Érzéki bossa nova, finom, könnyed, romantikus, elsuttogott szerelmes levél: Diana Krall új albuma, a Quiet Nights slágereket sorakoztat fel, melyek Krall egyedi, felejthetetlen és magával ragadó előadásában finom borért és tengerpartért kiáltanak.

Az énekesnő márciusban megjelent tizenkettedik albumáról azt mondta: „Ez nem szemérmes lemez. Úgy
érzem, az album nagyon nőies lett – képzeld el, hogy fekszel a szerelmed mellett az ágyban, miközben hallgatod.”- mondta lemezéről az énekesnő, és ahogy elképzelem, pontosan tudom, mire gondol.

A közismert slágereket Diana Krall - ahogyan azt tőle már megszokhattuk - mesterien búgja bele a mikrofonba, zongorajátékával pedig nem akar túlszárnyalni senkit: sem mást, sem önmagát.  Előadásmódjából tökéletesen kihallatszik zene iránti óriási szeretete és rajongása.
„Ezeket a jazz sztenderdeket még a gyerekek is ismerik.”- mondta a lemezről, és hozzátette: „A koncerten, mikor énekelni kezdtem az Este Seu Olhar című dalt, a nézők velem együtt énekeltek, mintha csak ők lennének a kórus. Egyszerűen benne van a vérükben.”
Ahogyan Krall vérében is benne van a jazz és az összes, a Quiet Nightson hallható sláger. Valóban olyan fáradhatatlan, közismert és nagyon szerethető dalokról van szó, melyeket már számos zenész és énekes adott elő és dolgozott fel. Krall azonban nem bocsátkozik átdolgozásokba, változtatásokba, nem fordítja ki az alapdarabokat. Csupán előadja őket saját nyelvén, és pont ettől olyan az, amit Diana Krall művel az albumon: egyedi és utánozhatatlan.



A Quiet Nights első körben a harmincas évekhez nyúl vissza, így a lemez kezdő száma az 1937-es Richard Rodgers-dal, a When or When, melyet Frank Sinatra, Barbara Streisand vagy Rod Stewart is feldolgozott már.
Az I’ve Accustomed Her Face című 1956-os klasszikus címét (Frederic Loewe) persze Krall kisasszony annyiban változtatta meg, hogy a Her szócskából His lett. A So Nice című finom, tengerparti szamba 1965-ben született, Norman Gimbel és Paulo Sérgio Valle tollából, a következő, Guess I’ll Hang My Tears Out To Dry pedig egy 1945-ös Jule Styne-szerzemény (melyet énekelt többek között Sarah Vaughan és Frank Sinatra is). Az 1971-es Bee Gees-sláger után a How Can You Mend a Broken Heart című dal hallható, melyet 2003-ban Michael Bublé is, valamint Joss Stone a Szex és New York betétdalaként dolgozott fel.

A fentieken túl az 1937-es Too Marvelous For Words (Richard Whiting) vagy a még ismertebb Walk On By (Burt Bacharach, 1963), valamint a The Girl From Ipanema nőiesített változata, a The Boy From Ipanema előadásával Krall száz százalékos anyagot tesz le az asztalra, amellyel  példaképei és elődei előtt tiszteleg; így például Antonio Carlos Gobin (Quiet Nights, The Girl From Ipanema) vagy Joao Gilberto (Este Seu Olhar) előtt is.
Az 1933-ban született You’re My Thrill című dal (Jay Gorney) után a lemez végén stílusosan az 1944-es Cole Porter-dallal, az Every Time We Say Goodbye-jal búcsúzik tőlünk az énekesnő.

A lemez munkálataiban Diana Krallt Claus Ogerman (aki a Look of Love elkészítésében is közreműködött) segítette, valamint Anthony Wilson gitáros, John Clayton basszusgitáros, Jeff Hamilton dobos, és a perkás Paulinho Da Costa kísérték a művésznőt, a zongorán pedig ki más, mint jómaga játszik.

"Ez egy szerelmes levél a férjemnek - egy intim, romantikus album."- mondta az énekesnő, de úgy tűnik, a levél üzenetét minden férfi és nő megkapja, aki a lemezt kézbe veszi.
Mesterien precíz és korrekt album a Quiet Nights, romantikus és nagyon-nagyon érzéki, melyet ágyban, esetleg a tengerparton, pálmafák alatt, holdfényes éjszakában szeretőnkkel, finom borral ajánljuk.