Egri Péter, a magyar rockabilly nagykövete nemrégiben a filmvásznon is fetűnt:  a Made in Hungária című filmben Brennert, az orgazdát alakítja. Szenvedélyesen rajong az ötvenes-, hatvanas évekért, különösképp annak tárgykultúrájáért. Buddy Hollyról, modern vintage-ről, Jack Kerouac-ról és egy 1964-es Kádár-barokk fotelről is beszélgettünk.

A Made in Hungáriában Brennert alakítod. Miért rád esett a választás?

Először tanácsadónak kértek fel a filmhez. Köztudott, hogy erősen kötődök az ötvenes-, hatvanas évek kultúrájához. Főként az amerikai és nyugat-európai színtéren vagyok jártas, ám magyar területen is otthon vagyok. Több ilyen felkérést is kaptam az elmúlt években, fotózásokon is részt vettem. Egy előzetes találkozó után Fonyó Gergely rendező és Tasnádi István forgatókönyvíró felhívott, hogy érdekelne-e a szerep. Nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, és remélem, nem ez volt utolsó.

De nem is ez volt az első, igaz?

Igaz. Mindig is nagyon közel állt hozzám a filmes és a színházi világ. Az olasz Szegények mozija című filmben kaptam egy kisebb szerepet; egy harmincas évekbeli munkásvezért játszottam. A hangomat szinkronizálták. (nevet)

Mennyire hasonlítasz Brennerhez? Kész, előre megírt karaktert kaptál vagy forgatás közben alakítottad, formáltad a szerepet? 

Az eredeti forgatókönyvben ez a karakter nem is szerepelt, de annyira markánsnak találták a figurámat, határozott körvonalaimat, hogy pár nap alatt megteremtődött Brenner - akiről Tasnádi István elmondta, valós személy volt és a hatvanas évek második felében lepattant, disszidált Nyugatra. Brenner egy orgazda volt, tőle lehetett rock and roll lemezeket, Doxa karórákat, vagy éppen nylont venni a csajodnak.


Magyarországon egyedülálló módon képviselitek a rockabillyt. Miért pont erre a műfajra esett a választásod?

Egészen kiskoromban kezdődött. Jóval a Mystery Gang megalakulása előtt elkezdtem kötődni az ötvenes évek kultúrájához. Egyszerűen beleszerettem. Ebben találtam meg azt a fajta izgalmat és kiteljesedést, amiről úgy érzem, abszolút nekem való.

Hogyan kezdődött ez a szerelem?

Elvis Presley-, Hungária-, Dolly Roll-lemezek hallgatásával. Hat-hét éves voltam, mikor ezek nagyon divatossá váltak. Láttam, hogy a nagyobbak limbóznak tornaórán a magasugró léc alatt. Nagyon menőnek tűnt, hogy a felsősök belőtt hajjal táncolnak, a csajok rázzák, a fiúk tapsolnak. És mindez a nyolcvanas években, Dunakeszin, Budapesttől tíz kilométerre, egy viszonylag nyugodt kertvárosban, egy kék falú általános iskolában történt! Mint megannyi kortársam, úgy kezdtem el én is rajongani, csak épp nálam ez a mai napig tart.

Már akkor is igyekeztél megfelelni a stílusnak külsőségekben is?

Igen. Nyolc évesen Flipper Öcsi frizuráját irigyeltem meg. Nekem sötét hajam volt ő pedig szőke volt, én ezt is nagyon irigyeltem.

A Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő januári koncerten: Egri Péter mint Buddy Holly (a doboknál Tamási László)

A tetoválásaid is ennek a kornak a jegyében születtek?

Persze. Az ötvenes évek tetoválásainak mintáit viselem magamon. Sailor Jerry nevéhez kötődik ez a rock and roll tetoválás, amit Vintage Tattoo Brandnek neveznek.

A koncerteket általában hajnalig tartó duhajkodás követi?

A Mystery Gang 11 éves, és már vagy száz koncertet adtunk az elmúlt tíz év alatt, igazán hozzászoktunk az éjszakához. Nem tudok hazamenni aludni, miután  vége egy koncertnek. Nem arról van szó, hogy állandóan bulizunk, sőt. Gyakran megesik, hogy inkább hazamegyek és még ötezerszer átgondolom, mi is történt az este. Egyébként pedig nem mernék és nem is tudnék úgy szórakozni, ahogy a mai fiatalok teszik. Hamburgtól Bejrúton át Buenos Airesen keresztül Szegedig, mindenhol összetömörülnek, izzadnak, egymásra folynak. Örülök, hogy a másik oldalon állok. Még hogyha minden este meg is halunk a színpadon. Anélkül nem megy. Ezt Törőcsik Mari mondta arról, hogy mi a jó előadóművész titka. Ez az.

Új dobosotok Tamási László. Mi volt a váltás oka?

Csak annyi, hogy Szőcs Gergő elutazik Amerikába. Laci ezer éves barátunk, sőt, régebben közreműködtem egyik projektjében vendégművészként. Ez egy kis kör, természetes, hogy ismertük egymást. Laci profi hozzáállású ember és alkalmas arra, hogy az én öntörvényű zenei világomat megvalósítsa. Tökéletes társat találtunk a személyében.

Azt mondod, öntörvényű vagy?

Abszolút. Kizárólag az én ötleteimet játsszuk. Ez már olyan méreteket öltött, hogy például a Művészetek Palotájában megrendezett január 20-i koncertünk teljes koreográfiáját (A mi Buddy Hollynk) én írtam, én rendeztem és én öltöztettem a szereplőket. Nagyszerű volt. Minden ilyen elképzelésem otthon szülöm meg. Ilyenkor sokan nem tudják, mit is csinálok hetekig. Hát, mondjuk úgy, hogy „művészkedem”. Ráadásul szép lakásom van, szeretek otthon dolgozni. Szerencsés vagyok.

Mindenki tolerálja ezt a fajta önállóságot?

Igen. Singerrel, nagybőgősünkkel már 11 éve játsszunk együtt, gyerekkori barátok vagyunk. Belenőtt abba, hogy én írom a zenét, a szöveget és én vagyok a művészeti vezető. De ez nagyon szépen összekeveredik, hiszen ő saját érdemi munkáját teszi hozzá.

Milyen itthon a rockabilly közönsége?

Egyre inkább növekszik a rockabilly rajongói klub, melynek kilencven százaléka lányokból áll. Egyik este Szegeden játszottunk egy olyan helyen, ahová elméletben 18 év alatt nem léphetnek be fiatalok. Néha nyilvánvalóan tesznek kivételt, mert több 13-14 éves lányt is láttam. Az elmúlt három évben megnőtt a rajongótáborunk, és akár hétfő esténként is teltházas bulikat csinálunk. A januári koncertünkre például már decemberben elkelt az összes jegy. Ezek a csajok annyira magukévá tették ezt a stílust, hogy sokszor én magam is elájulok tőlük a közönségtalálkozókon.


A Művészetek Palotájában azért más volt a helyzet. Gondolom különleges érzés, mikor tizenévesek előtt adtok koncertet egy füstös klubban, és különleges az is, mikor egy gyönyörű, hatalmas koncertteremben Buddy Hollyra emlékeztek meg.

Azokat a koncerteket szeretem, mikor nemcsak zenélünk, nemcsak játszunk, hanem hozzáteszünk még valamit az előadáshoz. Ezt pedig ülő közönség előtt lehet igazán megvalósítani.A Művészetek Patolájában megrendezett Privát Buddy Holly Story egy sajátos múltidéző előadás volt Buddy Holly halálának ötven éves évfordulója alkalmából. Buddy Holly ismert rockabilly énekese, gitárosa, szerzője és kultuszfigurája ennek a korszaknak. Tragikus repülőszerencsétlenségben halt meg, mi pedig elképzeltük a tragédia előtti utolsó koncertet. Kovács Miklós, az MTI főmunkatársa, aki a beat korszak fenegyereke volt, azt mondta nekem a koncert után: „Én még ott bábáskodtam Petikém a magyar beat születésénél!” Majd hozzátette, hogy a koncertünk nagyjából olyan érzéseket váltott ki belőle, mint mikor először látta a Searcherst vagy az Animalst Nyugat-Berlinben. Tényleg arra törekedtünk, hogy egy az egyben megszólaltathassuk a dalokat egy kerettörténeten belül. Megírtam a forgatókönyvet hozzá, ami alapján egy-egy filmmel kezdődött és végződött a koncert; ebben a Mystery Gang köszöntötte a közönséget. A koncerten, élőben pedig egy az egyben úgy néztünk ki, úgy öltöztünk fel, úgy szólaltattuk meg a dalokat, ahogy az eredeti felvételen Buddy Holly. Az utolsó számnál azt mondtam: „A következő dalt a feleségemnek, Maria Elenának küldöm, aki New Yorkban vár engem otthon várandósan. Mária, még három hét, és otthon vagyok.” Mindeközben a Művészetek Palotája nézőterén már mindenki tudta, hogy akkor Buddy Holly már meghalt… Voltak olyan dramaturgiai pontok is, amik ezt a feszültséget oldották. Ilyen helyzet volt az, mikor Orosz Ákos - akivel a Made in Hungáriában is együtt játszottam - konferanszéként, egy átöltözés alkalmával azt mondta: „Míg Buddy a gitárját szereli, hadd meséljem el, hogy három hónappal ezelőtt a csapat Londonban játszott. Buddy nagyban pengette a gitárját, mikor két kócos fiú felugrott a színpadra, azzal, hogy ők is énekelni akarnak. Persze, lekapcsolták őket. Valami Jagger meg Richards. Nagy buli volt.”- Egyébként ez tényleg így történt azon az 1959-es turnén, amelyen ott volt Mick Jagger és Keith Richards.

A koncerttel bebizonyítottátok, nemcsak leutánoztok egy adott stílust, hanem száz százalékosan magatokévá tettétek azt.

Pontosan. Van erre egy nagyon jó kifejezés: modern vintage. Ez vagyok én. Vannak ugyan zenekarok, akik vintage zenét játszanak, például a svéd Go Getters, velük Finnországban játszottunk együtt. Van benne rockabilly is, illetve egy kis nyolcvanas évek hangulat. De a modern vintage elnevezést konkrétan a Mystery Gang zenéjére használják. Ez a kifejezés nagyon találó ránk mind zeneileg, mind kulturálisan. Most két klipünket is játssza az MTV, mindkettőnek más a technikája; az egyik filmes, a másik reklámfilmes eszközökkel készült és mégis mindkettő modern vintage stílusú. Évekkel ezelőtt még elzavartak minket, most pedig négy óra leforgása alatt leadják mindkét klipünket.

Ehhez a modern vintage-hez rock and roll életérzés is párosul. Mi is az pontosan számodra?

Nekem a rock and roll egészen mást jelent, de persze mindenki mást ért alatta. Mi a kezdetektől nagyon erősen harcolunk a rock and roll Magyarországon kialakuló rossz sztereotípiái ellen. Lehet, hogy ezek a nyolcvanas években még megállták a helyüket, de már 2009-et írunk. Ezt a rockabilly zenét nemzetközileg tudtam belehelyezni a mai világba. Mikor a rockabillyt vagy rock and rollt valaki igazán megéli - mint például az a punk, aki nemcsak játssza a zenét, hanem tényleg kakastaréjt hord, a nadrágja ki van hipózva, bakancsban jár és szegecses a pólója -, akkor erre azt mondják, ez az igazi „lifestye”. Mindenki azt hitte eleinte, hogy ez az egész arról szól, állandóan be vagyunk baszva és mindig csajozunk. Dehogyis. Mi abszolút kultúrkörként fogalmaztuk meg a rock and rollt.

Szóval nem isztok, nem csajoztok?

Dehogynem. De ez akkor sem erről szól. Nem azért kezdtünk zenélni, hogy jöjjenek a csajok. Még ha jöttek is, akkor sem.

Erősen kötődsz az ötvenes-hatvanas évek tárgykultúrájához is. Gyűjtő vagy?

A harmincas évektől a hatvanas évek derekával bezáródó korszakból szinte mindent szeretek, leginkább az építészetet. Az egész életemet így építettem fel és rendeztem be. A lakásomat is ennek bűvkörében alakítottam ki. Még ha látszólag nagyon modern és letisztult formájú is, de a bútoraim olyan design bútorok, amik az ötvenes évek díjazott termékei is egyben. A Made in Hungária egyes jeleneteiben saját bútoraim is feltűnnek, például egy állólámpa, vagy az 1964-es Kádár-barokk fotel. Ráadásul a filmben teljes egészében a saját ruháimban vagyok. Még a tetoválásaimat sem kellett eltűntetni, mivel korhűek. Sőt, az eredeti forgatókönyvnek még 1955-nek is szerepe volt (Péter kezén látható tetoválás- a szerk.), de aztán mégsem került bele a filmbe.

Ki az a zenész, akivel nagyon szívesen találkoznál?

Nagyon várom a találkozót Slim Jim Phantommal, a Stray Cats együttes dobosával. Szeretnénk ősszel a Petőfi Csarnokban együtt játszani vele. Egy interjúban megkérdezték tőle, mit hallgat, és azt mondta, egyrészt a fia együttesét Los Angelesből, másrészt egy európai bandát, a Mystery Ganget. Nemrég találkoztunk Bécsben. Képzelj el egy kemény, pánikbeteg, visszahúzódó pasast, aki mikor kijött a backstage-ből, örömmel köszöntött, megölelt. Ő gyerekkorom egyik legnagyobb példaképe, hiszen eredetileg dobolni tanultam. Sok mindenki mást megemlítenék, többek között a Bill Haley’s Original Comets-et, akik örömmel mesélték nekünk, hogy ismertek magyarokat, mint például Zsazsa Gábort. Aztán hozzátették: „Volt az a hungarian jewish guy, Tony Curtis, aki 1956-ban egy partit rendezett New Yorkban és meghívta a korszak ismert embereit. Ott volt Nat King Cole is.” Egy közös koncertünk alkalmából elkezdtem gitározni egy interjú közben (csak úgy zavaromban), majd egyszer csak odaállt mellém a 76 éves Marshall Lytle, a nagybőgő nagyatyja, mondta, hogy folytassam, majd beszállt Dick Richards is, az interjú pedig szépen lassan abbamaradt. Eközben még a legendás zongorista, Johnny Grande is bekapcsolódott (aki sajnos azóta meghalt nyolcvan évesen). Nagyon izgalmas volt, hogy ők, kockás zakóban, csokornyakkendőben nyomják a boogie-t, én meg egy atlétában, tornacipőben ülök és gitározok az öregekkel. Tök jó volt.



Dolgozol más projekten is a zenekaron kívül?

Nemsokára megjelenik egy hangoskönyv, amelyen Jack Kerouac Úton című művét mondom el a saját habitusomnak megfelelően, alatta pedig instrumentális zenét játsszunk majd. Azt is mutatjuk ezzel, hogy az első legendás beat irodalmárok mennyire kötődtek a rock and rollhoz, valamint, hogy nem a hatvanas években épült mindez, hanem már a negyvenes években. Kerouac 1947-ben kezdte el megélni a történetet és négy hét alatt írta meg a kötetet. Gyakorlatilag mindenkit megbántott könyvével, aki akkor hozzátartozott az amerikai társadalom bármely szegmenséhez. Például a kansasiek azért sértődtek meg, mert azt írta, hogy Kansasben népviselet a piros baseball sapka. Meg akarták lincselni. De persze azok még más idők voltak. Tervezünk egy másik hangoskönyvet is, hiszen az elmúlt tíz évben állandó körkérdés volt, hogy mi is az a rockabilly. Hát ezt mondjuk el. Az apropója ennek egyébként az volt, hogy az MTV felkért minket a Rock and Rollból ötös című műsor elkészítésére, ami olyan nagy sikerest aratott, hogy sokan várják a folytatást. A rockabillyt visszük magunkkal mindenhová és sokat teszünk érte, nemcsak a zenekarért, hanem a kultúrkörért is. Vannak ugyan többen is, akik rockabillyt játszanak, de a legtöbben mégis lusták és nem is játszanak jól. Egy német újságban írták, hogy kevés rockabilly zenekar van, aki ennyire tevékeny, mint mi és azt is hozzátették, hogy a Mystery Gangen keresztül egy egész nemzetközi szubkultúra hallatja a hangját.

Ha nem zenész lennél, mi lennél?

Színész.

Érzek némi fájdalmat a hangodban.

Azt sajnálom, hogy nem voltam színész az ötvenes-hatvanas, akár a hetvenes években. Nagy filmgyűjteménnyel rendelkezem, nagy rálátásom van a rock and roll mellett a filmvilágra is és majdnem ugyanakkora szenvedéllyel rajongok a háború utáni magyar filmgyártásért, mint a rockabillyért. Szóval 1947 és 1988 között szívesen lettem volna színész.

Szerinted milyenek lesztek idős korotokra?

Ugyanilyenek leszünk. Azt gondolom, hogy a Mystery Gang nemzetközi kávéja le fog főni, és valahol ott ülünk majd a siker csúcsán.

Itthon mi lesz a rockabillyvel?

Nem tudom. Sok zenekar van, csak nem vállalják komolyan a küldetésüket. Amikor megismertem a rockabillyt, a rajongók és zenészek 99 százaléka fiú volt. Most, ahogy mondtam, felváltották őket a csajok. Talán ők majd bátrabbak lesznek, és merik magukat jól érezni és felvállalják a stílus külsőségeit. Mára a Playboyban egy nyolc oldalas fotósorozat mutatja be a rockabilly öltözködési stílust egy szőke és egy fekete lánnyal, nagy amerikai autóval, jobbnál jobb helyszíneken, korabeli ruhákkal és egy tetovált rockabilly zenésszel, azaz jómagammal. Sok olyan akadályt léptünk át, amit évekkel ezelőtt nem gondoltunk volna. Három kedves, naiv kisgyerek tizenegy-tizenkét évesen játszotta a rockabillyt, ez volt az életünk, és ottmaradtunk. Singerrel pont erről beszélgettünk tegnap; gyakorlatilag ott tartunk, mint amikor 13 évesen iskola helyett inkább rockabilly lemezt hallgattunk. Tegnap a buszon hazafelé ugyanúgy szólt századszorra is ugyanaz a lemez.