12-es sorszámot viseli a Corvina kiadó A klasszicizmustól a realizmusig című művészettörténeti sorozatának nemrég megjelent kötete, melyet David Bianco, Luca Mannini és Anna Mazzanti szerkesztett. Az impozáns képanyaggal megjelent, reprezentatív munka albumként is hasznos társ a koratavaszi estéken, de természetesen a képanyagok áttanulmányozsa mellé a művészettörténeti stúdiumokat is vehetünk.

A könyvől például megtudjuk azt is, hogy Napoleon volt az első politikus, aki ügyesen használta a kor “médiáját”, a csatákat a maga piározására használta fel, festőket hívatott a csataterekre, hogy a dicsőségét mennél életszerűbben ábrázolják. 

A kor legjobb festőinek állt portrét, csak hogy széles körben terjedjenek a róla készült képek, és mivel némileg valóban hasonlított az arcéle Augustus császáréra, az alkotókkal összekacsintva rájátszott a hasonlóságra. 

A klasszicizmus egyik legnagyobb festője, Jacques-Louis David volt talán az a művész, aki a legtöbbet tett azért, hogy egy politikusból úgymond “popsztárt” faragjon, és ez a fényes csillag pedig Napoleon volt. 

Klasszikus műelemzéséeket is tartalmazó kötetet többek között a “kis színesekért” is érdemes elolvasni. A párizsi Carousel-diadalív tetejét eredetileg azok a bronzlovak díszítették, melyeket a velencei Szent Márk-templomról hoztak el 1797-ben, de aztán később visszadták a lovakat, majd az eredeik másolatával helyettesítették azokat. 

Vagy: ha éppen nem olvas párizsi utikönyvet, akkor innen is megtudhatja, hogy a Place Vendome közepén álló Austerlitzi oszlopot azzal a bronzzal borították, melyet az austerlitzi csatában a legyőzött oroszoktól és osztrákoktól zsákmányoltak, de megtaudhatjuk azt is, hogy Canova alkalomadtán viaszréteget vitt fel a márványszobraira, mellyel finomabbá tette a márvány fehérségét. 

A könyv jól fókuszáltan a kánonra épít, Jacques-Louis David alkotásaival kezdődik a könyv, Canova szobrainak szépségeszménye kap nagyobb hangsúlyokat, aztán Caspar David Friedrich, Goya, Ingres, Géricault, Delacroix és a preraffaelita Rossetti és Sir John Everett Millais lesznek a központi alakok. Érdekes, ahogy a könyv bemutatja a klasszicizmus elterjedését az egész világon, Itália, Németország, Spanyolország és az Egyesült Államokban, de fontos megemlítenünk azt is, hogy a szerkesztők figyelme kiterjedt a bútorkészítők alkotásaira is.

Egy ilyen könyv többek között arra is jó, hogy az ember megengedjen magának egy-egy gondolatkísérletet. Például, hogy Canova Az utolsó Stuartok síremléke című kompozíciójának angyala előlegzi a preraffaelita, illteve szecessziós karaktervilágot.