A Közép-Európai Kalandok című mű műfaját tekintve egy stand up comedy-könyv. Ez a kategória már eleve egy vicc. Hogyan is működhetne egy élőszó erejére, valamint az előadó és a közönség közvetlen kapcsolatára épülő műfaj leírva, csendben olvasva, kötetbe rendezve?

Kezdjük ott, hogy a csendben olvasás egyáltalán nem alkalmazható a könyvre. Egyrészt, mert, aki Badár Sándor és Horváth János új könyvét idegenek között - tegyük fel tömegközlekedési eszközön - olvassa, az egy darabig szederjes fejjel fogja nyeldekelni előbuggyanni akaró kuncogását, de már előre szólunk, hogy úgysem fogja tudni elkerülni, hogy magában nevetgélő félőrültnek látsszon, mert egy alattomos, váratlanul és semmiből előbukkanó  poén hatására garantáltan kitör belőle a röhögés. Aki pedig egy ismerőssel, baráttal egy légtérben veszi kezébe a könyvet, az minduntalan kényszert érez majd, hogy hangosan felolvasson egy-egy részt, mondván "ez akkora hülyeség, neked is hallanod kell!" Harmadrészt a könyv szinte hangoskönyvként működik az ember fejében, mert, aki akár egyszer is hallotta már a könyv szerzőit élőben beszélni, az szinte hallani, látni fogja, ahogy Badár és Horváth egy kocsmaasztal mellett lökik a sódert.

 

Fenti bevezetőből kiderül, hogy a stand up comedy írott változata is igen életképes műfaj. Maga a Badár-Horváth páros is már harmadjára követ el hasonlót. A Keleten és Nyugaton tett utazások, vagyis a Jappán és az Ámerika kötetek után most itt a határvidékeinken sertepertélő sztori, a Közép-Európai Kalandok. A terep tehát legtöbbünk számára sokkal inkább ismerős, mint az előző kötetekben ábrázolt világ, sőt a régiónkban 30 évvel ezelőtt tapasztalható közállapotok színes-szagos megidézése még egy jó adag nosztalgiával is eltöltheti a megfelelő korú olvasót.

Az ismerős közeg azonban nem akadálya annak, hogy oldalról-oldalra meglepődjünk. Hőseink ugyanis folyton eszméletlen kalandokba keverednek. Talán első ránézésre - például, amikor magunk elé képzeljük Badár Sándort, amint a termetére igencsak bő síruhában, rózsaszín női pufi dzsekiben és anyukája által kötött bojtos sapiban, nulla sítudással hódítja meg a cseh jégmezőket - nevetséges balekoknak tűnhetnek. Ám igazából nem mások ők, mint rendíthetetlen akcióhősök, csak karikatúra-szerű külsejük téveszti meg az embert. Ők azok, akikre még Popeye barátnője is azt mondja: Superman! Igaz, a vidámparkban... Badár és Horváth nem ismernek lehetetlent, megmenekülnek a feléjük robogó prágai villamos elől és még olimpikonokká is válnak. Minden akadályt legyőznek, bár az is igaz, hogy a legtöbb akadályt ők maguk kreálják.

Az ő szemükkel nézve a hetvenes-nyolcvanas évek Közép-Európájának abszurditásai még jobban kidomborodnak. És persze számos tanulságos történettel gazdagítják az okulni vágyó olvasót. Mint például hogy, ha a kutya halat eszik, akkor halat is hány. Ha a fél ország Jugóból befelé csempészi a sajtot, akkor kifelé csempészni nem biztos, hogy nagy ötlet. Vagy: aki nem tud úszni, az még a női vízilabdacsapatba sem fér be. Aki sokáig fekszik a napon, az leég, aki meg női kabátot húz, azt melegnek nézik.

A két közép-európai akcióhős egymás szavába vágva meséli a sztorikat, melyek lazán ugyan, de egy fő szálra vannak felfűzve, mégpedig a kutyaszánhajtás elsajátításának története köré, és a kétszáz oldalon keresztül hömpölygő poénáradat természetesen a dícsőséges Alberville-i olimpiai szerepléssel záródik.