Vannak olyan alkotók, akik a változatosságot szeretik, mások meg szívesen dolgoznak ugyanazokkal az emberekkel. Balázs Zoltán rendező állandó koreográfusa Szőllősi András, akivel a Nemzetiben bemutatott Amalfi hercegnő című előadás kapcsán beszélgettünk.
Úgy gondolom, hogy amit csinálok, az nem a hagyományos értelemben vett színházi koreografálás, amikor az ember kap mondjuk három percet és az alatt azt csinál amit akar, csak az van megkötve, hogy a színészek honnan induljanak és hova érkezzenek meg.
Én folyamatosan a rendező mellett vagyok a próbákon, és amikor bármilyen mozgásra szüksége van, megpróbálom a koncepciójának lehető legmegfelelőbb formát megtalálni. Nem táncot koreografálok, hanem mozdulatokat keresünk együtt.
Pedig te a tánc felől érkezel…
Igen, sokáig versenytáncoltam, amit később a néptánc miatt hagytam abba. A Műegyetemen pedig jártam az IDMC kurzusokra, ott találkoztam először a tangóval is. Bécsből jött egy perui argentin tangó tanár, akinek bár nagyon élvezetes volt a kurzusa, de látszott rajta, hogy színházi ember, engem pedig nem ez érdekelt. Addigra már voltam annyira néptáncos, hogy kíváncsi lettem, hogy táncolják a tangót „igaziból”. A párom amúgy is spanyol nyelvterületre akart menni szakmai gyakorlatra, így kimentünk Buenos Airesbe. Jártunk kint tánctanárokhoz, és minden este milongákba, ami olyan, mint itthon a táncház. Megtanultuk, amit csak lehetett.
Ezek után hogyan kerültél kapcsolatba a színházzal és Balázs Zoltánnal?
Valamikor a 90-es évek végén a Nemzeti Színiakadémián helyettesítettem egy tánctanárt, abban az osztályban, amelyben Zoli is tanult színésznek. Évekkel később véletlenül találkoztunk a Magyar Színház büféjében, ahol egyből fel is kért, hogy vegyek részt az új darabjában, mint koreográfus. Fernando Pessoa verseiből írt egy darabot négy színészre, a Merlinben mutattuk be. Volt benne többek között tangó, táncoló kis báb facipőcskék, szóval sokféle érdekes mozgás. Nagyon nagy élmény volt az egész próbafolyamat és kisebb megszakításokkal onnantól kezdve dolgozunk együtt.
Elég speciálisan közös a munkánk, mivel az előadás minden egyes pillanatát megtervezi, így a mozgás sem csak az én munkám. Általában konkrét elképzelések vannak a fejében, amiknek formát kell adni. Ebben segítek neki. Rendezői színházat csinál és bár szereti és igényli is az egyéni ötleteket, de van egy nagyon intenzív saját világa, amit meg akar mutatni a színpadon. A próbákon minden részletet kidolgoz, nem hagy a darabjaiban üresjáratokat, vagy véletleneket. A mozgásnak is nagyon koncentráltnak és precíznek kell lennie.
Melyek azok a mozgás rendszerek, amelyekből leginkább építkezel?
Használom a társastánc (főleg a tangó) és a magyar néptánc elemeit is, de a tai chi-ból tudok a legtöbbet meríteni. A színpadon nem táncok jelennek meg, hanem emberi gesztusokból épülő mozgás. Zoli nagyon szereti a távol-keleti művészeteket, így a mozgásokat is, például a tai chi fegyelmezett, finom, koncentrált mozgásvilágát, ami a kívülálló számára varázslásnak tűnhet, de minden mozdulatnak megvan a pontos ideje, helye és módja, mint ahogy a Zoli darabjaiban is minden kis rezdülés, vagy akár szemöldökrándulás jelentéssel bír.
Mesélj egy kicsit az új darabról, az Amalfi hercegnőről.
Nagyon erős vizuális világa van, kicsit filmszerű az egész. A fények, szavak, mozdulatok, díszlet, jelmez, pillantások mind-mind egyenrangú eszközként vannak jelen a színpadon, egymást kísérik és erősítik. A mozgás is csak egy eszköz a sok közül. Sűrű koncentrált mozdulatokkal konkrét pályákon mozognak a szereplők, igazodva a díszlet által „felszeletelt” térhez. A jelmez is erősen korlátozza a mozgáslehetőségeket, ugyanis minden szereplő ikon, hordozzák magukkal-magukon saját attribútumaikat; fejük fölött egy másik fejet, kezeiken pedig kézjelüket. Ezek nem egyszerű feladatok a színészeknek, nagy koncentráció és fegyelem kell hozzá.
Neves színészekkel dolgoztatok együtt, hogyan viselték ezeket a „megpróbáltatásokat”?
Azt hittem, hogy nagyobb ellenállásba fogok ütközni, mert ezek a színészek javarészt nem ilyen darabokban játszanak, de azt hiszem nagyon élvezték, „beszálltak a játékba” és nekem is nagyon jó volt velük dolgozni. Izgalmas dolgokban mindenki szívesen vesz részt.
