Meghalt Bacsó Péter, a magyar filmművészet egyik legnagyobb alkotója. Ilyenkor mindenki az emlékei között kapirgál, és legalább néhány idézetet kicsipeget A tanúból. Válasszunk ki egy kevésbé használt citátumot! A film végén a tömött 6-os villamoson Pelikán újra találkozik a mellőzött, és teljesen leharcolt Virág elvtárssal, a ki letargikusan kijelenti: "Nem baj! Nem baj. Visszasírnak még maguk engem!" Pelikán válasza: "Hát erre azért nem mernék megesküdni."

Mert aki olyan filmeket rendezett, mint a már előbb idecitált A tanú, vagy A szerelmes biciklisták, a Fejlövés, a Ki beszél itt szerelemről, és a Te rongyos élet, annak már bérelt helye van a Kollektív Emlékezet nevű építészetileg igen nehezen meghatározható csarnokban.
Az életműveket nem rőfre mérik, különösen nem a film világában, ahol 32 nagyjátékfilm tekercseinek hossza szintén a végtelen nevű számhoz közelít, ahhoz a számhoz, mely nincs benne az SI mértékegység-rendszerben.
Bacsóra különösebb pátosz nélkül mondhatjuk, hogy intézmény volt, hisz már a hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, s több mint ötven éve oktatott, tehát számos filmes korosztályra hatott a szemléletmódjával, derűjével, ambiciózusságával.
Akik azután születtek, hogy 1981-ben a filmet néhány mozi műsorra tűzhette, nos, számukra az „élet nem habos torta”, az „egyszer még kérünk magától valamit Virág elvtárs”, „a szexualitást hagyjuk a hanyatló nyugat ópiumának” típusú aranyköpések csak A tanú kötelező citátumai egy házibuliban. Akik számára viszont a szocialista vezetők pont olyan szürreálisan valóságosak voltak, mint Bástya elvárs, Virág elvtárs, vagy éppen a jugoszláv békaemberek, nos, nekik A tanú több, mint egy szatíra. Nekik negyven évig tartó utazás volt a szocialista szellem vasútján.
Bacsó Péter életéről és munkásságáról bővebben itt olvashat.