A Kultúrpart lélek rovata és a Javaslap rendszeres olvasói tudják, hogy már két éve publikálok, előadok 2012-hez kapcsolódó, és valójában már a 2008 őszén összeállt erre vonatkozó konstelláció sorozat lehetséges értelmezéséről.

Sőt, már 98/99-ben, egy két éves ciklusban megnyilvánultam az akkori tanításokról, amiknek meglátásom szerint több szinten köztük volt és van a mostani és a jövőben várható időszakhoz. A „2012”-t úgy tekintem, mint egy új világrend születésének markáns kezdetét, a régi összeomlásának folyamatában egy kiemelt időminőséget. Így „2012 már elkezdődött”. Tapasztalataim és hitem szerint a prognosztikát néző asztrológus egy „égi tolmács”, aki a konstellációk lehetséges jelentését közérthető nyelvre fordítja le, vagyis mindazt, ami az emberi és világbéli jelenségek mögött húzódik, az oksági dimenzióban megmutatva, hogy azok miféle „célok” felé irányulnak.

Mindebből, s abból, hogy az ember jó esetben a tapasztalás által tudatosuló, felébredő lény (elvileg ezért születtünk meg), egyenesen következik, hogy az asztrológus egy adott időszakból -nevesítve most a 2010-es évekből- a fejlődésünket szolgáló leckét, felébredésünket segítő tapasztalatokat látja bizonyosan. Arról, hogy mi lehet, (itt fontos a feltételes mód) legfeljebb spekulációi lehetnek, a tanulnivalót a jelenleg érzékelhető tudatosság- és szeretet-szinttel vetve össze. Arról pedig, hogy mindebből ténylegesen mi nyilvánulhat meg a fizikai síkon, és hogy milyen mértékben, tényleg a lehető legkevesebbet tudhat, vagy épp semmit, ha csak nem próféta.…. Én asztrológusként, mint a cipész, szeretnék maradni a kaptafánál, s ahogy eddig is, gondosan ügyelek arra, hogy ezt az önmagam realitásával számolni igyekvő korrektséget betartsam.

Ami szerintem bizonyos az az, hogy egy éretlen személyiséghez, öntudatlan énhez kapcsolódó, azt tükröző gondolkodásmód, beállítódás és jelentésadás / szemlélet, és annak termékeként felépült világ nagyon a végnapjait járja…..Abban az értelemben-e, hogy ez teljesen megrokkan, összeomlik vagy megsemmisül, vagy jelentős átalakulásokon, korrekciókon megy át, azt nem tudom, (illetve erre még visszatérek) de biztosan tudom, hogy változnia kell, s ez már hál’Istennek -ha sok szenvedéssel és akár pusztulással is járhat- már elkezdődött. Időben úgy vélem, hogy a meghaladandó, elhagyandó és megújulandó tartalmak a 2010-es évek elejére egyértelművé válnak, vagyis mind a gyökeres változás, reform, részben önként, részben pedig kényszerből és annak szükségessége lelepleződik, illetve megjelenhetnek erősebb problémák krízisek, katasztrófák, ami kellőképpen elmélyülhetnek ahhoz, hogy szinte korrepetíció jelleggel „szájbarágósan” átmenjen a fejekbe a tanulnivaló, sőt mi több személyiségváltozásokat idézzen elő. Ami már Kiss J. Zsolt egyéni kombinációja jelent tudat és személyiség állapota alapján, az az, hogy milyen verziók lehetségesek a feladatból kifolyólag a jövő alakulására vonatkozóan. Ez az amiről még szólok. Azzal azonban már eleve nem is próbálkozom, hogy mindennek a belátható léptékét latolgassam. Már csak azért sem, mert szerintem az asztrológusnak, mint, egy tanárnak az a dolga, hogy a tananyagot érthetően és tisztességesen átadja a diáknak tudatszintje szerint, nem pedig, hogy szubjektív rávetítésekkel ijesztgesse, vagy éppen illúziókra alapuló biztatgatásokkal kecsegtesse hallgatóit. Ehelyett inkább egyszerűen bízva és szeretve a tanulót esetleg visszatükrözve képességeit, lehetőségeit segítse fejlődését. Itt jegyezném meg egyébként, hogy minél érettebb és átdolgozottabb az asztrológus személyisége, minél tisztább a tudata, annál kevesebb rávetítéssel és elfojtással dolgozik, ami a prognosztikai tevékenységét is nagyban megzavarhatja. Azt a látszatot sem szeretném kelteni viszont, hogy eme megszentelt tudomány nyelvét olvasó ember valami kivételes fölsőbb helyzetben lenne, mert úgy vélem, hogy a most zajló és az eljövendő világfolyamatok mozgatórugóit, lehetőségeit, körülményeit bárki értheti, átláthatja – asztrológia nélkül is – ha kellő ön- és sorsismerettel, lényeglátással rendelkezik, vagy letisztult a tudata, személyisége, illetve minderre törekszik. Ami előttünk állhat, az egy előrelépési lehetőség, ami természetes, tehát nem rossz. A múltbéli fejlődésünkből következően most épp ezt érzékeljük, s nem válság van, vagy katasztrófa lesz és lehet, hanem egy bizonyos tudat-, személyiség-, egó-érettségi avagy éretlenségi szinthez tartozó világ – az utóbbi évtizedekhez, még az is lehet, hogy évszázadokhoz képest – felgyorsultabban és alapvetőbben elkezd átalakulni.

Számomra a vizsgált időszak egy új világ születésének kezdetét jelentheti. Szomorú volna, ha egy anya a szülést betegségnek tekintené, noha a vajúdás is fájdalommal jár, és az orvosi beavatkozás, sőt a halál lehetősége is fennállhat. Ez egyszerűen azért igaz, mert a születés lényegileg és céljában mégiscsak egy új élet, egy új tapasztalási lehetőség kezdete. Így amit mondok, nem egy kincstári biztatás, hanem véleményem szerint így is van, ami persze csak a régi elhalása, illetve jelentős átalakulása után láthat napvilágot.

A személyiségváltozás, veszteség, elengedés, egyáltalán bármiféle érdemi átalakulás nehéz, akár ijesztő is lehet, ám attól még, hogy személyiség-érettségtől, illetve tudati megélési szinttől függően sokféleképpen élhetjük ezt át, a jelenség lényegileg az ami. Ami van és lehet, az természetes és szükségszerű megújhodási ciklus, aminek jelentős bekezdésének vélem a 2010-es évek elejét. Ez az időszak egyértelműbben és intenzívebben mutathatja majd az újjászületés, illetve a lebomlás arcát is korábbiakhoz képest, méghozzá egyidejűleg és párhuzamosan. Ebben, úgy vélem nagyon fontos lehet, sőt már most is az, hogy lássuk dimenzionáltságában, vagyis árnyaltan a világ mélyebb összefüggéseit. Én abban hiszek, hogy egy ilyen látásmód segítségével tudunk leginkább belül, önként, szabadon – mondhatnám úgy is, hogy az idők szavával szinkronban - változni és változtatni. Véleményem szerint nem válság van, és annak jelei, ahogy mostanában sokszor emlegetik. Egyrészt világi értelemben sem, mert szerintem a válság még csak ezután jöhet igazán. Belső vonatkozásban pedig semmiképp sem, hanem: újrarendeződés! Minek kell átalakulnia? A beállítódásainknak, jelentéstulajdonításainknak, függőségeinknek önmagunk érzékelésére vonatkozóan, így a világhoz és egymáshoz való kapcsolódásunknak. Mennyiben szükséges ez? Egy aránytalanság helyreállításában. Nézzük csak meg, hogy dominánsan és kollektív szinten milyen világot hoztunk létre és milyen világkép uralja ezt? Kifelé figyelő, a felelősséget oda hárító, ezáltal függő, s mivel kintre helyeződik a fókusz, ezért öntudatlan, mi magunk nem vagyunk benne, így nincs felelősség és máris kész a kiszolgáltatottság. Minek vagyunk áldozatai így? Saját öntudatlanságunknak, hamis rávetítéseinknek. S mivel nem tudunk kellőképpen magunkról, hogy kik vagyunk és hogyan hatunk egymásra és a külvilágra lényegileg, ezért nem vagyunk reálisak. A nem reális megélés bizonytalanságot gerjeszt, és növeli a kapaszkodási reflexet. S miben találhatja meg a fogást az ember önismeret és önébredés nélkül? Vagy külső illúziókban, vagy önmagára vonatkozó káprázatokban (a kettő gyökerében persze ugyanaz.)

Ekképpen vagy kinti homokvárakat építünk, vagy elszeparálódunk a belül, valósnak vélt biztonságunkban. Amit viszont nem látok reálisan, beleértve önmagamat, és az önmagamon keresztül megismert világot, hogy van esélyem rá, hogy elfogadjam, érte felelősséget vállaljak? Ha pedig valamit nem ismerek, és nem tudok érte felelősséget érezni, hogyan állhatna szabadságomban, hogy változtassak rajta? Ha nem fogadom el magam, mert nem ismerem, hogyan tudnám szeretni? Mindennek eredményeképp a külső és belső téves elképzelésektől, nem-tudástól függő, elszigetelt, felelőtlen és szabadságával nem élő, szeretetlen világot hoztunk létre jórészt, ami a belső állapotunkat tükrözi. Mi következhet mindebből? Ahogy az autókat érdemes az úton tartani, hogy haladjunk, s ha netán elbóbiskolunk vezetés közben és járművünk elkezd lesodródni, hirtelen feleszmélhetünk, s egy kormánymozdulattal korrigálhatunk. Vagy netán a korlátnak csapódva ütközünk és a fizika törvényei visszaterelnek az útra. S még az is lehet, hogy már csak egy másik autóval tudunk újra továbbhaladni utunkon, miután összeszedtük magunkat az árokból. Az öntudatlan tudatosulása, az önmagunk irányította váltás, újrarendezés külső kényszer hatására vagy csak részben, esetleg anélkül….Ezeknek valamennyi variációja lehetséges a jövőben egy ember, embercsoport vagy akár az egész emberiség kis léptékű és nagyobb távlatú változásaiban attól függően, hogy milyen karmikus tudati- illetve személyiség- letisztultsággal rendelkezik; valamint, hogy mennyit tud elérni a mostani idők kegyelmi, de egyben szenvedéssel teli tanításaiban. A továbbfejlődésre mi a lehetséges útmutatás? Az egyensúly lehetőleg önkéntes, ezáltal belső és lényegi felismerések általi, a fennálló helyzetben tényleges fejlődést kívánó változás meglépése lehetőleg egy kormánymozdulati korrekcióval, visszautalva a hasonlatra.

Magyarán, ha balra tartok, akkor igazítsam vissza az autómat középre. A sok kint helyett inkább bent, több tudatosságot, ezáltal realitást, felelősséget, szabadságot, jelentősebb egységélményt, együttérzést, összefogást és legalapvetőbben és elsősorban önszeretetet, mert ezáltal születhet meg a más lények iránt érzett és kimutatott szeretet. Úgy is fogalmazhatnám, hogy minden most tapasztalhatóan megélt szélsőség ellentétét érdemes erősíteni, így sokkal inkább középre kerülhetünk. Nézzük mindezt másképp: pl. a pénzügyi nehézség hogyan jöhetett létre? Az ember önmagához való viszonya, pszichéje, személyisége van változóban, méghozzá az éretlenségből, sérülésből kell éretté válnia, mert hibás az alapfeltevés, a jelentésadás, és az ebből fakadó érzelmek és szokások. Mindennek szükségszerű következménye az erkölcsi „válság” majd ebből adódik az értékválság, a pénz pedig e folyamatnak csak külső formai jelzője, mint értékmérő használati eszköz. S máris kész a pénzügyi válság receptje. Mindez, úgy vélem meg fog szaporodni a jövőben megoldandó feladatok képében és bármit is látunk, hogy krízisbe kerül, akkor ezt a gondolatmenetet érdemes mindenen végigkövetni. Vagyis az okokat a gondolkodás, szemlélet, személyiség dimenzióiban keressük. Úgy tekintsük, hogy ezek a külső nehézségek a kívánatos személyiségváltozáshoz, szemléletváltozáshoz segítenek hozzá. A pszichológusok a 60-70-es években még azt mondták, hogy neurotikus (szorongó) társadalmakban élünk. Ma már azt mondják, hogy border-line társadalmakban halad a civilizáció előre, ami azt jelenti, hogy sokkal betegebb, éretlenebb annak általános lélektani helyzete, mint korábban. Így nem csoda, hogy mindennek tükre és gyakorlatilag folyománya sorozatban összeomlik, illetve átalakításra szorul. Az éretlenségből az érettségbe, az öntudatosból a tudatosba, a szélsőségekből az emberi eszenciának megfelelő középpontba hivatott a már most jelentkező s minden jövőben mutatkozó jelenség visszatéríteni. Azt gondolom, hogy mindez olyan mértékben és amplitúdóval történik, amilyen ütemben egy adott személy, tudatcsoport vagy az egész emberiség tudattalanjának és tudatának állapota a kozmikus törvényekkel, a múltból fölhalmozott karmikus következményekkel kölcsönhatásban hogyan tud minderre reagálni, vagyis a tanulnivalót tudatába beépíteni. Kicsit olyan ez, mint amikor egy ember túlságosan pörög, kifelé figyel, felelőtlenül él, nem a sorsát éli, s történik vele egy baleset, ágynak esik, kórházba kerül.

S a sorsát, motivációit így van lehetősége újragondolni, értelmezni, átrendezni, mivel ezeket e nélkül nem tette volna meg, vagy nem megfelelő időben. Így a katasztrofikus eseményeknek akár hálás lehet, mert ez mentheti meg a még nagyobb gondtól. Mindaz, ami történik, történhet, tehát a jobb emberré válásunkat segíti, az emberi és az ember esszenciáját képező spirituális értékek tekintetében. Természetes, hogy aki ezt az emberlétből amúgy is egyértelműen fakadó feladatot, adományt, lehetőséget, a boldogság és szabadság kiteljesítését és az ezért való „megszenvedést” s szabadsággal élést kisebb figyelmeztetések árán megteszi, annak könnyebb lesz. Akinek a változáshoz több külső kényszer szükséges, annak nehezebb lehet a megélése a jövőben. Ám azok se feledjék, hogy ha felébrednek, láthatják, hogy mindez az ő érdekükben történik, a kozmikus szeretet, gondviselés, saját tudattalanjuk, a természeti törvények bölcsessége, s az Isteni tudatosság megnyilvánulása által.