Újracsomagolt konzervrettegtetés érkezett a mozikba Hollywood félelem-gyártósorairól. Egy újabb horror mindazoknak, akik túlélték A kört és a Hatodik érzéket.

Úgy egy évtizeddel ezelőtt még komolyan azt gondoltam, hogy egy film minősége mérhető a rám gyakorolt pszichés hatással. Azóta azonban annyiszor, de annyiszor borzongattak meg rosszabbnál rosszabb filmek, hogy felül kellett vizsgálnom a fenti elméletet. Szembe kellett néznem azzal, hogy a filmkészítők vegykonyhájában egy ismert know-how a fiziológiai hatás kiváltására alkalmas képi és auditív ingerek legyártása. Más szóval létezik egy konkrét recept, mely által rettegés váltható ki a nézőből. Ezek az úgynevezett előregyártott, vagy más szóval instant thriller/horror-élmények.

Két alapvető probléma mutatkozik itt, és mindkettő abból fakad, hogy ezek a filmek futószalagon készülnek. Az első gond az, hogy a dramaturgiájuk, eszközrendszerük és hatásmechanizmusuk végtelenül kiismerhető. A főhőst például a film utolsó jelenetéig fölösleges félteni, hiszen neki semmiképp sem lehet előbb vége, mint a filmnek. A jóbarát/barátnő szinte biztosan a film kétharmadánál meghal, legfőbb bűne, hogy szkeptikusan állt a rettegést kiváltó ősgonoszhoz, s az ő bestiális halálával jelzi a rendező az esetleg cinikus mozilátogatónak, hogy a flegmáskodás, vagyis a film komolyan nem vétele bizony nem véd meg a leselkedő dögvésztől. Az állandó toposzok tömege pedig szinte a végtelenségig sorolható, tulajdonképpen ezekből áll össze a film.

A másik aggály ezekkel a futószalag-horrorokkal, hogy jobbára egy-egy kiváló film remake-jei, így nem csoda, hogy képtelenek az eredeti erős dramaturgiáját újra a filmvászonra vetíteni, ezért a fiziológiás hatás kiváltásán, vagyis az instant borzongáson túl nem képesek semmiféle katarzisra. Az az intenzív drámaiság, mely a Hatodik érzék záró képsorait jellemezte, vagy az az elhamarkodott megkönnyebbülés, majd újraszülető zsigeri rettegés, mely A kör utolsó negyedórájából emlékezetes nyomaiban sem köszön vissza A túlvilág szülöttjében.


Casey Belldon kisgyermekkorában veszítette el anyját, aki öngyilkos lett egy elmegyógyintézetben. A lány sosem tudta meg, hogy édesanyja miért hagyta el őt olyan váratlanul és magyarázat nélkül. Amikor azonban az ő életében kezd megismétlődni mindaz, mely árvaságát okozta, Casey rájön, hogy bizony nem mindenre van racionális magyarázat. Szellem kísérti ugyanis, aki egy kisgyerek alakját vette fel. Senki nem látja Casey-n kívül, s bár eleinte természetesen senki nem hisz neki, kétségtelen, hogy épp ahogy anyja annak idején, úgy most maga a lány is halálos veszélyben van. Casey nyomozásba kezd, hogy felfedje a titkot: vajon ki tör az életére? Megismeri addig rejtőzködő nagyanyját, aki feltárja az átok eredetét, mely a náci Németország koncentrációs táboraiig nyúlik vissza. Kiderül, hogy a kísértő egy soha meg nem született szellem, mely bárkibe képes beköltözni, és inkarnációi során egyre erősebb és erősebb lesz. Casey Sendak rabbi segítségét kéri, aki ördögűző szeánszot rendez, melynek során megkísérli lezárni azt a túlvilági átjárót, melyet a kárhozott lélek valaha megnyitott.

Érdekes újdonság a filmben, hogy azt az ezoterikus halandzsát, mely minden szellemkísértősördögűzős, vallási tébolyult filmet jellemezni szokott, ezúttal nem a keresztény hitrendszerből vették át, hanem a zsidó miszticizmus, a Kabbala világából kölcsönözték a filmkészítők. Perverz vonása továbbá a filmnek, hogy a gonosz szellem eredetéért a forgatókönyvírónak volt pofája Dr. Mengele auschwitzi ikerkísérleteihez folyamodni. Ilyen gagyi rettegtetés kedvéért Hollywoodban még soha senki nem merészelte megidézni a holokauszt szellemét.

A legnagyobb baj a filmmel, hogy teljesen kiszámítható, és ha néha rád is jön a frász az árnyékból előbukkanó, digitálisan széjjelcsavart szörnyfej láttán, akkor is illúzióromboló, hogy valamennyi szereplő halálát könnyedén bemondhatod öt perccel annak megtörténte előtt, és ez bizony nem kedvez az átélhetőségnek. Az egyetlen számomra valóban örömteli részlete A túlvilág szülöttének a mindig nagyszerű Gary Oldman feltűnése a reformrabbi szerepében. Ez a tény azonban - ahogy a gonosz szellem által megszállt szereplők számára - úgy a nézők számára is kevés az üdvösséghez.