A szivárványt nehéz irodalmi színtereken helyzetbe hozni. Az Óz, a csodák csodája című zenés film óta a szivárvány tabu, vagy: csak ironikus kontextusban működtethető. Thomas Pynchon 1973-ban publikált regénye meglehetősen exponált módon kezeli a szivárványt: a könyv címében kap helyet.

Nemrég jelent meg a Súlyszivárvány című prózakísérlet, mely pont olyan titokzatos mű, mint a nácik ballisztikus V2-es rakétája, mely újraírja az időérzékelést. A regény hatásmechanizmusa, az élményanyag empirikus megtapasztalása olyan érzéseket kelt, mint azok a holt térbe utalt pillanatok, amit a hangsebességnél gyorsabb rakéta becsapódása jelez: ha hallod a rakéta moraját, túlélted a támadást. 

De nemcsak ez az érzékelésen inneni, elveszett idő teszi izgalmassá a könyvet, hanem az elveszett tér is. A regény egyik része a szövetségesek által zónákra osztott Berlinben játszódik. Berlin: azaz a Zóna. Egy hely, melynek nincs identitása, azaz pont a túlhajtott identitás (német nacionalizmus) az, amely felszámolta a koordinátákkal pontosan meghatározható helyet. Egy hely, amely úgy van, hogy nincs is. 

A könyv többi helyszíne (Anglia, Egyesült Államok, Románia, Hollandia, stb.) is bizonytalanul jelenik meg, álmokban, fantáziákban. A rakéta valójában a motivációk, mozgásirányok, sorspályák szinonimája, a becsapódás tehát maga az élet, vagyis: a halál. Ahogy egy robbanás után minden réteg és anyag egyetlen romos tereppé válik, úgy keverednek össze különböző nyelvi rétegek, szintek: a háborús ponyvairodalom szlengje, a tudomány (főleg a fizika) tolvajnyelve, az álmok lírai futamai. 

Ugyanakkor bőséggel választhatunk különböző összeesküvés-elméletekből, vagy ipari méretekben előállított misztikus világmagyarázatokból. A rakéta alkalmat ad a pánszexuális fantáziálásokra is – gondoljunk csak arra, hogy az amerikai katona, Tyrone Slothrop, londoni szerelmi térképén ugyanazok a helyek jelennek meg, ahol később a rakéták becsapódnak. A szerelmi élet és a rakéta becsapódásai egymásra reflektálnak, kibogozhatatlan szimbiózisban van a nemi gerjedelem, a sors és a ballisztika. 

A Zóna, mint az alvilág színtere, olyan világ, melyet tíz évvel később William Gibson cyberpunk bibliájában, a Neuromancerben is megjelenít. A kábítószer kereskedők, a feketepiac szubkulturális terepiviszonyai között a tárgyaknak (pl. a villanykörtéknek) is önálló életük lesz. Mintha egy óriási Marvel képregényt olvasnánk, melyben a saját tervezésű ballisztikus rakéta kilövésének szóbuboréka, (ggggrrrrszplaccccsssssfrrrr) egy nagyobb kép része lenne, mely kép a kabbala, a fizika, és a szexuális szerepálmok titokzatos közös szimbólumát jeleníti meg.