Budapest is bekapcsolódhatott a The Metropolitan Opera: Live in HD sorozatba. A New York-i Metropolitan operaház, „a Met” előadásainak globális, egyidejű kivetítése, a „metglobál”.
Akik időben megvásárolták a bérletet, akár tíz előadást is megtekinthetnek május 9-ével bezárólag. Március 21-én a Metben – illetve többek között Budapesten a Művészetek Palotájában (a Müpában) – Vincenzo Bellini Az alvajáró (La Sonnambula) című operája volt műsoron, és az előadás plasztikusan érzékeltette az új minőség minden sajátosságát.
A rádiós közvetítésekben – a Bartók Rádió már évek óta elérhetővé teszi a Met előadásait – megvan az egyidejűség élménye, a tévében a látványinformáció is, de csak egy dimenzióban. A HD digitális technológiára berendezett, tágas moziteremnek megfelelő helyiségbe belépők viszont lényegében bekerültek a Met belső terébe. Az erősítők révén köröskörül a terem zsongását hallhatták, a szemben lévő fal nagy részét borító óriási – nagy felbontású – képernyőn a pesti nézőkkel egy időben érkező amerikai publikum rendezkedett előttük. Amikor pedig felcsendült a zene, mintha valóban az operaszínpad töltötte volna be látóterüket. Ám nemcsak távolról, egy nézőpontból, ahogy magában a Metben láthatták a jegytulajdonosok: a kamera kiemelte a jeleneteket, közelképeket adott, mint egy operafilmben. Ám míg az már konzervprodukció, a HD Live közvetítésben megmarad az élő előadás kockázata: nem biztos, hogy kiéneklik a magas C-t, és amikor a főszereplő fogódzó nélkül áll a magasban, aggódhatunk érte.
Az Alvajáró parádés szereposztásban került színre. Aminát bravúrosan énekelte a páratlanul hajlékony hangú francia szoprán, Natalie Dessay, aki már évek óta visszatérő és körberajongott vendég New Yorkban: a legmagasabb régiókban is tiszta maradt a hangja. Szerelmesét, Elvinót az utóbbi idők egyik legígéretesebb tenorja, a perui származású fiatal Juan Diego Flórez alakította – nagy sikerrel, a karmester Evelino Pido volt, s külön említendő a rendezőnő, Mary Zimmermann. Ő eredeti megoldást talált arra, hogy az előadást megszabadítsa a színes, ám kissé unalmas svájci folklórtól: nem magát az operát vitte színre, hanem (az utolsó jelenet kivételével) annak a próbáját!
A világ 36 országában, ahová eddig eljutottak a digitális HD-közvetítések, az előadást New Yorkból bekonferáló „műsorvezetőnő” – a Met egyik énekesnője – árulta el a nézőknek, hogy az operaszínpadot, ahonnan most ő beszél, úgy díszletezték, mintha a Met saját próbaterme lenne, ahol Az alvajáró szereplői a darabot próbálják, még jelmez nélkül. Míg a díszletmunkások az utolsó simításokat végezték, kis maketten mutatta be a svájci falut, ahol a Rodolpho (a szép hangú basszus, Michele Pertusi) várúr ágyában elalvó, de minden értelemben ártatlan alvajáró menyasszony majdnem szomorúan végződő tragikomédiája zajlik.
Aztán a karmester beintett, és a nézők már ott is voltak. De hol? New York-i férfiak és nők érkeztek, fiatalok, idősebbek, fehérek és színes bőrűek, a magas próbaterem ablakain keresztül a szemben lévő „igazi” épületre lehetett rálátni. A rendező asszisztense krétával írta fel a táblára, hogy az I. felvonás 1. jelenetét próbálják – róla (Jennifer Blackről) hamarosan kiderült, hogy Lisát, Amina intrikus vetélytársát énekli. A farmeres-trikós amerikaiak voltak tehát a naiv alpesi svájciak. E különleges, az előadást és a helyszínt mintegy idézőjelbe tévő rendezés okán is ékes példája volt ez a műsor az opera globalizációjának, a bevezetőben említett új műfajnak, amelyet jobb híján lehetne a „feltaláló” operaház után „metglobál” névvel illetni. Már csak azért is, mert a közvetítés természetesen többnyelvű: az olasz operát angol feliratozással közvetítik mindenhová, a Müpában ezt a magyar (másutt is az adott ország nyelve) egészíti ki.
Natalie Dessay civil ruhában, mobiltelefonján csevegve érkezett, aztán a „próbán” – miközben egyik bravúráriáját énekelte – öltöztették át a nyílt színen a kellékesek. A „gyakorlás” és a tényleges előadás közötti játék szinte végig megmaradt, számtalan szellemes, helyenként a két főszereplő fizikai képességeit is bizonyító – nem kis bátorságot igénylő – akrobatikus megoldásra is módot adva. Ezek azonban nem mentek sem a történet, sem a különleges zenei minőség rovására. A szünetben pedig – mint a sorozat minden HD-közvetítésén - a műsorvezető a sportriporterek módjára rögtön interjút készített a két főszereplővel, kifaggatva őket angolul érzéseikről, de még a hangtechnikai megoldásokról is. S ha már kilépett az előadásból, ezen a ponton családiassá is vált a „metglobál”: Natalie Dessay az előadást egy távoli HD-moziban követő édesapjának üzent franciául, és csókot hintett az óceán túloldalára. Jutott idő még arra is, hogy az ügyelő, egy fiatal, termetes hölgy elmondja, mi az ő szerepe az előadásban. A „próbateremben” zajló igazi opera után tehát annak valódi kulisszatitkait is megismertette ez a produkció.
