Szokás szerint későn kelünk, kapkodva indulunk munkába. Valahol félúton a munkahelyünk és az otthonunk között konstatáljuk, hogy márpedig reggeli nélkül elindulni nem okos dolog. És akkor az éhségtől félájultan megérezzük a metróaluljáróban azt az isteni illatot. Ekkor már nincs mit tenni. Muszáj vásárolni a franchise pékségek frissensült termékeiből. Ott vannak az orrunk előtt, már csak lustaságból, megszokásból is mindig ugyanazokból az egyenpékségekből szerezzük be a napi szénhidrátadagunkat, pedig lehet, hogy néha érdemes lenne elbattyogni egy hagyományos pékségig.

Persze kérdés, hogy mit nevezünk hagyományosnak. Horváth Zoltán a Pékszövetség Budapesti régiójának elnöke elmondta, hogy azokat a pékségeket szokták ezzel a jelzővel illetni, amelyek hagyományos technológiával dolgoznak, vagyis nem félkész, fagyasztott terméket állítanak elő, hanem kovászolva, minél kevesebb adalékanyag hozzáadásával készítik a pékárut. Az adalékanyag szó hallatán persze sokakat kiráz a hideg, de Horváth Zoltán ezzel kapcsolatban is megnyugtatott, ami belekerül a termékekbe, az mind alaposan bevizsgált, ártalmatlan anyag. Amúgy meg éppen a vásárlói igények miatt kénytelenek a pékek felturbózni a termékeket. Hiszen egyszerre akarunk mindent: legyen nagy, állagra tökéletes és lehetőleg több napig friss maradjon.

Amikor megkérdeztem a szakembertől, hogy én, mint egyszerű, tudatlan péksütemény-felhasználó, miből látom, hogy egy pékségben hagyományos, vagy egyéb modern módszerekkel készítették-e a termékeket, akkor azt válaszolta, hogy semmiből. Mondjuk abból nyilván lehet következtetni, ha az orrom előtt sütik a félkész mini pogácsát, de alapvetően nem ordít a croissant-ról, hogy hagyományosan készült-e, vagy pedig pár órával a megvásárlás előtt még a fagyasztóban figyelt. És elvileg minőségét tekintve sem kellene éreznünk a különbséget – egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyik egy régebbi, másik egy modernebb technológiával készült – magyarázza Horváth Zoltán.

Ettől függetlenül íz, állag, összélmény tekintetében szerintem nem én vagyok egyedül, aki érzi a különbséget, az meg már ízlés dolga, hogy kinek melyik ízlik. 

Mindenesetre kerestem három hagyományos – vagy legalábbis hagyományosnak tűnő – pékséget Budapest belvárosában, és kipróbáltam, mit tudnak.

A Ferenc körúti metrómegállótól nem messze a József körút és a Nap utca sarkán a Pavlovity Pékségbe nagy felirat csábítja be a buktára éhes városlakót: Friss, saját sütésű termékek! A pici üzletben a péksütemények már méretükkel is felkeltették a figyelmet.

A jókora túrós táskát tudom javasolni, a tésztában megbújó túró mennyisége korrekt, íze pedig finom citromos, sőt, mintha kissé vaníliás is lett volna.



Az egészséges életmód jegyében befizettem egy tönkölyös bucira is, amelynek már súlya is árulkodott róla, hogy van benne anyag bőven. Pár kis szelettől is garantáltan jól lakik az ember és ahhoz képest, hogy tönkölylisztes nem is olyan fűrészpor ízű.

Ebből a boltból leginkább a sajtrolót ajánlom, ami egyrészt hatalmas, másrészt a roló két felén kikandikáló sajtreszelék füstölt, harmadrészt pedig a szokásos sajtroló-élménnyel szemben, amikor ebbe harap bele az ember, akkor nem támad az az érzése, hogy a tölteléke vajon kívül mást nem látott.

Városszerte több helyen találkozhatunk a Lipóti pékség boltjaival. Ez az 1992-ben alapított cég indulásakor csak a Lipót környéki boltokba szállította termékeit, mára már országszerte megvehetjük termékeiket.

A pékség specialitása a régi időket idéző gigantikus, háromkilós parasztkenyér. Aki jobbra vágyik, mint a hipermarketekben kapható borzasztó állagú és semmilyen ízű kenyerek, annak jó szívvel ajánlom.

Az sajtos pogácsájukat kicsit fujtósnak találtam, de nagyon kedvemre való az itteni croissant, mert azon túl, hogy elég méretes – egy aluljáróssal biztos nem veszi fel a versenyt ár/érték arány szempontjából – belül nagyon finom lágy, foszlós, kívül viszont isteni ropogós héja van. Aki hozzám hasonlóan szereti a sütemény enyhén égett szélét rágcsálni és a mákosgubát sem tudja máshogy elképzelni, mint sütőben megpörkölve, az ezt is imádni fogja.

Aki pedig a kívül-belül puha, kalácsosabb állagot díjazza egy croisant esetén, az ellátogathat az Oktogonra, a Pékek kedvencei elnevezésű üzletbe, melynek bejáratában egy életnagyságú, barátságosan mosolygó, lapátfülű műpék szobrozik. Hatalmas választék ejti zavarba a boltba belépőket, és hiába van hosszú sor, sok idő nincs arra, hogy kitaláljuk, mit kérünk, mert a kiszolgálás villámgyors. Végül a croissant mellé még egy tökmagos perecet és egy kakaóscsigát is választottam.

Amennyire én emlékszem a gyerekkorom perecei kopogósan szárazak voltak és persze nem tökmag volt rajtuk, hanem töménytelen só. Ilyennel ma már ritkán találkozni. Amit a Pékek kedvenceiben kaptam az is az a puha, édeskés ízű péksütemény, amit tipikusan mozik és színházak büféjében vesz meg az ember, és amely látszatra ugyan perec, ízre viszont inkább kalács.


Szintén csak emlékeimben él az a kakaóscsiga, aminek nemcsak tölteléke, de már a tésztája is kakaós. Mekkora élmény volt, ha az iskolában valami csoda folytán a szokásos vajjal felhabosított lekvárral megkent kenyér helyett ezt az állagra a maiaknál szottyadtabb, méretre pedig sokkal kisebb kakaós csigát osztották szét uzsonna gyanánt a napközis tanárok! Nem tudom miért szoktak le a pékek arról, hogy a tésztába is öntsenek egy kis kakaóport. A Pékek kedvenceiben is a modern irányvonal szerint készül ez a péksütemény: nagy, ropogós, bár nem száraz, azért elbírna még egy kis kakaót.

A legtöbben a kis pékáruboltokban csak a nassolásra alkalmas flancos péksüteményekre fókuszálunk, mert az alap dolgokat, mint a kenyér vagy a kifli megvesszük a hiperben, vagy a közértben. Nos, ebben az Oktogonon lévő boltban érdemes bevásárolni sima zsömléből is, mert olyan hatalmas, mosolygós zsemléket ritkán lát az ember, mint amit itt adnak. Vitték is a vásárlók tízesével!

Összességében elmondhatom, hogy a hagyományos pékségekben a gyorspékségekhez képest mindenütt nagyobb méretű pékárúval találkoztam, és azt a plusz 20-30 forintot, amivel esetleg többe kerülnek ezek, bőven megéri beáldozni, mert ezek a termékek sokkal laktatóbbak, ugyanakkor nem olyan nehezek, olajosak, mint a frissen sütött, félkész péksütik. Ráadásul előbbiek pár óra múlva, sőt másnap is ugyanolyan finomak, szemben az aluljárós változatokkal, amelyek, ha kihűlnek, szalonnás állagúak lesznek, és összelappadnak.

Persze mindenki maga dönti el, hogy honnan vesz pékárut, hipermarketben, aluljáróban, vagy kis pékségből. Mindenesetre lehet, hogy jól tesszük, ha tanulunk Horváth Zoltántól, a szakembertől, aki elmondta, a maga részéről mindent szaküzletből szeret beszerezni: zöldséget a zöldségestől, húst a húsboltból, pékárut pedig a pékségből.