Aki bírja a retrót, szeret nosztalgiázni, esetleg nagy rajongója volt a langyos, citromízű Utasüdítőnek, és kíváncsi, hogy született meg a brassói aprópecsenye receptje, annak ott a helye Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Utasellátó 60 című kiállításán.
Miután legutóbb, csak a Sacher-tortáról szóló kiállításra futotta az időmből, most visszatértem a Vendéglátóipari Múzeum alagsorába, hogy még egyszer utas lehessek a régi Utasellátónál.Felesleges volt a sietségem, mert szeptember 30-ig meghosszabbították a kiállítást – addig bárki ismét járhat a „hálókocsiban”, megcsodálhatja a mozgó árus kosarát, az Utasüdítő üvegét, és a kártyanaptárakat és egyéb reklámtermékeket, valamint olvashatja az Utasellátó saját kiadványában az ötvenes-hatvanas évekbeli sikertörténeteit.
Az Utasellátó a kiállítás megrendezésével csak a neve 60. születésnapját ünnepelte, hiszen az 1948-ban alapított cég, az Utasellátó Nemzeti Vállalat által átvett funkciók (a háló- és étkezőkocsi-üzemeltetés, a pályaudvari vendéglők és később a pavilonok) már régebb óta működtek.
Alapítólevele szerint a közlekedés valamennyi ágánál jogosult volt kielégíteni az utazóközönség sokoldalú - vendéglátóipari, szállodaipari, élelmiszerkereskedelmi - igényeit.
Az Utasellátó szolgáltatásainak és célközönségének köre egyre bővült, a kor követelményeinek megfelelően szolgálta az utasok kényelmét „földön, vízen, levegőben”.
de a Kakaós roló még kapható
Az egyik nagy modernizálás az ötvenes évek végén a celofánba előrecsomagolt élelmiszerek megjelenése volt, ezt követték a hatvanas évek közepétől az automaták, ahol hideg és meleg italokat, szalámis zsömlét és csokiroládot is lehetett venni némi aprópénzért. (A kiállításon látható egy kép a nemrég eltüntetett Batthyány téri automata-sorról is.) Közben rendszeres szolgálatot építettek ki a belföldi és külföldi dunai kiránduló- és üdülőhajókon, valamint a Budapest-Bécs között közlekedő szárnyashajókon is. De az Utasellátó tevékeny részt vállalt parlamenti fogadások és egyéb rendezvények gasztronómiai részének lebonyolításában is. A pályaudvarokon, a Ferihegyi repülőtéren, szállodákban üzemeltetett Utastourist üzletekben pedig valutáért lehetett beszerezni a „nyugati” kuriózumokat. A vállalatnak volt saját borászata, húsüzeme, cukrászata, mosodája, dekorműhelye, és nem utolsósorban raktárhálózata – az árusaiknak szigorúan csak az innen beszerzett árukat volt szabad árusítani.
A kiállításon izgalmas dokumentumokkal találkozhatunk: láthatóak például az „Utas-szótárak”, melyek segítségével a vállalat dolgozói kommunikálni tudtak a külföldi utasokkal. A szótárak, úgy tűnik, egy irányban, csak magyarról fordítottak, az orosz szavak fonetikusan szerepelnek – kíváncsi lennék egy ilyen segédeszköz közbeiktatásával lezajlott párbeszédre! Sajnos nem lehet beleolvasni az Utasellátó emblémával ellátott receptes füzetekbe, pedig sokat ígérő a címük: „Sütést nem igénylő cukrászkészítmények”, „Félkész termékek használata az utasellátásban”, „Olcsó büféáruk, tészták”, és így tovább… Állítólag a brassói aprópecsenye is a „mozgó utasellátásnak” köszönheti létét: a szakácsmestereknek rendre olyan meleg ételt kellett kidolgozniuk, melyet a kanyargó és zötykölődő vonaton is gyorsan és balesetmentesen el lehet készíteni. Az sem volt utolsó cél, hogy az ételtől kedvet kapjon az utas néhány fröccs vagy pohár sör legurítására. A Brassó felé tartó vonaton született, fenti kritériumoknak maradéktalanul megfelelő új étel lett a brassói aprópecsenye.
"Utasellátós" kókuszroló:
Kíváncsi gyermekeimnek megpróbáltam rekonstruálni az „igazi” utasellátós kókuszrolót. Ehhez olyan alapanyagokat kellett beszereznem, melyeket már rég nem tartok otthon: a benzinszármazék-illatú rumaromát, és „műízű” mandulaesszenciát, ami méregzölddé változtatja a tölteléket. Érdemes volt beruházni, mert ezekkel a hozzávalókkal a régi ízek visszatértek.
Hozzávalók
(2 kis rúdhoz)
25 dkg háztartási keksz
0,5 dl tej, 10 dkg margarin
0,5 dl feketekávé (mivel sok a „mű” ebben az édességben, készülhet instant- vagy pótkávéból is), 10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 mokkáskanál rumaroma
1 evőkanál kakaópor
Töltelék:
7 dkg margarin (szobahőmérsékletű)
10 dkg porcukor
1 kávéskanál mandulaaroma
10 dkg kókusz reszelék (kb. fele a krémbe a másik felébe meghempergetni a rudakat)
Hozzáöntöttem a langyosra hűlt többi hozzávalót, jól összekevertem, és félretettem hűlni. (Normális esetben vaníliaesszenciát, igazi rumot és egy leheletnyi fahéjat tettem volna a keverékbe az aromák helyett.)
A töltelékhez jó alaposan összedolgoztam a margarint, a porcukrot és a kókuszreszeléket, végül hozzáadtam a méregzöld, eltéveszthetetlen ízű és illatú mandulaaromát.
Egy darab folpackot megszórtam kókuszreszelékkel, és a tenyeremmel rálapogattam a kekszes massza felét.
Erre egyenletesen rákentem a töltelék felét, és a fólia segítségével szorosan feltekertem a tésztát, és fóliástul a hűtőbe tettem, hogy könnyű legyen szeletelni. Ugyanígy készítettem el a másik rudat is.
Szobahőmérsékletűre visszamelegedve ízlett mindenkinek a legjobban.