Ernesto Che Guevara úgy tudott nevetni, hogy nevetése mindenkire átragadt a környezetében; imádta a zenét, de olyan botfülű volt, hogy a tangót sem tudta megkülönböztetni a keringőtől - ezt meséli róla gyerekkori barátja, Carlos „Calica” Ferrer, akivel a későbbi marxista forradalmár, gerillavezér és politikus másodszor utazta be Dél-Amerikát, mielőtt végleg a harcos élet mellett döntött.
Négyéves volt, amikor megismerkedtek az argentínai Cordóba tartománybeli Alta Graciában. A gyerek Ernesto szüleivel költözött ide Rosarióból: asztmájának enyhülését várták a levegőváltozástól. Éveken át elválaszthatatlanok voltak. Aztán 1953-ban elindultak vonaton Buenos Airesből Bolívián és Perun keresztül egészen Ecuadorig.
„La Pazban Ernesto rengeteget evett. Még akkor is, ha szinte soha nem tudtuk, hogy mi van a tányérunkban. Útközben mindenféle figurákkal találkoztunk, kalandorokkal, kincsvadászokkal. És persze politizáltunk, ideologizáltunk. Ernesto már akkor is buzgó jenkiellenes volt, én pedig a „spanyolos”, aki hol a francóizmusról, hol a köztársaságiakról szedtem le a keresztvizet” - mesélte a szerző La Repubblica című olasz napilapnak.
Az út végén elváltak egymástól: Ferrer Caracasba ment, ahol találkozott Alberto Granadóval, akit a világ A motoros naplójából ismerhet: ő volt Che társa első dél-amerikai útján. Guevarában pedig megszületett a Comandante. „Kezdetben bántam, hogy nem tartottam vele, de ma már meggyőződésem, hogy a sors akarta, hogy elváljunk” - mondta a régi barát.
„Calica” találkozott Benicio del Toróval, aki Steven Soderbergh filmjében Chét alakította. Ferrer szerint maga a Puerto Ricó-i színész akart összejönni vele, hogy a barátja révén még jobban megértse az ellenfelei által hidegvérű tömeggyilkosnak tartott gerillavezér személyiségének árnyalatait. „Csak két dolgot mondtam neki: vigyázzon arra, hogy ne tipikus amerikai film jöjjön ki belőle, és hogy ne feledje, ő is csak hús-vér ember volt” - idézte fel Carlos Ferrer.
