Április végéig még elővételes jegyáron lehet bérletet venni a Sziget fesztiválra, és érdemes is, hisz a korábban bejelentett nevek mellé a napokban csatlakozott a Faith No More, a Manic Street Preachers, a Primal Scream, Amadou & Mariam, Khaled, a Zamballarna, Pete Tong, Paul Oakenfold illetve Eric Prydz és persze sokan mások.
A Sziget idén augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal felvezetve nyújt
Amikor az excentrikus, szuperintelligens és meghajlíthatatlan Mike Patton otthagyta a Faith No More-t, elillanni látszott az újrock perspektívája is, és persze a FNM-ért a legvégsőkig elmenő közönség illúziói is. A zenekar magára hagyta híveit csodálatos, és visszavonhatatlanul értékes albumaival és azzal a kimondatlan ígérettel, hogy egyszer még találkoznak velünk. Most eljött az alkalom: a Sziget 2009 Nagyszínpadán a Faith No More. Vadonatúj, május közepén megjelenő albumával, a Journal for Plague Lovers-szel lép fel az idei Szigeten a világ egyik legnépszerűbb alter rock zenekara, a többszörös BRIT zenei díjas Manic Street Preachers.
A posztrock hűvös hullámain érkezik a Szigetre a harmadik lemezén dolgozó brit Editors zenekar, hogy az An End Has A Start és a The Back Room szenvedélyes slágereivel hódítsa meg élőben hazai rajongóinak szívét. Idén májusban megjelenő új albumával érkezik a Szigetre Nagy-Britannia egyik legjobb koncert zenekara, a Maxïmo Park. A 2000 óta aktív, indie rock együttes már első két, több millió példányban eladott lemezével komoly tekintélyt vívott ki magának a naponta új erőviszonyok mentén átalakuló popkulturális játéktérben.
Szintén a Nagyszínpad korai sávjában lép fel Chris Corner, a népszerű Sneaker Pimps brit trip-hop zenekar alapító tagja legújabb szintipop szólóprojectjével, az IAMX-szel. A magyar közönség Guy Richie Spíler című kultfilmjében már belekóstolhatott a hertfordshire-i The Subways félelmetes rock energiákat felszabadító élő produkciójába. Vásznas közvetítő felület nélkül, a hazai rajongók csak az idei Szigeten kerülhetnek közelebb a Rock & Roll Queen, a Girls & Boys, a No Goodbyes és az I Want to Hear What You Got to Say című számmal rendre a legnagyobb brit zenei fesztiválokon hasító zenekarhoz.
Bamakóban, a vakok intézetében ismerkedett meg Amadou és Mariam, onnan indultak útnak, hogy a zenéjükkel bejárva Malit, Burkina Fasót és Elefántcsontpartot, mintegy huszonöt év próbálkozás után a kilencvenes évek végén befussanak Párizsban. A zenész házaspár a Világzenei Nagyszínpad vendége, mint ahogy Khaled, a raï könnyűzenei stílus legnagyobb sztárja, a "raï királya". Zamballarana. Jelentése: varázslatos, démonikus nő, aki magával ragad, szédítő érzéseket kelt, akiért meghalni is érdemes. Az 1997 óta működő együttes zenéje is hasonló szenvedélytől feszül, ezt megtudhatjuk idén a Szigeten. Az N&SK Saint-Etienne-i zenekar, az orosz Leningrad francia párja: elképesztő energia, féktelen bulifíling, zeneileg pedig a punk és a ska ötvözése jellemzi – megtoldva persze a magukra valamit is adó francia bandák szenvedélyes sanzon-hagyományával.

Az idei Sziget sztárfellépői között köszönthetjük továbbá a trip-hop legendárium leghíresebb alakját, Adrian Thaws-t, aki Tricky művésznéven vált világhírűvé a kilencvenes évek közepén. A 17. Sziget sokszínű világzenei felhozatalát erősíti – de az A38-WAN2 színpadon – a barcelonai Muchachito Bombo Infierno latino swing.
A már korábban bejelentett Blasted Mechanism mellett újabb kosztümös őrület támad a Szigetre az amerikai Gwar együttes alakjában idén nyáron. A Gwar semmihez sem hasonlítható, heavy metállal kísért szigetes vizuál orgiáján a szigetlakók akár Paris Hiltonnal, George W. Bushsal, Osama Bin Ladennel, O.J. Simpsonnal és Michael Jacksonnal is összefuthatnak, vagy végigizgulhatják a Phallus in Wonderland varázslatos történetét a világ legőrültebb metál zenekarának előadásában. A magyar közönség 2009-ben az idei Szigeten újra találkozhat az egykor Nazipenis nevén karneváli tréfaként útjára induló, aztán a hard rockot Turbonegro néven forradalmasító norvég zenekarral. A 17. Szigeten rombol fergeteges metál hajráival az ötödik stúdióalbumán dolgozó, Type O Negative-val és Athraxszal rokon brooklyni heavy metal együttes, a Life of Agony.