A harmincas években még aligha gondolták, hogy néhány évtizeddel később már olyan karaktereknek kölcsönzik majd a színészek hangjukat, mint Kula bá, Séf bácsi, vagy Stewie, a Griffin család okos gyermeke. Mindenesetre Donáld kacsa és Mickey egér szinkronjai örökre bevésődtek a tudatba. Kétségtelen: felejthetetlen és utánozhatatlan sztárok születtek a kezdetekben.

Az első „hangos” rajzfilm a Steamboat Willie (1928) című animációs film volt, amiben Mickey egér bemutatkozott: a főszereplő hangját maga Walt Disney kölcsönözte. Mickey egér hangja később Jimmy MacDonald lett, majd 1983-tól a nemrégiben elhunyt Wayne Allwine - aki egyébként elvette Minnie egér hangját, Russi Taylort.
Clarence „Ducky” Nash volt Donáld kacsa hangja. Walt Disney 1934-ben hallotta meg egy rádiójátékban a színészt - mikor épp kacsahangot imitált -, így azonnal lecsapott rá. Csaknem 50 évig, körül-belül 120 film erejéig tevékenykedett a szakmában.

A Max Fleischer és Dave Fleischer által alapított Fleischer Studios felelős a legtöbb sztár felfedezéséért: Jack Mercert, Popeye jellegzetes hangját, ahogyan Bill Scott írót és producert is ők fedezték fel. A rajzfilmek hangjainak atyját azonban a Warner Brothers fedezte del 1936-ban: az ezerhangú embernek nevezett színész, Mel Blanc legismertebb hangszerepe a Frici, a fakopács, Csőrike, Szilveszter, a macska, Porky Pig, Bugs Bunny, Daffy Duck vagy Speedy Gonzales voltak.



Hamarosan sorra tűntek fel a tehetséges hangokat kölcsönző színészek és rendezők, mint Daws Butler, Stan Freberg, Paul Frees és June Foray. Butler - akit egyetlen riválisának nevezett Blanc – vált később Maci Laci, Foxi Maxi és sok más Hanna - Barbera karakter hangjává. 1950 és 1970 között egyre több tehetség tűnt fel Hollywoodban: Hans Conreid, Don Messick, Allan Melvin, Howie Morris, Janet Waldo, Joanie Gerber, Hal Smith, Dick Beals, Walker Edmiston, Julie Bennett, Lennie Weinrib, Shep Menken, John Stephenson hamar sztárrá váltak, nem is csoda: ők kapták meg a munkák körül-belül 75 százalékát.
A hetvenes évektől megsokszorozódott a hangokat kölcsönző színészek száma az Egyesült Államokban. Már nemcsak színészek próbálkoztak e szakmával (voltak köztük például dj-k is), igaz, a legtöbben eleve rajzfilmeken nőttek fel, és arról álmodoztak, hogy egyszer ők lesznek az új Mel Blanc vagy Daws Butler. Ugyanígy szép lassan átpártoltak rajzfilmekhez a filmszínészek és a tv-sztárok is, és mind hangstúdióba vonultak.

Csőrike 25 dollárért

A hangokat legtöbbször hamarabb felvették, mint hogy megrajzolták volna a képkockákat (kivéve a Fleischer Studioban, ahol pont ennek ellenkezője volt a munkamenet). A felvétel során a színész addig mondta a szövegét, míg a rendező rá nem bólintott a neki tetsző felvételre. Mikor egyszerre két vagy több karaktert formált meg egy adott színész, akkor más-más időszakban vették fel a hangokat. Mel Blanc így például egyik nap Csőrikét szinkronizálta, másik nap pedig Szilvestert.
Egy színész átlagosan kevesebb, mint 25 dollárt keresett egy-egy rész felvételéért, ami lehetett harminc perces, vagy akár nyolc órás elfoglaltság is.

Mel Blanc volt az első olyan hang, aki éppen e munka miatt vált szupersztárrá  – ő volt az első, aki az akkor népszerű rádiójátékokon túl valami sajátos pluszt vitt magával a mikrofon elé.
Ahogyan a legtöbb rádiós színész, ő is sokáig munkát keresett, kereste a producerek kegyeit, meghallgatásokra járt, próbált ismertebb sorozatokba bekerülni. Tehetséges és roppant elszánt volt. 1936 karácsonyán végül behívták egy meghallgatásra - egy reklámszpot hangjaként alkalmazták először, innentől pedig nem volt megállás.

A rendezők elkezdtek viccesebb, karakteresebb, egyedibb szinkronokat kitalálni, majd Blanc mintájára a legtöbb színész is elkezdett kísérletezni más-más hanghordozással. A következő negyed évszázadban a legjobbak álltak a mikrofonhoz: Stan Freberg, Daws Butler, Bea Benaderet, Arthur Q. Bryan, Dave Barry vagy June Foray.

Mikor a stúdiók elkezdtek televíziós csatornák számára animációs sorozatokat gyártani, a metódus megváltozott: mivel a televíziók által sugárzott rajzfilmekben általában már több dialógus is elhangzott, így kialakult a módszer, miszerint a színészek egyszerre vonultak stúdióba és vették fel a párbeszédeket.

Don Messick is sztár volt a javából – ő volt Scooby-Doo, Bubu (Maci Laci barátja), Smith vadőr, a The Jetsons Astro nevű szereplője, valamint Törpapa hangja is. Állítólag mindig volt nála hatféle színű toll - piros, fekete, zöld, sötétkék, világoskék és lila. Minden karaktert más és más színnel jelölt meg a szövegen, így gyorsan tudott hangot váltani.

A színész először hasbeszélő akart lenni, karrierje azonban más irányba haladt, majd 1940-ben, a Droopy Dog producere, Tex Avery felfigyelt rá. Eredetileg a kutyát Bill Thompson színész szinkronizálta volna, ám ő akkor épp nem ért rá, Daws Butler pedig beajánlotta az ifjú színészt. 1957-től Messick és Butler voltak az MGM oszlopos tagjai, leggyakrabban alkalmazott hangjai.
A színésznek 1996-ban stroke-ja volt, miközben épp felvételt készített a stúdióban. Mikor rosszul lett, ránézett a rendezőre, és azt mondta: „Nem tudom ezt többé csinálni.” Beült az autóba és hazament. Egy héttel később az ügynöke bejelentette: nyugdíjba vonul. Második agyvérzése 1997-be érte, melybe belehalt.



Foxi Maxi, Maci Laci

Daws Butler volt Foxi Maxi és Maci Laci első hangja. A színész első munkáját a negyvenes években kapta meg az MGM-nél. Akkor még inkább csak narrátorként szerepelt, sok filmben ő volt az a névtelen elbeszélő, aki jellegzetesen délies akcentussal beszélt. Nem sokkal később ő is megkapta Droopy Dog hangját (akit eredetileg Bill Thompson szinkronizált, aztán persze még sokan mások: Messick és Dawson mellett Frank Welker, Richard Williams és Corey Burton is).

1949-ben szerepet kapott a Warner Brothers televíziós bábjátékában, a Time for Beaney-ben. Ő és a 23 éves Stan Freberg voltak a babák hangjai. Tv-reklámokban is szerepelt rövid ideig, bár hamar hamar megtalálták Walter Lantz karakterei, így például Frici, a fakopácsban Chilly Willy, a pingvin, valamint barátja, Smedley kutya.

Szintén az ötvenes években Freberg felkérte, segítsen paródiákat írni a Capitol Records lemezeihez: kettőjük első munkája volt az első burleszk - hangfelvétel, amelyből egymillió példány készült.

1957-ben az MGM bezárta animációs divíziójának kapuit, William Hanna és Joseph Barbera producerek pedig egyszer csak munka nélkül találták magukat. Gyorsan létrehozták hát saját cégüket, Daws és Butler pedig csatlakoztak hozzájuk. Első munkájuk a The Ruff & Reddy Show volt. A színész Augie Doggie, Dixie egér (Pixie és Dixie) hangját is kölcsönözte. Mikor Mel Blancot motorbaleset érte, Butler a helyébe lépett Béni szerepére a Flintstones-ban, majd a The Jetsonsban is dolgozott. 1975-ben workshopokat tartott fiatal, kezdő színészeknek, mint Nancy Catwrightnak, Corey Burtonnek és Joe Bevilacqua-nak. 1988-ban halt meg.



Csajok a csúcson

Az ötvenes években alig alkalmaztak női hangokat. A Hanna-Barbera-rajzfilmek hangjainak 92 százaléka férfi volt. Aztán egyszer csak feltűnt egy zseniális színésznő: June Foray a Hamupipőke Luciferjeként debütált (Lucifer volt a macska), majd később az ő hangját hallhatták a nézők Hazel, a boszorkány jeleneteiben is. Később a Warner Brothers Csőrike és Szilvester nagyijának hangját kölcsönözte. És bizony ám, a Hupikék törpikékben is hallhattuk: ő volt Tréfi. Dolgozott a Flintstonesban, a Tom és Jerryben, a Scooby-Dooban, a The Jetsonsban, Stan Freberg hirdetéseiben, számos rádiószpotban és tévésorozatokban is. Jay Ward producer is alkalmazta a színésznőt: szinte az összes női hangot ő kölcsönözte a The Rocky and Bullwinkle Showban: ő volt Natasha Fatale, Nell Fenwick, valamint Rocket J., a mókus is. A Kacsamesékben, valamint a Gumimacikban is felcsendült hangja. Chuck Jones rendező azt mondta róla: „June Foray nem a női Mel Blanc. Mel Blanc a férfi June Foray.”

Persze nem Foray volt az egyetlen női rajzfilmhang. Bart Simpson hangját ugyanis egy hölgy kölcsönzi. Nancy Cartwright a Richie Richben tűnt fel (Gloria hangjaként), majd 1983-ban a The Twilight Zone című mozifilmben folytatta karrierjét. Cartwright Lisa Simpson hangjának castingjára ment el, ám miközben sorára várt, rájött, Bart karaktere sokkal érdekesebb. Matt Gorening, a film alkotója meghallgatta, majd azonnal neki is adta a szerepet. 1992-ben elnyerte a a legjobb, főműsoridőben vetített produkciók legkiválóbb szinkronjáért járó Emmy-díjat.



Popeye

Popeye eredeti hangja Bill Costello volt 1933-tól 1935-ig. Jack Mercer animátorként dolgozott Fleischeréknél, és mikor Bill Costellót elbocsátották, Lou Fleischer új hangot keresett. Munkahelyén éppen meghallotta Mercert énekelgetni -pont Popeye dalát dúdolta-, neki adta hát a munkát. A sztár első filmje a King of the mardi gras volt 1935-ben. Dolgozott a Paramoutnak, a King Features Syndicate-nak, és Hanna-Barbera párosnak is. Mercer hangja hallatszott a Felix, a macskában, az 1939-es Gulliver utazásában (a liliputi király szerepében), majd az 1941-es Mr. Bug goes to town-ban. Halála után (1984) Maurice LaMarche lett Popeye.

Napjainkban

Napjainkban már színpadi- és filmszínészek is vállalnak rajzfilm-szinkronizálást. Sőt, arra is van példa, hogy az alkotók kölcsönzik szereplőik hangjait: A South Park szerzői, Trey Parker és Matt Stone saját maguk szinkronizálják a sárcokat – Parker Stant és Cartment, Stone pedig Kyle-t, Kenny-t, Butterst és másokat. Mary Kay játszotta a sorozat legtöbb női hangját. Mikor meghalt, szerepét Mona Marchall és Eliza Schneider vették át, Schneider azonban elment, helyette April Stewart dolgozott. 

Séf bácsi hangját Isaac Haye kölcsönözte egészen addig, míg zokon nem vette az egyik -számára sértő- fejezetet: a Trapped in the Closet a Szcientológiai egyház kifigurázása volt, a színész azonban maga is ezen egyház tagja volt.

A filmben egyébként a celebek önmagukat szinkronizálják - így feltűnt már a Radiohead, a Korn, Jay Leno és Robert Smith is.

Ahogyan Bart Simpson hangja, úgy kapta meg a legjobb hangért járó díjat Seth MacFarlane is, aki a Family Guy számos karakteréhez adja hangját. Ő alakítja Peter Griffin, Stewie Griffin, Brian Griffin és Glenn Quagmire-t is.

Manapság már nem feltétlenül alkalmaznak csak szinkronszínészeket Amerikában - gondoljunk csak az Aladdinra (Robin Williams) vagy a Toy Storyra (Tom Hanks) és még sorolhatnánk.

Egy anonimitásba burkolózott szinkronszínész egyszer azt nyilatkozta: „Ha újra megrendeznék a klasszikus, legendás rajzfilmeket, Joe Pesci lehetne Bugs Bunny, Dan Ackroyd Maci Laci, Whoopi Goldberg pedig Felix, a macska”. Hát, ki tudja.

Don Pitts, egykori szinkronszínész-ügynök szerint a munka nagy részét nem celebekkel kéne végeztetni. „A szinkronszínészeknek olyan tapasztalatuk e téren, amiket a filmsztárok soha nem érhetnek el. Ez mindig is hátrány lesz az igazi szinkronizáló színészekkel szemben”, mondta egy interjúban.
Barbara Wright viszont azt mondja: a jó színész az jó színész. A rendező szerint egy profi eljátssza a szerepet, mindegy, hogy színpadon, filmen, vagy mindkettőn. „Nagyszerű dolog celebritásokkal együtt dolgozni, de nem alkalmazok valakit csak azért, mert híres”, mondta.

A mai amerikai animációs filmek rendezőinek persze ma már arra is oda kell figyelni, hogy az adott színész énekelni is tudjon - tekintettel arra, hogy az új animációs filmek legnagyobb részében sok-sok betétdal csendül fel. Így énekel például Jeremy Irons vagy Mel Gibson Oroszlánkirályban vagy a Pocahontasban. Ugyanígy fontos volt például a rendezőnek a legutóbb nagy sikert aratott Madagaszkárban Ben Stillert, Chris Rockot, Alec Baldwint, David Schwimmert vagy Bernie Mac-et alkalmazni.

Ma tehát már mindenki mindenben roppant tehetséges. Az viszont akkor is biztos: Duffy kacsát vagy a jó öreg Mickey egeret soha nem fogjuk elfelejteni. Sem őket, sem hangjukat.