Száz éve, 1909. május 30-án született Benny Goodman, "a szving királya". Klarinétjának hangja megigézte, táncra perdítette a közönséget, neve egyet jelentett a 30-as, 40-es évek szving korszakával.
Tizenhárom éves korára már tagja volt a zenész szakszervezetnek, egy évvel később a legnagyobb nevek társaságában szórakoztatta a Nagy-tavakon közlekedő sétahajók közönségét. Karrierjén alaposan lendített kapcsolata Fletcher Hendersonnal, a bravúros hangszereléseiről híres zongoristával, aki Louis Armstrongnak is dolgozott.
Az igazi siker 1935. augusztus 21-én este köszöntött rá: egy rosszul sikerült turné végén a Los Angeles-i Palomar Táncterem közönsége sem mutatott érdeklődést produkciójuk iránt, így az együttes Henderson lendületes átirataiba fogott. A tömeg pillanatok alatt tombolni kezdett és szinte megrohamozta a színpadot, Goodman másnapra híres ember lett. A dzsessz történetírói ezt a napot tartják a szving-korszak kezdetének.
Érdemei elvitathatatlanok abban, hogy a dzsessz divatos lett a fiatal fehér amerikaiak és az értelmiség körében. Egy 1969-es diszkográfiája 600 oldalra nyúlt, és ebben nincsenek is benne azok a felvételek, amelyeket más álnéven, a legkülönbözőbb együttesekkel készített, és amelyek egy része soha nem látott napvilágot.
A rendkívül sokoldalú zenész muzsikált a Carnegie Hallban és New York exkluzív klubjaiban, játszott dzsesszt és külön neki komponált Bartók darabot; ott volt Bessie Smith utolsó felvételén 1934-ben, alig pár nappal később pedig már az új csoda, Billie Holliday bemutatkozó lemezének rögzítésekor.
Goodman könnyed és rugalmas, rendkívül egyéni technikával szólaltatta meg hangszerét. A tökéletességre törekedett és társaitól sem várt el kevesebbet, nem állt könnyű ember hírében - a vele dolgozó szólisták szerint a legdurvább ember volt a világon. Ugyanakkor lenyűgöző egyéniség is volt - első szovjetunióbeli turnéjáról hazatérve megkérdezték szaxofonosát, milyen volt ott játszani. "Goodmannel minden nap olyan, mint a Szovjetunióban játszani" - szólt a válasz.
Benny Goodman számos karriert indított el, ő volt az első, akinek együttesében a korábbi tabukat ledöntve együtt játszottak fehér és fekete zenészek. A dzsessz mellett a klasszikus zenébe is elkalandozott, 1938-ban a Budapesti Vonósnégyessel dolgozott, 1940-ben Bartókkal és Szigeti Józseffel játszotta lemezre a zeneszerző Kontrasztok című művét, Hindemith és Copland is komponált klarinétversenyt számára.
Már életében legenda lett, 1955-ben filmet is készítettek pályafutásáról. Hetvenhét évesen, 1986. június 13-án halt meg, ugyanebben az évben életművéért Grammy-díjat kapott.
