Az olvasottság nem publikus.

Kultúrpart

  •         
  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció

Kultúrpart

  • Film
  • Színház
  • Irodalom
  • Zene
  • Tánc
  • Folk
  • Képző
  • Podcast
  • Videó
  • Gyermek
  • Produkció
Miért vágja át valaki a saját torkát?

Miért vágja át valaki a saját torkát?

DUÁ a szerző friss bejegyzései 2009. 03. 09.
Paul McCartney mindent kipakol
2010-01-27 07:50:00

Tudja Ön, ki az a Paul McCartney? Nyilván igen, de lehet, hogy igazából mégsem... Barry Miles könyvéből

„Néha bekerülünk a Legyen Ön is milliomosba”
2010-01-24 07:38:00

Decemberben került a boltokba a Pokolgép 1992-es albumának, a Vedd el, ami járnak újrakiadása. Ennek kapcsán

„Az István, a király erdélyi előadásait sosem a románok gáncsolták el”
2010-01-22 06:34:00

Nemrég került a boltokba Varga Miklós két CD-n soha meg nem jelent lemeze, az Európa és a Játék

„Tódultak ránk a jó nők”
2010-01-17 07:01:00

Január 22-én, egy nagyszabású fesztivál keretében a Petőfi Csarnokban lép fel Török Ádám. Vele

további bejegyzések a szerzőtől »

- ez a kérdés motoszkál az ember fejében, miközben a háttérben Chris Cornell új albuma, a Scream szól. A Soundgarden és az Audioslave frontembere 45 éves korára rájött, hogy az ő igazi terepe nem a '70-es években gyökerező súlyos rock, hanem az r’n’b-s beütésű, lazán táncos popzene. De ki fogja ezt lenyelni tőle?

Az év kérdése, hogy vajon mi járhatott Chris Cornell fejében, amikor az amerikai r’n’b-pop színtér egyik legbefolyásosabb producere, Timbaland (többek között Justin Timberlake, Madonna, Missy Elliott, Nelly Furtado kollaboráns) segítségével kezdett el dolgozni harmadik szólólemezén. Vajon arra számít az egykori Soundgarden és Audioslave énekes, hogy a korábbiaktól gyökeresen eltérő zenei irányba fordulva visszakerülhet a rádiókba és a zenetévékbe? Netán hirtelen rájött volna, hogy minden, amit eddig csinált, tévedés volt, és a loopokkal, samplerekkel alábúgatott, elektronikus hangzásokra épülő rádiópop az ő igazi világa? A válasz egyelőre ismeretlen, és habár Cornell nyilván mindent jól megmagyaráz majd az aktuális interjúkban, borítékolni lehet: akármit is mond, nem lesz elég ahhoz, hogy megindokolja a Screamet. Ehhez a lemezhez fogható teljesen értelmetlen és semmiből sem következő rituális nyíltszíni öngyilkosságot ugyanis Rob Halford emlékezetes Two projectje óta nem látott a rockszíntér.

Diszkográfia

Soundgarden
Ultramega OK 1988
Louder Than Love 1989
Badmotorfinger 1991
Superunknown 1994
Down On The Upside 1996
A-Sides válogatás 1998
Temple Of The Dog
Temple Of The Dog 1991
Audioslave
Audioslave 2002
Out Of Exile 2005
Revelations 2006
Szóló
Euphoria Morning 1998
Carry On 2007
Scream 2009
Az eddigi Cornell szólóalbumokból is egyértelműen lejött, hogy az énekes egymagában nem azt a súlyosan búgó-zúzó riffekkel és kolosszális ordításokkal ellátott rockzenét akarja játszani, amivel ismertté vált, amit önmagában simán el lehet fogadni: a 2007-es Carry Onnal sem a nyugissága, hanem a dögunalmassága volt a probléma. A Scream azonban ehhez a lazább vonalhoz képest is brutális váltás. Hihetetlen, de igaz: ez a lemez szinte semmiben nem különbözik a zenetévék képernyőjén futó jellegzetesen műanyag hangzású fekete és néhol enyhén latinos beütésű popzenéktől, ugyanazok a hangszerelési megoldások, dallamfordulatok köszönnek vissza a dalok egy részében, amilyeneket mondjuk Justin Timberlake-től vagy Beyoncétől várna az ember. Sőt, Chris gyökeresen újszerű törekvéseit jelezve Timberlake még háttérvokálozik is a Take Me Alive című dalban… Most komolyan, erre mit lehet mondani? Akárcsak minden zenésznek, Cornellnek is szíve joga szélesíteni saját zenei horizontját, beleugrani új dolgokba, kísérletezni, de az meg a közönségé, hogy ne legyen képes elfogadni ezt a pittyegő-kluttyogó elektro-hatásokkal, gépi ütemekkel, idegesítő énekeffektekkel megberhelt langyos, seggriszálós valamit attól az embertől, aki Slaves & Bulldozersekkel, Mailmanekkel, Times Of Trouble-okkal vált a ’90-es évek egyik meghatározó rockfrontemberévé. Még akkor sem, ha önmagában véve egyébként az anyag a maga műfajában nem rossz, akadnak jól megformált dallamok akár a Time-ben, akár a klipnóta Screamben, akár a Climbing Up The Wallsban, de ezeket is megöli a rettenetesen takony, műanyag hangszerelés.


A gond tehát nem Chris hangjával van: habár közhelyszámba megy, mennyit vesztett fényéből ez az egykoron megbabonázóan erőteljes, ráspolyos orgánum, azért még mindig ott rejlik benne az a bizonyos X-faktor, ma is képes olyanokat énekelni, amikre felkapja a fejét az ember, de akkor is sokkoló a jól ismert fordulatokat ebben a zenei környezetben visszaköszönni hallani. Amikor pedig innen-onnan beúsznak a különböző komputerizált vokáleffektek, az egyszeri Soundgarden rajongónak tényleg kedve lenne a méregpohár után nyúlni… Összességében csak a záró Two Drink Minimum mozdít valamit a mérlegen: ez egy hangulatosan füstös, bármélyi soul/blues nóta herflivel, szépen rezgő gitárhangokkal és szolidan gurgulázó Hammonddal a háttérben, bár ez is inkább Amy Winehouse repertoárjába kívánkozna, mintsem Chrisébe. Mindenesetre jót tesz a megviselt idegrendszernek az album legvégén…

Nem hallgathatatlan, csak teljességgel értelmezhetetlen ez a lemez. Itt bizony szó sincs megújulásról, Chris Cornell eddig nem ismert oldalainak feltérképezéséről, szimplán csak egy esztelen, rettenetesen ostoba váltásról. Akik a múltja miatt kedvelik az énekest, pár kivételtől eltekintve csak leforrázottan lesnek majd ki a fejükből, hogy mi ez, a Justin Timberlake rajongók pedig ugyanúgy magasról tesznek majd Cornell fejére, mint eddig. Sőt, a popközönséghez el sem fog jutni a Scream, a mai korszellembe ugyanis nem fér bele, hogy egy 45 éves ember egyik pillanatról a másikra ömleni kezdjen a zenetévékből, a rádiókból és bekerüljön a különféle színes magazinokba. Vagyis ez tényleg halálugrás a nagy semmibe, ahonnan elég nehéz lesz később visszakapaszkodni. Minimum egy Soundgarden újjáalakulás kell majd hozzá…

tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Zene Metallica Rock Guns N Roses Black Sabbath Neil Young

Ajánlott bejegyzések:

  • Januárban ismét Tribute Maraton! Januárban ismét Tribute Maraton!
  • A magyar rockzene történetét bemutató képregény jelent meg A magyar rockzene történetét bemutató képregény jelent meg
  • TÁBOR Fesztivál: az ország legnagyobb rockbulija 4 napon át TÁBOR Fesztivál: az ország legnagyobb rockbulija 4 napon át
  • Orgonák éjszakája Orgonák éjszakája
  • Színház, zene, természet: összművészeti ünnep a Dunakanyar szívében Színház, zene, természet: összművészeti ünnep a Dunakanyar szívében

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturpart.hu/api/trackback/id/tr907844858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tovább a Facebook-ra

A Kultúrpartot 2024-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

mmalogoc_1_ketsoros.jpg

Legolvasottabb

  1. Megdöbbentő fotók a néptelen fővárosról
  2. Top 10: ezek a legjobb szerelmes filmek
  3. A 10 legütősebb drogos film
  4. Megjöttek a meztelen hősnők
  5. Meztelenség és anatómia
  6. A forradalom egy holland fotós szemével
  7. A legizgalmasabb fotók 2015-ből
  8. Meztelen fővárosiak
  9. Készülőben a nagy meztelen album
  10. Nézd meg a 48-as szabadságharc hőseiről készült fotókat!

Hírlevél feliratkozás

Kultúrpart Csoport

  • Kultúrpart Produkció
  • Kultúrpart Kommunikáció
  • Rólunk

Kapcsolat

  • Impresszum
  • Partnereink
RSS Facebook Twitter
süti beállítások módosítása
Dashboard