Kétszáz éve született Nyikolaj Vasziljevics Gogol orosz író, akinek köpönyegéből – Dosztojevszkij szerint – előbújt az orosz realizmus.

A poltavai kormányzóság Szorocsinci falujában született. Írói tehetségét ukrán apjától, a miszticizmus iránti fogékonyságát orosz anyjától örökölte. Sokoldalú ifjú volt: vonzotta a színészet, a festészet, a történelem, foglalkoztatták a közélet kérdései, de legfőként az irodalom. Iskolái elvégzése után pétervári hivatalnok lett belőle, alaposan megismerte a bürokrácia kusza útvesztőit, a kisemmizett, a lélekölő munkába beleszürkülő hivatalnok típusát, s tapasztalatait későbbi műveiben is felhasználta.

1831-ben megismerkedett Puskinnal, aki arra biztatta, hogy inkább íróként kamatoztassa képességeit. Meg is jelent első elbeszéléskötete, az Esték egy gyikanykai tanyán, amelyben falusi mesemondók stílusában adta elő tréfás-lírai, olykor borzongató történeteit. Következő kötete, a Mirgorod tartalmazta a kozákság kultuszát hirdető Tarasz Bulba című romantikus hőskölteményét. A két kötet megjelenése közti időben jelentősen elszegényedett, a nyomortól Puskin mentette meg, ajánlására a pétervári egyetemen oktatott egyetemes és ukrán történelmet. Egy év után azonban az egyetemnek is hátat fordított, s ettől kezdve csak az írásnak élt.

Tematikája megváltozott, a falusi népélet helyett a nagyvárosban helyét nem találó ember, az élet szorongató valóságát megkerülni nem tudó kisemberek felé fordult. A szorongást a humor, a szatíra eszközeivel tudta enyhíteni, Az orr, az Egy őrült naplója abszurditásában is mosolyt csal olvasói arcára. A groteszk helyzetek iránti fogékonyságát bizonyítják a Háztűznéző és A revizor című darabjai is, ez utóbbin állítólag I. Miklós cár is jót derült, ám a kritikusok Oroszország megrágalmazását látták benne. Támadták is a szerzőt, aki gyenge idegrendszere miatt nem tudott védekezni, s elmenekült az országból előbb Spanyolországba, majd Rómába. Itteni tartózkodása idején írta meg A köpönyeget, s ekkor fejezte be máig legismertebb prózai művét, a Holt lelkeket is. Ez utóbbi afféle pikareszk regény, a szélhámos Csicsikov utazása a provinciális Oroszországban. Állítólag Puskin, amikor barátja felolvasta neki a regény első fejezeteit, könnyesre nevette magát, s megjegyezte: „Milyen szomorú is ez a mi Oroszországunk!”

1841-ben visszatért Oroszországba, Moszkvában telepedett le, de nem találta a helyét. Magányos és beteges volt, s a vallási elragadtatásban talált vigaszra. 1848-ban Jeruzsálembe ment zarándokútra, onnan visszatérve csak a vallásnak élt. 1852. február 24-én elégette kéziratainak többségét, mint az ördögtől való dolgokat, ezt követően pedig ágynak esett, s elutasított minden ételt. Szenvedéseinek 1852. március 4-én bekövetkezett halála vetett véget.