formál, beszéltet és némaságba süllyeszt, megríkat mozdulatai költészetével, s ha kell egy-egy gesztus drámaiságával. Egy alkotói est „csak” vázlat. Egy metszet ahová nekünk nézőknek kell behatolni lényünk egészével. Szeletek egy emberi életműből, egy mester sok arcából, most egy érzékeny nőiségből, ami telve van humorral, a líraiságon át a dráma megrázó világáig.
Ezért szeretjük a hölgyeket, s asszonyokat, ezért szeretjük Foltin Jolánt. Ezért kell elmenni, kiszakadni ebből a kattogó, elidegenedett világunkból, s meglátni, magunkba szívni s átalakulni az est folyamán. Tudnunk kell, hogy mások a vérükben hordozzák azt, amit mi nem láthatunk belül, csak tudhatjuk a nevét: néptánc kincsünk. Az este másik kuriózuma Kiss Ferenc zenéje, aki Foltin Jolánnal évtizedek óta dolgozik, a hajdani Vízöntő és Kolinda együttes vezéralakja, az 1994-ben alapított Etnofon Zenei Társulás vezetője.