Bár az eredeti Sacher-torta receptje hétpecsétes titok, még a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Egy szelet történelem című kiállítása sem árulja el, azért arra jó volt, hogy meghozza a kedvünket a tortasütéshez, és a mi Sacher-tortánk receptje nem titkos, itt olvasható.

A hétvégi esős időben gondoltam, ellátogatok a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba. Az Utasellátó 60 kiállításra készültem, és az I. világháborús reklámplakátok is érdekeltek, de az első teremben Sacher eltérített eredeti terveimtől. Február óta egy kiállítás mutatja be a nagy dinasztia történetét a kis Franztól kezdve, aki már gyerekkorában szeretett anyukája mellett a konyhában serénykedni, a két luxusszállodát és négy kávéházat működtető „Sacher Corporation”-ig, és persze bemutatásra kerül egy rövid recept és néhány díszdobozos példány erejéig a szálloda hírnevét máig is megalapozó TORTA.

Bécs egyik kulináris jelképe a Sacher-torta: állítólag csak azért nem Metternich tortaként emlegetjük (és imádjuk), mert a Metternich-palotában kuktáskodó, és egy fontos vacsorán a betegeskedő főszakács helyébe lépő, az első tortát improvizáló 16 éves Franz soha nem adta ki az igazi recept titkát.

Jól tette, hiszen fia 1876-ban már luxusszállodát építtetett a bécsi Opera szomszédságában, és a család mind a mai napig kamatoztatja a jól titkolt tortareceptből származó előnyöket: az interneten keresztül a világ bármely pontján megrendelhető az „eredeti” Sacher.

Nekem, aki összerázkódom a torta szó hallatán, mert valami vajas-krémes gejl dolog úszik be a képbe, egyetlen kedvencem ebben a műfajban a Sacher.

Az eredetiről annyit tudni, hogy félbevágott és sárgabaracklekvárral megtöltött csokis piskóta az alapja, a teteje és az oldala csokoládémázzal van megkenve – maga a gyönyörűség. A bécsiek kicsit száraznak találják, ezért cukor nélküli(!) tejszínhabbal fogyasztják, és természetesen Wiener melange-ot (bécsi tejeskávét) szürcsölgetnek mellé a Sacher Kávéházban. Leopold von Sacher-Masoch kikísérletezett egy feketeribizlis-marcipános változatot, az is nagyon izgalmas lehet.

Bár biztos utolérhetetlenül finom az eredeti - nem volt hozzá szerencsém - tökéletesen boldog vagyok az általam készített silány utánzattal is.
Mivel a kiállításon sajnos nem árultak sem eredeti, sem utánzat Sacher-torát, sőt utasellátós, celofánba csomagolt csokirolád sem volt kapható, ezért hazatérvén, belevetettem magam a Sacher-torta sütésébe…

Elkészítés:
Egy 24 cm átmérőjű, csatos tortaformát kibéleltem sütőpapírral. A sütőt előmelegítettem 170 °C-ra. A vajat és a porcukorból 15 dkg-t habosra kevertem.

Alaposan a keverékbe dolgoztam a tojások sárgáját. Az étcsokit mikróban megolvasztottam és a kakaóporral és a vaníliával együtt a krémhez kevertem. Egy nagyobb tálban felvertem a tojásfehérjéket, közben hozzáadtam a maradék 5 dkg porcukrot, hogy keményebb legyen.

A csokoládés keveréket a tojáshab tetejére öntöttem, rászitáltam a lisztet, és gyengéden, de nagyon alaposan összeforgattam az egészet. A tésztát az előkészített formába öntöttem, és 45 percig sütöttem, míg a teteje ruganyos nem lett.

Most következik a titkos kedvencem, ami miatt nemcsak megenni, de elkészíteni is szeretem: nem kell virtuóz módon négy-öt vékony lapra szeletelni a kihűlt tortalapot, hisz valószínűleg Franz mester is csak kettőbe vágta, a hagyományos Sacher-torta legalábbis erről tanúskodik. Tehát vízszintesen félbevágtam a tortát, és bőségesen megkentem meglangyosított sárgabaracklekvárral. Összeragasztottam a két részt, és vékonyan meglekvároztam a torta tetejét.

A mázhoz megolvasztottam mikróban a vajat és az étcsokoládét. A torta kihűlt tetejére ráöntöttem a csokoládémázat, és spatula segítségével beborítottam vele a torta teljes felszínét és oldalát.

Mi tagadás, rusztikusabb lett, mint az eredeti, de az íze ettől még finom.

Várd meg míg megszilárdul a máz, csak azután szeleteld a Sacher-tortádat!