Szabadka tágabb belvárosának egyik mellékutcájában van egy alig összeillő részekből összetákolt, nagyon csúnya épületegyüttes, amelyről kevesen feltételeznék, hogy színház. Pedig az.
- Akik a csoporthoz tartoztak, azok máig is színházközelben vannak színészként, rendezőként, irodalmárként, a művészi dizájn művelőjeként. A szűkebb mag tíz emberből állt - egy generáció képviselőiből -, akikhez nagyon sokan társultak. Baráti társaságokon keresztül, középiskolás vetélkedők révén ismerték meg egymást, s bár a legkülönbözőbb pályákra készültek, a színházszeretet egy táborba terelte őket - mesélte Urbán András.
Az AIOWA bűvöletében eltelt középiskolás évek után magától értetődően jött az újvidéki Művészeti Akadémia, ahol az igazgató-rendező három évet végzett, s közben a Szabadkai Népszínházban dolgozott (megrendezte például Georg Büchner Woyzeckjét). Mestere a színház és a film között mozgó multimédiás rendezői szakot vezető Vlatko Gilic filmrendező volt. És akkor Urbán András körül szétesett a világ.
- Nem volt más képzetem arról, hogy mivel foglalkozhatnék az életben. Próbáltam elképzelni, kitalálni, mit lehetne csinálni, hogy életben maradjak, de nem jött semmi egyéb. És a szüleim mindig mellettem álltak ebben. Nem erőltették, nem forszírozták, de örökké fenntartották a lehetőséget, hogy ha akarom, folytassam a tanulmányaimat -mondja erről az időről.
2000-ben Boro Draskovic osztályában kitűnő eredménnyel diplomázott az újvidéki Művészeti Akadémián. Vezető oktatót azért kellett váltania, mert az akadémián kétévente indul színészi és rendezői szak, s nem akart várni. Az eredmény az lett, hogy Vlatko Gilic és Boro Draskovic egyaránt a tanítványának tartja, s Urbán András mindkettőt a mesterének.
Az akadémia elvégzése óta, ha úgy tetszik, már töretlen a pálya, legalábbis abban az értelemben, hogy a rendező színházcsinálásba vetett hite egy pillanatra sem ingott meg, sőt olyan erős, hogy sokszor a lehetetlennel határos feladatok elvégzésére sarkallja.
Például arra, hogy miután igazgatói kinevezést kapott, megszervezze, létrehozza saját színházát, amely a legkisebb ugyan Szerbiában, mégis egyike az ország két állandó, csak magyar nyelven játszó színházi társulatának. A másik az újvidéki magyar színház, s van még egy magyar tagozata a Szabadkai Népszínháznak.
A Kosztolányi Dezső Színház ugyanis, amelyhez Urbán András friss diplomásként, külsős rendezőként elszerződött, csak nevében létezett. Egy kultúrházszerű létesítményben kapott otthont, az igazgatóval együtt volt két-három alkalmazottja, s az ő dolguk az volt, hogy produkciókat szervezzenek.
Az első komoly változást az állandó rendezői poszt létrehozása jelentette. Ezt kapta meg Urbán András, de csak rövid időre, mert megfogalmazása szerint külső embereknek, például az akkori igazgatótanácsnak, sikerült elérniük, hogy a poszt megszűnjön. Akkor művészeti titkár lett, majd három évvel ezelőtt, egy újabb igazgatóváltáskor - ezekből volt elég a Kosztolányi Dezső Színházban - igazgató.
Közben persze folyamatosan dolgozott, egyebek mellett Szegeden, ahol a MASZK (Magyarországi Alternatív Színházi Központ) nevű művészeti csoportosulás által szervezett alternatív színházi fesztiválra hozott létre előadásokat. Régi AIOWA-s társaival és fiatal színészekkel alkotta meg ezeket, s hogy neve is legyen a dolognak, létrejött az Urbán András Társulata, amely elméleti fogalom, mert nem stabil társulat, változó személyek alkotják, s csak a produkciók létrehozóit jelöli. Színházigazgatóként aztán Urbán András gondolt egy merészet: a társulat nélküli Kosztolányi Dezső Színházat és a színház nélküli Urbán András Társulatát "egymásba csúsztatta".
- Mint igazgató, állandó koprodukciós viszonyban vagyok magammal - fogalmazott a művész, aki alá ma már két fős adminisztratív személyzet, öt színész, hat műszaki, jegyárusító és takarítónő tartozik. Ők tizenhatan alkotják ma a Vajdaság kísérletező kedve, újszerű, avantgard előadásai miatt nagyon népszerű magyar színházának gárdáját.
És rengeteget dolgoznak. A száz fő befogadására alkalmas, eredetileg kis mozinak készült színházteremben havonta 10-11 előadást tartanak, tájolni járnak, sokat vendégszerepelnek - Budapesten például havonta 3-6 alkalommal lépnek fel.
Urbán Andrásnak nincsenek úgymond régen dédelgetett, nagy rendezői álmai. Inkább azon van, hogy színháza kilépjen a magyar nyelvi környezetből, s európai fesztiválokon is megmutassa, mire képes. Közben nagyon ügyel a repertoárt behatároló kis társulatra.
- Törekszem arra, hogy az itt lévő öt-hat nagyon nyitott, műhelymunkában gondolkodó, a színházat még nem gyárnak tekintő színész köré épüljön a repertoár, s nem akarom, hogy nagyobb létszámú produkciókban esetleg statisztákká váljanak - fogalmazza meg végül vezetői alapelvét a frissen kitüntetett Urbán András.
