A Nem vénnek való vidék című halálfúga után megjelent a western kulisszavilágát apokaliptikus tájba helyező Véres délkörök című Cormac McCartney-regény is. Adjunk hálát az Úrnak, hogy a könyv nem hozta előrébb a világvégét.

A Vadnyugat kihívás, abban az értelemben is, hogy a mindenki megpróbálja újrafogalmazni univerzumát. A lengő ajtós szűk ivók, és a kártyalapok mögül kilátszódó végtelen préri képét folyton újrafestik az írók, filmrendezők. Vagy: autó gurul át a saloon és a bank közötti téren, de előfordulhat, hogy meleg cowboyok vigyázzák a csordát. 

Néha kitágítják a teret, és máris Mexikóban vagyunk, vagy egyenesen Dél-Amerikában, vagy az időt tolják ki az 1920-as évekig, de láttunk már olyan cowboyt is, aki egyenesen a normadiai partraszállásra készült.
Nem kell 73-as winchestert markolnia valakinek ahhoz, hogy cowboy legyen. McCarthy Nem vénnek való vidéke western regény, annak ellenére, hogy a klasszikus gyorstüzeléses párbaj helyett Chigurh levegőkompresszorral üt lyukat a védtelen, segíteni kész vidéki amerikaiak fején. 

Cormac McCarney második magyarul megjelent regénye, a Véres délkörök is egy alternatív western univerzumban játszódik. Ezúttal az 1840-es években járunk, mely nem a klasszikus western-idő, hisz azt 1860 és 1900 közé teszik, arról nem beszélve, hogy a klasszikus western nem különösebben brutális, lelőnek egy-egy hamiskártyást, felakasztják a bankrablókat, de a mai értelemben vett agresszió nem jellemzi a klasszikus westerneket. A Vadnyugat aranykora az első világháború előtti időkre tehető, az ipari mészárlások előtti időkre. 

A vadnyugati táj a klasszikus westernekben olyan eszményi szépségű, mint egy Marlboro reklámszpot, míg a Véres délkörökben minden apokaliptikus és vigasztalan sivatagi táj. A Véres délkörök brutálisabb, mint A festett madár című Kosinski-regény második világháborús világa, amelyben szintén egy vándorló  fiú életét követhetjük nyomon. A Véres délkörök hőse egy kilátástalan jövőképpel rendelkező kamasz, aki beáll a skalpvadászattal foglalkozó gyilkos Glanton-bandába. A se Istent, se embert nem tisztelő vandálok indiánokat mészároltak le Texas határában. A halál archívumát esetleges módon „összeállító” gyilkos különítmény mindenkit kivégez, aki az útjába akad. Feketéket, gyerekeket, asszonyokat. 

Nincs racionális magyarázat az öldöklésre, Holden bíró perverz örömmel tartja meg gyilkoló értekezéseit, melynek célja, hogy növelje a káoszt, és a legteljesebb zűrzavarban még több lehetőség legyen a mészárlásra. Ebben az Isten nélküli, vérben abált apokaliptikus vízióban szó szerint kell venni a törvényen kívüliséget. Míg ez a kifejezés a westernekben csak bombaszt, itt azt jelenti: kívül állni a civilizáción. 

A szikár nyelven elmesélt történet annyira brutális, hogy szügyig járunk a vérben, de McCartney valahogy eléri, hogy ne legyünk közönyösek egy idő után a kegyetlenségekkel szemben. Azt fogjuk érezni, hogy minket is összefröcskölt a vér, ránk is ragadt agyvelő. A biblikus szörnyeket megidéző emberi kegyetlenség regénye az első kiadásakor nem aratott sikert. A Véres délkörök az erőszak profán kantátája, amely nem tisztel sem stílust, sem embert, de főleg nem "tiszteli" az olvasót. 

McCartney nem kényeztet el sztorikkal, csak a brutalitás katalogizálását végzi el – szinte hivatalnoki precizitással. A könyvnek nincs morális hozadéka, ugyanis nincs értelme a Sátánnak azt mondani, hogy te rossz vagy. Tudja magáról. És tudja az olvasó is.