SzépRóza monológjai és A park bemutatója a Nemzetiben, szebeni Lulu és szentpétervári Lear továbbá „Nem Hamlet”, Ascher Tamás újabb „képeskönyve” Tom Waits-szel, nem csak „jógyerekeknek”, nem utolsó sorban pedig Marx tőke-meséi és az orosz Addams Family a Budapesti Tavaszi Fesztivál színházi kínálatában. Talán a kikelet ellenére még nem kelt el minden jegy!

Munkamódszeréhez híven a 2002-ben alapított Rimini Protokoll tagjai Marx „A tőke. A politikai gazdaságtan kritikája” című művének első kötetét helyezi vizsgálódása középpontjába úgy, hogy a könyv feldolgozásához a „hétköznapok szakértőit” kérte fel. Vagyis több száz „átlagember” nem is olyan átlagos történetei közül „castingolták” ki azt a nyolcat, amely végül a két órás dokumentum-színház és rögzített performansz alapját képezte. Daniel Wetzel, Helgard Haug und Stefan Kaegi életrajzi forgácsokkal mutatja be a mű hatását, és többek között felvonultatja az egykori NDK Gazdaságtörténeti Intézetének utolsó igazgatóját, bemutat egy a Szovjetunióból Németországba disszidált filmrendezőt, de egy vak hanglemezgyűjtőt is. 

Az alkotók által közösen alakított dramaturgia hol ironikus, hol nosztalgikus, hol abszurd, hol pedig elgondolkodtatóan komoly részletekkel szemlélteti a marxi „elmélet” és „gyakorlat” viszonyát az egyes emberek életén keresztül.
A 2007-es mülheimi kortárs drámaversenyen ez a mű bizonyult az évad legjobbjának, még ha felfogásával heves vitákat váltott is ki a szövegszínház határairól és a szerzőiség kérdéséről.

A független német társulat, amely a 2006-os vendégjátéka után most másodszor jár Budapesten, minden projektjével a „teatr(e)alitás” határait kutatja: a „bekeretezett” fikció autentikusságát igyekszik a néző elé tárni, így léptetve ki a befogadót a hagyományos szemlélődő szerepből; felfogásával, kísérletező kedvével igazi ínyecség a Budapesti Tavaszi Fezstivál Színázi programjában.

Szintúgy érdekes színfoltja a budapesti tavaszodásnak a világszerte elismert szentpétervári bohócszínház. A populáris bohózatot és a kortárs orosz pantomimot keverő Licedei Színház gyökerei a commedia dell’arte-hez nyúlnak vissza. Az emberséget sugárzó Szemianyuki a szórakoztatás eszközeivel utasítja el az ürességet és a félelmet. Krétafehér arcú, kócos bohóccsalád bizonyítja a színpadon, hogy nem szabad beletörődnünk az élet egyhangúságába, banalitásába, mert nem maradhatunk magunkra. 

A szavak helyét a plasztikus testmozgás és mimika, a zenei aláfestés és a puszta kifejezőerő veszi át. „Nevetés és sírás, öröm és bánat, jó és gonosz – ezek a Licedej művészetében megjelenő egyszerű érzelmek és igazságok, amelyeket mindenki gond nélkül megérthet, bárhonnan érkezzék is.” – ígéri a Fesztivál honlapja – így biztosan megéri megnézni egyszer az orosz Addams Familyt is. Hát mikor máskor, ha nem most?