Elhunyt Maurice Druon. A francia író, politikus, volt kulturális minisztert 91 éves korában kedden érte a halál - közölte Hélene Carrere d'Encausse, a francia akadémia örökös titkára.
1918-ban Párizsban született, de gyermekkorának java részét Normandiában töltötte. Családfája meglehetősen szerteágazó, felmenői egyebek között Languedocból, Flandriából, Brazíliából és Oroszországból származtak. Mauroce Druon már igen korán, középiskolás korában publikált különböző irodalmi folyóiratokban, s országos tanulmányi versenyt is nyert. A középiskola után politikatudományi, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott.
A második világháború elején egy ideig katonáskodott, leszerelése után ismét visszatért az irodalomhoz, 1939-ben írta első darabját, Mégarée címmel (1942-ben mutatták be Monte Carlóban.) Franciaország német megszállásakor (1940) csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, majd 1942-ben Spanyolországon és Portugálián keresztül titokban Angliába szökött, ahol a londoni rádió francia osztályán dolgozott. 1943-ban nagybátyjával, Joseph Kessellel, a neves riporterrel együtt írta meg a francia ellenállók himnuszának (Le Chant des partisans) szövegét.
A háború után visszatért szülőföldjére, s elhatározta, hogy csak az írásnak szenteli életét. 1948-ban jelent meg az Emberek alkonya című regénytrilógiájának első kötete Finom famíliák címmel, melyet Goncourt-díjjal jutalmaztak. A mű két nagypolgári család három nemzedékének tízéves történetét mutatja be 1916-tól 1926-ig. 1950-ben megjelent a második kötet Szabadesés, majd egy évvel később a harmadik kötet Találka a pokolban címmel. Trilógiájával Druon egy csapásra meghódította a közönséget, s ami talán még nehezebb, a kritikusokat is. Írásművészetében szerencsésen egyesítette Zola, Balzac és Dumas örökségét, meseszövése és remek emberábrázoló képessége is a nagy elődöket idézi.
1954-ben jelent meg Élni kéj című regénye, melyben egy olasz kurtizán életét írta meg, majd 1956-ban A Mondez palota című kisregényében szellemesen, szórakoztatóan festette meg a dél-francia nemesség széthullását. 1955-ben merész vállalkozásba fogott: írói munkaközösséget szervezett, ennek segítségével megkezdte egy hét kötetből álló történelmi regénysorozat megírását, amely Elátkozott királyok címmel eleveníti fel két és fél évszázad történetét, Szép Fülöptől IV. Henrikig. Ez a ciklus már nem aratott egyértelmű sikert, legalábbis az irodalomtudósok körében, akik a szerző szemére vetették, hogy a népszerűség kedvéért feladta a balzaci-zolai hagyományokat és mélységeket. Az olvasók viszont szórakoztatónak találják e műveit is, s talán ez a legfontosabb.
Irodalmi munkásságával párhuzamosan Druon a közéletben is komoly szerepet vállalt: számtalan kulturális testület tagja volt, több kétoldalú bizottságban komoly pozíciókat töltött be. A politikai életben is jól csengő név az övé: a gaulle-ista politikus 1973 és 1974 között Pierre Messmer miniszterelnöksége idején a kulturális miniszteri tisztséget is betöltötte, majd 1978-tól 1981-ig a Nyugat-európai Unió és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja volt. 1978–1981 között pedig Párizs nemzetgyűlési képviselője volt, illetve 1979–1980-ban az Európai Közösségek parlamentjében volt képviselő.
Druont még 1966-ban választották meg a Francia Akadémia tagjává - ahol akkor ő volt a legifjabb -, majd 1985-ben annak vezetőjévé, azaz örökös titkárává a tagok titkos szavazatai alapján. 1999 októberében lemondott e tisztségéről, s 2000. január 1-jén tiszteletbeli örökös titkár lett.
Számos külföldi akadémia tudhatta tagjai között(a marokkói, a görög, a román), s ezen kívül díszdoktora volt a bostoni és a tiranai egyetemnek is. Munkásságát több rangos kitüntetéssel ismerték el, a többi között a francia Becsületrend Nagykeresztjét is megkapta.
