Egy album címének végén ritkán szerepel pont. A pont valaminek a végét jelenti, mondjuk, egy mondat végét, de a Pet Shop Boys új sorlemezén van még egy írásjel, egy vessző, és van egy szó (yes) is. Sőt, egy logó is szerepel a rajta, egy pipa, ami szintén közelebb áll az igenhez, mint a lezárást jelző ponthoz.

A covert egyébként a duó útmutatásai alapján a titokzatos Farrow készítette.
A Depeche Mode új lemezének borítójára hasonlító tasakterv alapvetően Peter Saville világát idézi meg, ahogy meglepő módon az Depeche Mode album borítóját Peter Saville inspirálta, igaz, azt Anton Corbijn tervezte. De a borító utal az Introspective "arculati kézikönyvére" is.

A szinti-pop bandák egyébként úgy tesznek, mintha lenne mögöttük intellektuális fedezet, pedig jórészt szintetikus szobazenét állítanak elő, de a díszlet, a borítók a komplett arculat azt a benyomást kelti, mintha a produkciónak köze lenne a nagybetűs popművészethez. 

Igen-embereink, Neil Tennant és Chris Lowe szeretnek rövid címeket adni (Release, Fundamental, Very, PopArt), és igazuk van: a hosszú cím modoros, ezzel szemben a rövid cím akkor is hatásos, ha csak ennyit mond: yes. A legtöbbet kiejtett szavunk a nem mellett az igen, a rock and rollban pedig különösen sokat hangzik el az oh, yeah, és mostmár a diszkókban is.

Az erősen retrós elektropop album rögtön egy bika rádióslágerrel a Love etc. című diszkó-himnusszal indít, és aki azt hinné, hogy ezután is a szokásos PSB-szoftver megy, azaz: minden daluknak pont olyan lesz a hangképe, mint lassan 25 éve (negyed százada jelent meg a debütáló kislemezük) mindig, az ezúttal téved, mert a Smiths mágusa, Johnny Marr gitározik és szájharmonikázik is, ettől kap némi New Order-es ízt. 

Komolyan vehető Owen Palett vonós hangszerelése is, feltűnőbb a gitárhasználat, és akit sokszor vittek karácsonykor Operába, az kiszúrhatja a Diótörőt is az All Over The World-ben, de a számos önidézetet is tartalmazó album a Depeche Mode nyolcvanas évek közepének védjegyértékű hangszíneivel és a Kraftwerk-citátumokkal is operál. Bár a lemez számos „komoly” témát (elmagányosodás, média hazugságai, celeblét szörnyűségei) feszeget, valójában egy idilli, pánerotikus napozóterasz jut eszünkbe, amit becsavarog a klór a vattacukor és naptej szaga.