A Fókatelep első lemeze nem tartogat meglepetéseket, nem hiánypótló, nem újszerű – de azért végtére is színes, nagyon multikulti, Oláh Annamária hangja pedig lenyűgöző.

A folk hullám továbbra is masszívan hömpölyög a magyar underground, és már a populáris, kommersz zenei szcénában is, ami önmagában nem lenne baj, ha nem lehetne már így is Dunát rekeszteni az oly divatos etno vonallal.

A Fókatelep zenekar 2007-ben jött létre a Korai Öröm zenekar tagjainak jam session-jei nyomán - akkor még „Korai Jam Session” néven. Oláh Annamária csatlakozásával az instrumentális darabok feltöltődtek az énekesnő egyébként csodaszép, varázslatos hangjával, ezzel pedig átalakultak amolyan pszichedelikus folk-rock együttessé.
A Fókatelep első lemezén a zenekar magyar, bolgár, francia, vagy akár indiai nép-és műdalokat hallhatunk, olykor brutálabb rockos torzítókkal, néha pedig finom pszichedelikus belassulásokkal.

A csapat könnyedén mozog az etno-folk területén, és több, egymástól távol álló stílusból is merít, mint a népdal, a sanzon, a metál és az elektronika. Hallhatunk indiai jellegű „raga-rockot”, szép pszicho-metált és magyaros trip-hopot is. A lemez multikulturalitását pedig leginkább az tükrözi, hogy feltűnik Nikola Parov is, aki több dalban játszik tradicionális fúvós hangszereken, illetve hegedűn.

A Korai Öröm tagjainak jól áll tehát a stílus, ez kétségtelen - igaz, új anyaguk azért jó néhány kérdést felvet az emberben. Először is, hogy vajon miért tartották fontosnak, hogy két régi, ismert Korai Öröm nótát is újra feldogozzanak? Vagy túlzott, saját maguk iránti lojalitásukat, vagy épp nemtörődömségüket mutatja, hogy a két ismert szerzemény alapjai (Hej, búra- búra, U Stankini) már hallható volt a Korai Öröm ’97-es, ill. 2001-es albumán. Gondolhatnánk tehát, hogy a zenészek
nem izgatták halálra magukat azon, hogy újat tegyenek le az asztalra. A rajongók persze örülhetnek, hisz végülis a feldolgozások kellemes emlékeket ébresztenek az emberben.  

A 11 dal közül egyébként több lerágott csontot is hallhatunk – így az album az Indulj el című dallal kezdődik; a pszichedelikus hangzás tetszetős itt is, de inkább továbbléptetjük a CD-t.
A Kerek a szőlő levele kicsit metálosabbra sikeredett, egyébként dinamikus és táncolós zene, ahogyan az indiai  Yallah, Yallah is. A Mon amie la rose után felcsendülő Nemzeti Vágta című dal pörgős dal a javából, ám a lemezen a Szomorú vasárnap a fénypont, elsősorban  természetesen Seress Rezső zseniális tehetségének köszönhetően, másrészt viszont azt kell mondjuk, a Fókatelep pszichedelikus feldolgozásával tökéletes át tudta ültetni saját világába az egyébként már százszor feldolgozott muzsikát. Az utolsó dal, a Virágom szép, lágy, finom lezárása az albumnak -  Oláh Annamária autentikus éneke finomítja, lágyítja az egyébként nagyon dinamikus, korais zenei világot, megszelídíti az erőteljesebb hullámokat. 
Alapvetően azt mondhatjuk, mindenképpen egy jó koncertélmény lehet a lemez anyaga, élőben, fényekkel, megizzadva, akárhogy. Tulajdonképpen tökéletesen illeszkedik a Korai Öröm projektjeibe, ám a Fókatelep lemez így sem váltja sajnos meg a világot.