Jordán Adél az idei évadban harmadik nagyobb szerepét próbálja; az április 24-ei bemutatón A hős és a csokoládékatona című Shaw darabban láthatja a nagyérdemű. Tetszésünket a premier után azonban ne egy doboz pralinéval nyilvánítsuk ki: a két éve a Katona társulatában játszó és az Ivanovval számos nagy világszínházban megforduló színésznő annál jóval földközelibb, minthogy holmi „csokoládék” és „hősök” édeskés világa kápráztassa el.

A talizmán nemsokára a 150. előadáshoz ér. A hős és a csokoládékatona táncos-zenés produkcióként helyettesíteni tudja majd, ha előbbi lekerül a műsorról?
Annyiban mindenképpen, hogy itt is nagy szerepet játszik a zene és a humor. Ez a humor árnyaltabb, nagyon finom, kedves és számomra szívet melengettető. A karakterek sem olyan erősek, túlrajzoltak, mint A talizmán szereplői. Raina szerepe nekem mindenképpen jutalom, főleg, ha jól sikerül. Ő egy olyan fiatal lány, aki igazán naiv eszmékkel rendelkezik hősökről, háborúról, szerelemről – vagyis az életről általában. Aztán megérkezik egy valódi katona a frontról, aki Raina hálószobájába menekül üldözői elől. Ő végül felvilágosítja a lányt, hogy milyen egy csata, milyen a halál valójában. Ezzel egyrészt lerombolja Raina operák és könyvek világából merített eszményképeit, álomvilágát, rádöbbenti, mennyire hamisak, modorosak „úri dáma” pózai, de ezzel fel is nyitja a szemét.

A könnyed hangvételű történet háborús környezetben játszódik – mennyiben érvényesül ez a történelmi háttér a mai néző számára?
Szerintem az élőben fellépő „rezesbanda” eleve teremt egyfajta multikulturális atmoszférát. Monori András zeneszerző eltalálta a vérbő, balkáni hangulatot. De nemcsak egyfajta egzotikumot kínál a darab; az egyik jelenetben például házkutatást tart egy tiszt, aki oroszul üvöltve ad instrukciókat, tesz fel kérdéseket, ami a nálam idősebb korosztály tagjai számára más jelentést is hordoz.


A zene milyen módon lesz része az előadásnak?
Shaw Fegyver és vitéz című darabját már a szerző korában átdolgozták, „operettesítették”, amit ő nagyon keményen kritizált. Mi az eredeti szöveghez, szereposztáshoz tartottuk magunkat, csak a címet vettük az egykori zenés változatból; így a Shaw által írt darabba próbáltuk beágyazni a zenés részeket. Ezért készült új zenei anyag hozzá, melyhez Várady Szabolcs írt egyszerű és nagyszerű dalszövegeket. Nekem nagyon szimpatikus a felvállalás, főleg, hogy a zenei betéteket mikrofonnal, jeleneten kívül adjuk elő. Mivel nem vagyunk zenés színház, ez egy elegáns rendezői megoldás: inkább kiállunk és koncertet adunk. 

Elképzelhető, hogy ez egyszer külön zenei anyagként meg is jelenik?
Nagyon boldogok voltunk, amikor először meghallottuk a számokat, én személy szerint hallgatni is szeretem őket, kíváncsian várom a bemutatót, mennyire szereti majd a közönség, mennyire lesz idézhető ez a dallamvilág.

Ez egy évad végi bemutató, nem kár érte?
Nekem kicsit fárasztó volt belekezdeni egy harmadik előadás próbáiba, de belerázódtam. Jó élmény az egész próbafolyamat, üdítőleg hat rám, hiszen Máté Gábor rendezőként odafigyelésével inkább feltölti az embert. Szerencsére nyolc, tíz előadást még tudunk majd játszani. Az évad maga jó volt, a Barbárokat és a Vakondot szerettem, sokat turnéztunk. A társulattal nagyon szeretek dolgozni, ennek állandósága fontos nekem: hasonlóan gondolkodunk, még a humorunk is hasonló.

Raina alakjában kicsit van a Barbárok sokat tapasztalt nőalakjából is.
Ezt nem érzem. A harmadik felvonástól azt kell játszanom, hogy tulajdonképpen felnőtt nővé lettem, aki képes tudatosan dönteni. Magamon is azt érzem, hogy tudatosabban létezem a színpadon. Raina nagy szemekkel kérdezi a katonát, hogy mi van akkor, ha a csatatéren valaki elesik, és a katona egyszerűen megadja a választ, hogy hát lelövik az illetőt; mert ez a realitás. Pont ennek kapcsán gondolkoztam el azon, hogy nekem sosem voltak ilyen jellegű illúzióim akár a színészi pályával kapcsolatban sem, mert én mindig belülről láttam a színházat. Talán ez szerencsés dolog, talán nem, de a csillagjegyem is egy elég földközeli jegy, és ennek köszönhetően sosem volt még nagy átértékelődés az életemben.

Biztosan van, ami az erősséged és amin még többet kell dolgoznod...
A zeneiség nálam jól működik, pontosan meghallom, mikor, hol kell beszállni egy zenei részbe, hogyan kell intonálni. A gyengéim pedig a szép ruhák, mármint, hogy hogyan viseljem őket. Füzér Anni csodálatos ruhakölteményeket tervezett az előadáshoz, viszont ezeket meg kell tanulni használni: megfogni, fölemelni, ügyelni arra, hogy ne lépjek rá a fodrokra, ne szakítsam el őket. Mentségemre legyen mondva, ritkán van alkalmam ehhez hasonló korhű női kosztümök viselésére.

Az évad vége mennyiben jelent pihenést, készülődést a nyaralásra?
Júliusban visszük az Ivanovot három hétre New York-ba, de legalább a délelőtti próbák elmaradnak. Kis pihenő után Zsámbékon kezdjük a volt osztályommal a szokásos próbákat az éves közös előadásra, amit mindig egy osztálytársunk köré építünk. Idén Kovács Patríciát sorsoltuk ki. Aztán visszük A hős és csokoládékatonát Szentendrére.

A cím miatt meg kell kérdezzem, hogy amúgy szereted-e a csokoládét?
Nem vagyok édesszájú. Ritkán kívánom meg az édességet, és akkor is keveset fogyasztok. Azért egy kis csokit néha elmajszolok, de nem lételemem...