Volt idő, amikor Magyarországon minden csak olyan, volt, mintha az lett volna, ami nem volt az. Megmagyarázzuk! Volt, amikor szexképekért a Rakéta regényújságot bújtuk, hogy egy-egy raszteres képen megcsodáljuk Bo Dereket, kávé helyett cikóriát ittunk, konyak helyett Lánchíd nevű italt adtunk a főorvosnak, miután kivette nagymama vakbelét.
Nemzetközi metál helyett a soft-rock Nazarethet hallgattuk , vagy éppen a Rolling Stones egy-egy piszkos kis portékáját. Mert csak ezeket lehetett kapni a lemezboltokban.John Frusciante The Empyrean című albuma lehetne éppen rockpótlék, ha úgymond „hiánygazdaság” lenne, de maximum RHCP-pótléknak hívhatjuk. De még annak sem elég jó. Két okból sem. 1. Frusciante kísérleti lemezei köszönő viszonyban sincsenek az anyazenekara munkáival, kivéve egy-egy gitárszólót. 2. A depressziós gitárfenomén annyira elszállt albumot készített, hogy kizárólag heroinnal élvezhető. Viszont droggal még Scooter is fasza.
Az Eagles Of Death Metalnak semmi köze a death metálhoz, ahogy a sasokhoz sincs, viszont annál inkább emlékeztet Heart On című lemezük egy Rolling Stones és MC5 paródiaalbumra. Kamionsofőrös bajszos tahó imázs, a macsó és homoerotikus utalások miatt eleve csak idézőjelben gondolhatunk zenekarra, de még paródiának sem lehet igazán komolyan venni őket. Olyan, mintha.
A Schuster Lórira emlékeztető Jesse „Boots Electric” Hughes produkciója ugyanúgy afféle projekt, mint Frusciante cuccai, de egy alapvető különbség van a két elképzelés között. Míg az Eagles Of Death Metal vidám, szórakoztató anyag, amit bulizáshoz, baráti sörözésekhez, kalákában történő vízakna ásáshoz, kamionparkolókban álldogáló ukrán kurvák szemrevételezéséhez ajánlunk, addig Frusciante lemeze annyira depressziós, annyira kísérletezős, hogy csak azoknak javasoljuk, akik bírják a gitárnyűvésnek álcázott zajköltészetet.
Red Hot Chili Peppers gitárosaként elévülhetetlen érdemeket szerzett Frusciante minden szólólemezén elhelyezett néhány olyan gyöngyszemet, amit odaadhatott volna akár a Red Hotnak is, a 2004-ben Shadows Collide With People emberi fogyasztásra alkalmas, élvezhető anyag volt, leszámítva néhány nettó zajt tartalmazó „számot”, de az új album csak a kifárasztásra játszik. Amit elviselünk a Radioheadtől, azt nem nyeljük le a Red Hot Chili Peppers gitárosától.
Az Eagles Of Death Metal cucca legalább nem akar több lenni, mint ami: hónaljszagú rock and roll tekerés. Mivel a rock and rolltól már régen nem vár senki mást, csak szórakoztatást, az anyagban végül is nem csalódunk. Szerepjáték-líra az egész. A pop nagy farsangi bálján a fiúk most a favágó egyleti Rolling Stones tribute csapatnak öltöztek, és ehhez választottak maguknak zenés programot.
The Empyrean
EMI
65 perc 10 szám
Eagles Of Death Metal
Heart On
Universal
55 perc 13 szám