A szabadság színháza – így hívják azt a társulatot, amelyet Ciszjordániában, a dzseníni palesztin menekülttáborban hoztak létre.
„A gyermekek imádják. Ez az egyetlen hely, ahol játszhatnak képzeletükkel, érzelmeikkel” – mondja Nabil al-Rai színész, a színház koordinátora. Egy 13 éves lány arról beszél, hogy a színjátszástól erősebbnek érzi magát, és megszabadult szorongásaitól. Korábban önkifejezési problémáim voltak, túlságosan gyorsan beszéltem. Most már megtanultam másokat is meghallgatni és türelmesnek lenni” – mondja.
A színházon kívül a gyermekek belekóstolhatnak az informatikába vagy az újságírásba, könyvek, CD-k, DVD-k állnak a rendelkezésükre, ami ritka a táborban. Az egészet adományokból és különböző szervezetek támogatásából finanszírozzák. A legutóbbi előadás, amely George Orwell Állatfarmja nyomán készült, nagy siker volt: több ezer dzseníni és környékbeli gyerek látta.
A színházhoz az Arna Mer-Khamis (1930-1995) által az első, 1987-es intifáda idején alapított „Kőszínház” adta az ötletet. A lelkes izraeli békeharcos egy olyan védett helyet akart létrehozni, amelyben a gyermekek nincsenek kitéve a háború és a megszállás erőszakának. „A legfontosabb, hogy visszaadjuk a képzeletüket, hangot adjunk nekik. A gyerekek innen nem tudnak tengerre menni, még a Holt-tengerhez sem. Egy nagy börtönben élnek” – mondja al-Rai.
Dzsenín lakosai nem közlekedhetnek szabadon az izraeli hadsereg számos ellenőrző pontja, útlezárása miatt és a városnak még nyilvános parkja sincsen. „A gyermekek a konfliktus első áldozatai. Hatalmas pszichológiai erőszaknak vannak kitéve, amelyből szorongás, idegesség, koncentrációs problémák lesnek” – erősíti meg Michaela. A fiatal portugál nő pantomimot tanít nekik.
Az előző színház 2002-ben pusztult el palesztin fegyveres csoportok elleni izraeli katonai akció során, de újjászületett Arna fia, Juliano Mer révén. Ő készítette az Arna gyermekei című dokumentumfilmet Zakaria Zubejdinek, az Al-Aksza Brigádok fegyveres szervezet vezetőjének segítségével, aki annak idején részt vett a harcokban. Zubejdi számára a színház is az ellenállás egyfajta folytatása, csak nem a fegyverek eszközeivel. „A színpadon akarjuk megmutatni, hogy megszállás alatt élő nép vagyunk” – mondja.
