Nem kell megijedni Jonathan Littell Jóakaratúak című, igencsak vaskos (közel 1000 oldalas) kötetétől, nagyon tartalmas, izgalmas és lebilincselő olvasmány. A holokauszt - témát különböző módon feldolgozó művekből is válogattunk.
Jonathan Littell - Jóakaratúak
A Barcelonában élő, kettős anyanyelvű (angol–francia) író, Jonathan Littell New Yorkban született, 1967-ben. Nagyszülei lengyel zsidó emigránsok voltak, akik a 19. század végén telepedtek le az Egyesült Államokban. Littell ennek ellenére nem határozza meg magát zsidóként. Ahogy ő fogalmaz: "a judaizmus leginkább történelmi háttér." Jóakaratúak című regényét két rangos francia elismeréssel (a Goncourt-díjjal és a Francia Akadémia regény-nagydíjával) is jutalmazták.
A kötet egy volt SS-tiszt, Maximilien Aue önéletírása. A történet a második világháborúban játszódik, legnagyobbrészt a keleti fronton (Lengyelországban, Ukrajnában, a Kaukázusban, az ostromgyűrűbe zárt Sztálingrádban).
Littell művét Claude Lanzmann Shoah című filmje mellett egy nácik által kivégzett partizánról készített fotográfia ihlette. A regény Franciaországban az elmúlt három év során alatt több mint húsz kiadást megért, közel másfélmillió példányban fogyott, és azóta több más nyelven is sikert aratott.
Az író már 2002-ben elkezdte az előzetes kutatást művéhez. Főhősét, Aue-t úgy alkotta meg, hogy elképzelte, ő maga miket tett volna, ha a háború előtti Németországban születik és nácinak áll. Littell 1994 és 2001 között egy nemzetközi humanitárius szervezetnek dolgozott, így jutott el keletre, regénye helyszíneire, többek közt Csecsenföldre. Littellt Aiszkhülosz Oreszteiája is ihlette, hiszen a kötet a mű harmadik darabjára, az Eumeniszekre utal, akik a bosszú antik istennői voltak, és a szülőgyilkosokon torolták meg tettét. A drámában Oresztészt, aki megöli anyját (Klütaimnésztrát), hogy ezzel bosszút álljon apja (Agamemnon) haláláért, ezek az istennők veszik üldözőbe. Végül az ítélet alól a hőst Athéné istennő menti fel. Az ősi istenek, az Erünniszek tiltakoznak a döntés ellen, mivel úgy gondolják, hogy semmibe vették őket. Athéné bölcsessége azonban megoldja a kialakult helyzetet. Az ősi isteneknek lakhelyet és kultikus tiszteletet ígér Athénban. Mivel az Erünniszek elfogadják a döntést, így lesznek belőlük Eumeniszek: „Tiszteltek. Kegyesek, mi vidékünk jóakarói…" (Devecseri Gábor fordításában).
Mindegyik fejezet címe egy-egy zenei tárgyú fogalom. Aue, a felelősségre vonást megúszó, művelt és érzékeny, volt SS-tiszt saját akart és akaratlan gaztetteit, valamint a háború hozta szükségszerűségeket illeszti élettörténete ok-okozatiságába, hogy a szövegáradat folyamán a maga bonyolultságában vesse fel a „felelősségek" kérdését.
Fertőzések a legkülönfélébb kórokozókkal, baktériumokkal és vírusokkal. Felesleges operációk: amputációk, az ivarszervek - petefészek, herék - eltávolítása, különböző beavatkozások az emésztő- és kiválasztó szerveken - gyomron, májon, vesén -, szakszerűtlenül elvégzett agyműtétek, fagyasztások, gyógyszertesztek. Szemtanúk és túlélők megrázó vallomásai a haláltáborokban folytatott elképesztő orvosi kísérletekről. Interjúk az áldozatokkal, akik soha nem önként jelentkeztek a kísérletekre, annak ellenére, hogy mit mondtak vagy írtak alá megkínzatásuk előtt. A túlélők közül néhányan nem hallgatnak tovább. Megdöbbentő beszámolók a tudomány nevében elkövetett "álorvosi" kísérletekről. A vallomásokat periratok, jegyzőkönyvek, korabeli dokumentumok teszik még hitelesebbé.
1944-ben Budapesten egy olasz spanyolnak adja ki magát. Mindenkit átver, akit csak tud, valótlanságokkal téveszti meg a hatóságokat, hazudik, mint a vízfolyás, csal, hamisít, szélhámoskodik. Mindennek egyetlen célja van: zsidókat menteni. Giorgio Perlasca története sokáig szinte teljesen ismeretlen volt a közvélemény előtt.
Perlasca 1910-ben született Comoban, Olaszországban. A Padova melletti Maseràban nőtt fel, az 1920-as években a fasizmus támogatója, harcol az olasz–abesszin háborúban. Franco oldalán önkéntesként részt vesz a spanyol polgárháborúban, ezért olyan dokumentummal jutalmazták, amely a világ bármely országában a spanyol követségek falain belül védelmet biztosított számára. Később a nácikkal való szövetség és az antiszemita rendeletek, törvények miatt kiábrándul a fasizmusból.
Az utolsó napig, Pest felszabadításáig dolgozott, 5200 magyar zsidó életét mentette meg.
A könyvből megtudhatjuk, miért és hogyan került nyilvánosságra ez a nem mindennapi kalandsorozat. Emellett számtalan dokumentumot, többek között Perlasca naplójának részleteit is elolvashatjuk.
Az emlékezést alig tíz hónappal pokoljárása után vetette papírra az akkor hatvanegy éves író. 1944. október 20-án a "Szálasi-világ hatodik napján" a Pozsonyi úti csillagos ház zsidó származású férfiait kora reggel sorakoztatták az udvarban, két napra való élelemmel a hátizsákjukban. Szép Ernőnek, aki 33 évet töltött a Margitszigeten, a Palatinus-szállóban, a németek március 19-i bevonulása után ki kellett költöznie, s októberben már nőtestvéreivel együtt ennek a Pozsonyi úti háznak a lakója volt. Így hát neki is mennie kellett, a ház többi 53 - többnyire idős, beteges - férfi bérlőjével és a más házakból összeterelt százakkal együtt a bizonytalan sors felé. Az író felidézi a megaláztatást, a kiszolgáltatottság stációit, ahogy a kificamodott lelkű-értelmű nyilas altisztek terelték a megriadt embereket. Megdöbbentő, ahogy elbeszéli a bajtársak halálát, kivégzését, a teljesen értelmetlen sáncásást, az ütlegeket, amelyek nem annyira a testnek, hanem az önérzetnek, a léleknek fájtak. Elbeszéli a reménykedéseket, a folytonos csalódásokat, a napi nyomorúságot mindaddig, míg aztán november 9-én, valami érthetetlen csoda folytán haza nem engedték őket - már, aki megmaradt közülük.
Ebben a regényben még a fasizmus iszonyatáról beszámoló emlékiratszerű vallomásban is sajátos kedvesség, humor enyhíti a borzalmak leírását. Az író hangja az írás végéig visszafogott, szordinós, nem átkozódik és kínzóit nem nevezi nevükön, szinte sajnálja őket, hogy idáig süllyedtek. S éppen ezért hiteles és szívszorító az egész: híven mutatja az akkori infernot..
"Nekünk zsidóknak fő szenvedésünk a kiszolgáltatottság volt, és fő félelmünk a deportálás. Ahhoz képest kismiska a bombahalál. Itt is, úgy mint a Thököly úton, bombázás alatt, föl-fölmentem az udvarba cigarettázni. A Pozsonyi úton is kerekedett olyan buzgó cigarettás csoport, férfi, nő, az egész bombázást az udvaron állották volna végig, ha a sűrűbb becsapódások perceiben le nem hajt bennünket a házparancsnok. Nem bánta volna a mi szabadságunkat, de tartani kellett a tömbparancsnoktól, az itt-ott felbukkant a tömb udvaraiban; súlyos büntetés várta, akit bombaeséskor a szabadba találtak."
Szép Ernő - Emberszag /részlet/
Opdyke - Armstrong - Két kezemmel a Holocaust túlélőinek és megmentőjük emlékére (Trivium Kiadó, 2001)
A személyes hangvételű, önéletrajzi íráson keresztül szemtanúi lehetünk a II. világháború borzalmainak, Lengyelország megszállásának, a haláltáborok néma jajkiáltásának.
Iren 17 éves volt 1939-ben, iskolába járt.
Hívő, katolikus lengyel lány volt, aki részese volt a német és orosz megszállásnak, aki a háború alatt percek alatt nőtt fel. Életét szőke hajának, kék szemének, nevének és német nyelvtudásának köszönhette. Szüleit és három testvérét is elveszítette a háborúban.
A megélt borzalmak átélése, emberszeretete, áldozatvállalása tette lehetővé számára életek megmentését a pokol torkából.
Irene Opdyke 77 évesen, Amerikában írta meg történetét.
Több kötetét is díjazták.
Komoróczy Géza - Holocaust
A pernye beleég a bőrünkbe (Osiris, 2000)
Komoróczy Géza, az ELTE tanszékvezető tanára előszavában azzal indokolta a kilencvenes években írt cikkeinek összegyűjtését, hogy a holokauszt feldolgozásának lehetőségeit kutatja. „Úgy vélem, Magyarországon egyelőre nem jutottunk el, sem a közgondolkodás, sem az állam és a közélet intézményei, sem pedig mi magunk, polgárok, személyesen a történelmi tisztázás végzetesen szükséges voltának felismeréséig és elfogadásáig, illetve a magyar politikai és kulturális közösséget illető teljes történelmi felelősség vállalásáig mindazért, amit több mint fél évszázada itt történt, Magyarországon, a magyarországi zsidókkal, magyarokkal. (…) A holokauszthoz még ezer szállal közvetlenül kapcsolódnak mai állapotaink.” A holokauszt Magyarországon nem része a közgondolkozásnak – írja a könyv lapjain. A közvéleményben a Historikersteit nem indult meg szemben Németországgal, nem kelt felháborodást, ha valaki a „mi” mártírjainkról és az „övékéről” beszél. Nem történt meg a felelősség felvállalása sem, a teljes felelősséget sokan igyekszenek áthárítani a németekre és „néhány bűnözőre”. A feldolgozás hiányának beszédes bizonyítéka az is, hogy a Jad Vasem kitüntetettjei magyar részről gyakorlatilag nem kaptak elismerést.
A pernye beleég a bőrünkbe (Osiris, 2000)
Komoróczy Géza, az ELTE tanszékvezető tanára előszavában azzal indokolta a kilencvenes években írt cikkeinek összegyűjtését, hogy a holokauszt feldolgozásának lehetőségeit kutatja. „Úgy vélem, Magyarországon egyelőre nem jutottunk el, sem a közgondolkodás, sem az állam és a közélet intézményei, sem pedig mi magunk, polgárok, személyesen a történelmi tisztázás végzetesen szükséges voltának felismeréséig és elfogadásáig, illetve a magyar politikai és kulturális közösséget illető teljes történelmi felelősség vállalásáig mindazért, amit több mint fél évszázada itt történt, Magyarországon, a magyarországi zsidókkal, magyarokkal. (…) A holokauszthoz még ezer szállal közvetlenül kapcsolódnak mai állapotaink.” A holokauszt Magyarországon nem része a közgondolkozásnak – írja a könyv lapjain. A közvéleményben a Historikersteit nem indult meg szemben Németországgal, nem kelt felháborodást, ha valaki a „mi” mártírjainkról és az „övékéről” beszél. Nem történt meg a felelősség felvállalása sem, a teljes felelősséget sokan igyekszenek áthárítani a németekre és „néhány bűnözőre”. A feldolgozás hiányának beszédes bizonyítéka az is, hogy a Jad Vasem kitüntetettjei magyar részről gyakorlatilag nem kaptak elismerést.
Krausz Tamás - Az ismeretlen fekete könyv - Neizvestaa cornaa kniga (Pannonica, 2005)
A szovjet zsidóság millióinak elpusztítása a nácik és csatlósaik által az utóbbi időkig szinte ismeretlen maradt a szélesebb közvélemény előtt. Még történészek is úgy beszéltek a holokausztról, mintha annak gyakorlati megvalósítása nem a Szovjetunió elleni náci támadással kezdődött volna, mintha a holokauszt megtörténte nem egyetemes történet lett volna, nemzeti történetekre bontják le a rettenetes eseményeket részben azért is, hogy a Szovjetunió szerepét az antifasiszta harcban alábecsüljék. A túlélők vallomásai is megmutatják, hogy a nácik a Szovjetunió elpusztításának keretei közé illesztették a zsidóság kiírtását, így a holokauszt egy szélesebb népírtás része, annak a legradikálisabb formája. Az elhallgatás, az eltorzítás, a történelemhamisítás okai ma is világosak, hiszen részben jelen vannak: a mindenkori hatalmi csoportulások érdekei szemben állnak/álltak a valódi nemzeti önmegismerés, a nemzeti önreflexió szükségleteivel.
Nem hagyható figyelmen kívül a holokausztban részt vevő helyi lakosság lelkifurdalása, bűntudata sem, majd az utódok szégyenlős elhallgatása apáik rémtetteiről, a rablásban való részvételéről vagy csak passzív viselkedéséről, mindez jellemző maradt, ha eltérő mértékben is, egész Kelet-Európában. A könyvben szereplő emberi sorsok, vallomások mind tárgyi bizonyítékul szolgáltak a náci bűnősöket felelősségre vonó háború utáni perekben.
A lengyel származású amerikai író leghíresebb műve, amely 1990-ben jelent meg először magyarul, döbbenetes hatású, az olvasót sokáig kísértő regény.
A könyv egy kisfiúról szól, akit Lengyelországban 1939 őszén, a világháború első heteiben egy távoli falu rejtekébe küldenek a szülei a nácik elől. A nevelőanya meghal, a gyermek magára marad, és a következő négy esztendőben faluról falura kóborolva az emberi megaláztatás és az állati kegyetlenség számtalan formájának lesz elszenvedője, illetve tanúja. A borzalmak Kosinski olykor nyersen közvetlen, olykor szürreálisan tobzódó, olykor pedig költői leírásában szinte mitikus jelentőséget kapnak - egy olyan látomás részeként, amely a közösségtől és kommunikációtól megfosztott emberi lény lecsupaszított énjét kutatja.
"Waldsee." Ez a név szoros összefüggésben van a magyar zsidóság második világháborús tragédiájával. Waldsee-ből keltezett hamis levelezőlapokat kellett ugyanis írniuk az Auschwitz-ba deportáltaknak, hogy megnyugtassák az otthoniakat, és azok ne fogjanak gyanút.
László Károly ezekre a hírhedt levelezőlapokra utal könyvének címében. A műben lágerélményeit adja közre.
A kötet szerzője 1923. július 16-án született Pécsett. A pécsi egyetem orvosi karára iratkozott be, majd 1944-ben Auschwitzba deportálták. Több mint negyven hozzátartozójának az életét oltotta ki a nácizmus. Később több lágert is megjárt, mire végül Theresienstadtnál orosz katonák kiszabadították a világháború utolsó napjaiban. 1945-ben Baselbe költözött, ahol folytatta orvosi tanulmányait. Később a pszichoanalizissal kezdett foglalkozni, a Pszichoanalitikus Társaság tagja lett. Új érdeklődése vezette el a szürrealista művészetekhez, széleskörű kapcsolatokat alakított ki kortárs képzőművészekkel, kiadta a Panderma, majd a Radar című folyóiratokat. Az ötvenes években színdarabokat is írt, és saját társulatot szervezett-vezetett."Nem vagyok hajlandó Hitlernek vagy Sztálinnak utólag a győzelmet a kezébe adni. Én legyőztem őket, azzal a ténnyel, hogy élek, nem fegyverrel... én túléltem őket. Ez egy olyan győzelem, amit én nem adok oda azzal, hogy hagyom magamat utólag megtörni. A gonoszság butaság, időpocsékolás. Azoknak való, akik mást nem tudnak kezdeni magukkal. A szeretet több örömmel jár, mint a gyűlölet. Gyűlölni időveszteség lenne, vagyis megrövidítené a szeretetre jutó időt."
László Károly - Tóparti nyaralás /részlet/
A hatvanas évek elején Bazon Brock-kal kiállitást rendezett Ausstellung von Nichts (Kiállítás a semmiről) címmel Hamburgban. Kapcsolatba került az ún. hippi-mozgalom vezérkarával is, kiadta a No future című dokumentumgyűjteményt. Művészbarátai tanácsára műkereskedésbe fogott, eközben átfogó műgyűjteményt hozott létre, amelynek anyagából nagysikerű kiállítás nyílt 1996-ban a Műcsarnokban.
A Tóparti nyaralás törzsanyagát képező két műben a szerző pécsi ifjúsága és lágerélményei rajzolódnak elénk. Az előzőek világával rokonságban áll az emlékiratokat követő kisregény (Nagybácsi), de felbukkannak a László Károly számára oly meghatározó élmények a Szondi Lipóttal folytatott beszélgetésben és az utóbbi években több alkalommal vetített tévéinterjú szövegváltozatában is.
Szinte leleplező erővel hat e mélyen emberi vallomásokban az a kíméletlen (ön)leleplező tárgyilagosság és igazságra törekvés, amely egyúttal bölcseleti magasságokba emeli a szerzőt.
Oliver Lustig - Lágerszótár (Dacia Könyvkiadó, 1984)
Oliver Lustig írót szüleivel és testvéreivel 17 évesen deportáltak Auschwitz-Birkenauba az észak-erdélyi területeket irányító magyar hatóságok.
Lustig rendhagyó formáját választotta a borzalmak és megpróbáltatások bemutatásának, mindazon gyötrelem megörökítésének, melyeket Auschwitzban átélt.
A lágerélet zsargonjának kifejezéseit, vagy az egy-egy történethez kapcsolódó kulcsszavakat szótár-szerűen betűrendbe sorolta, és szómagyarázatokban bontotta ki a kifejezések mögött húzódó, szenvedéssel teli élmények sorát, emlékeit.
Így olvashatunk például többek között például a már korábban említett Am Waldsee-ről (Tóparti nyaralás) vagy Cyklon B-ről is.
Oliver Lustig írót szüleivel és testvéreivel 17 évesen deportáltak Auschwitz-Birkenauba az észak-erdélyi területeket irányító magyar hatóságok.
Lustig rendhagyó formáját választotta a borzalmak és megpróbáltatások bemutatásának, mindazon gyötrelem megörökítésének, melyeket Auschwitzban átélt.
A lágerélet zsargonjának kifejezéseit, vagy az egy-egy történethez kapcsolódó kulcsszavakat szótár-szerűen betűrendbe sorolta, és szómagyarázatokban bontotta ki a kifejezések mögött húzódó, szenvedéssel teli élmények sorát, emlékeit.
Így olvashatunk például többek között például a már korábban említett Am Waldsee-ről (Tóparti nyaralás) vagy Cyklon B-ről is.
