Szokás szerint későn kelünk, kapkodva indulunk munkába. Valahol félúton a munkahelyünk és az otthonunk között konstatáljuk, hogy márpedig reggeli nélkül elindulni nem okos dolog. És akkor az éhségtől félájultan megérezzük a metróaluljáróban azt az isteni illatot. Ekkor már nincs mit tenni. Muszáj vásárolni a franchise pékségek frissensült termékeiből. Ott vannak az orrunk előtt, már csak lustaságból, megszokásból is mindig ugyanazokból az egyenpékségekből szerezzük be a napi szénhidrátadagunkat, pedig lehet, hogy néha érdemes lenne elbattyogni egy hagyományos pékségig.

Amikor megkérdeztem a szakembertől, hogy én, mint egyszerű, tudatlan péksütemény-felhasználó, miből látom, hogy egy pékségben hagyományos, vagy egyéb modern módszerekkel készítették-e a termékeket, akkor azt válaszolta, hogy semmiből. Mondjuk abból nyilván lehet következtetni, ha az orrom előtt sütik a félkész mini pogácsát, de alapvetően nem ordít a croissant-ról, hogy hagyományosan készült-e, vagy pedig pár órával a megvásárlás előtt még a fagyasztóban figyelt. És elvileg minőségét tekintve sem kellene éreznünk a különbséget – egyszerűen csak arról van szó, hogy az egyik egy régebbi, másik egy modernebb technológiával készült – magyarázza Horváth Zoltán.

Mindenesetre kerestem három hagyományos – vagy legalábbis hagyományosnak tűnő – pékséget Budapest belvárosában, és kipróbáltam, mit tudnak.
A Ferenc körúti metrómegállótól nem messze a József körút és a Nap utca sarkán a Pavlovity Pékségbe nagy felirat csábítja be a buktára éhes városlakót: Friss, saját sütésű termékek! A pici üzletben a péksütemények már méretükkel is felkeltették a figyelmet.
A jókora túrós táskát tudom javasolni, a tésztában megbújó túró mennyisége korrekt, íze pedig finom citromos, sőt, mintha kissé vaníliás is lett volna.

Az egészséges életmód jegyében befizettem egy tönkölyös bucira is, amelynek már súlya is árulkodott róla, hogy van benne anyag bőven. Pár kis szelettől is garantáltan jól lakik az ember és ahhoz képest, hogy tönkölylisztes nem is olyan fűrészpor ízű.

Városszerte több helyen találkozhatunk a Lipóti pékség boltjaival. Ez az 1992-ben alapított cég indulásakor csak a Lipót környéki boltokba szállította termékeit, mára már országszerte megvehetjük termékeiket.
A pékség specialitása a régi időket idéző gigantikus, háromkilós parasztkenyér. Aki jobbra vágyik, mint a hipermarketekben kapható borzasztó állagú és semmilyen ízű kenyerek, annak jó szívvel ajánlom.

Az sajtos pogácsájukat kicsit fujtósnak találtam, de nagyon kedvemre való az itteni croissant, mert azon túl, hogy elég méretes – egy aluljáróssal biztos nem veszi fel a versenyt ár/érték arány szempontjából – belül nagyon finom lágy, foszlós, kívül viszont isteni ropogós héja van. Aki hozzám hasonlóan szereti a sütemény enyhén égett szélét rágcsálni és a mákosgubát sem tudja máshogy elképzelni, mint sütőben megpörkölve, az ezt is imádni fogja.

Amennyire én emlékszem a gyerekkorom perecei kopogósan szárazak voltak és persze nem tökmag volt rajtuk, hanem töménytelen só. Ilyennel ma már ritkán találkozni. Amit a Pékek kedvenceiben kaptam az is az a puha, édeskés ízű péksütemény, amit tipikusan mozik és színházak büféjében vesz meg az ember, és amely látszatra ugyan perec, ízre viszont inkább kalács.

Szintén csak emlékeimben él az a kakaóscsiga, aminek nemcsak tölteléke, de már a tésztája is kakaós. Mekkora élmény volt, ha az iskolában valami csoda folytán a szokásos vajjal felhabosított lekvárral megkent kenyér helyett ezt az állagra a maiaknál szottyadtabb, méretre pedig sokkal kisebb kakaós csigát osztották szét uzsonna gyanánt a napközis tanárok! Nem tudom miért szoktak le a pékek arról, hogy a tésztába is öntsenek egy kis kakaóport. A Pékek kedvenceiben is a modern irányvonal szerint készül ez a péksütemény: nagy, ropogós, bár nem száraz, azért elbírna még egy kis kakaót.

A legtöbben a kis pékáruboltokban csak a nassolásra alkalmas flancos péksüteményekre fókuszálunk, mert az alap dolgokat, mint a kenyér vagy a kifli megvesszük a hiperben, vagy a közértben. Nos, ebben az Oktogonon lévő boltban érdemes bevásárolni sima zsömléből is, mert olyan hatalmas, mosolygós zsemléket ritkán lát az ember, mint amit itt adnak. Vitték is a vásárlók tízesével!
Összességében elmondhatom, hogy a hagyományos pékségekben a gyorspékségekhez képest mindenütt nagyobb méretű pékárúval találkoztam, és azt a plusz 20-30 forintot, amivel esetleg többe kerülnek ezek, bőven megéri beáldozni, mert ezek a termékek sokkal laktatóbbak, ugyanakkor nem olyan nehezek, olajosak, mint a frissen sütött, félkész péksütik. Ráadásul előbbiek pár óra múlva, sőt másnap is ugyanolyan finomak, szemben az aluljárós változatokkal, amelyek, ha kihűlnek, szalonnás állagúak lesznek, és összelappadnak.
Persze mindenki maga dönti el, hogy honnan vesz pékárut, hipermarketben, aluljáróban, vagy kis pékségből. Mindenesetre lehet, hogy jól tesszük, ha tanulunk Horváth Zoltántól, a szakembertől, aki elmondta, a maga részéről mindent szaküzletből szeret beszerezni: zöldséget a zöldségestől, húst a húsboltból, pékárut pedig a pékségből.