Kinek mit mond ma ez a név: Guido Romanelli? Sokaknak semmit, de 1919 után Magyarországon százaknak ő jelentette az életet. Kultuszta lehetne – mégis feledésbe merült a neve.
Emléke a II. világháború után feledésbe merül, annál több szó esik mostanában e nagyszerű katonáról és emberről. Életútját is ma kezdi igazán megismerni a XXI. századi közvélemény Szabó Mária, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete kutatója közelmúltban megjelent kötetének köszönhetően.
A Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban magyar és olasz magas rangú katonatisztek és diplomaták méltatták a közelmúltban a legendás magyarbarát katonatiszt - aki tüzérből már egész fiatalon cavaliere, azaz lovag lett - érdemeit. Az olasz fiatalember, aki egyik katonai sikert a másikra halmozott, a két világháború között rendkívül népszerű volt Magyarországon, holott sok magyar maradt ott az olasz hadszíntéren a II. világháborúban, és számos hazánkfia esett hadifogságba.
Már befolyásos magas rangú tiszt volt, amikor megmentette az 1919. június 24-i, a magyar proletárdiktatúra ellen szervezett felkelés résztvevőit, a Ludovika Akadémia növendékeit és parancsnokait. De a Tanácsköztársaság népbiztosainak egy része, családtagjaik, majd később papok, egyszerű polgárok, arisztokraták és szociáldemokrata képviselők is neki köszönhetik életüket.
A magyarországi misszió után, 1922-ben ünnepségsorozatot rendeznek tiszteletére a budapestiek - nem késik tehát a hálának ez a formája sem. A magyar parlament kupolatermében őszinte szeretettel és megbecsüléssel fogadták, amelyre még nem volt példa Magyarországon egy külföldi katonatiszt esetében.
A hivatalos olasz politika azonban nem örült annyira a sikeres missziónak. Humánus tevékenységéért hazájában nem köszönetet kapott, hanem karrierjével fizetett érte. Katonai pályája kettétört. Az olasz diplomáciai testület tagja lett, majd üzleti pályára lépett: 1938-tól 1943-ig a Magyar-Olasz Bank elnökeként visszatért Budapestre.
Életútját Szabó Mária hadtörténész alapos, szinte dokumentarista stílusban, láthatóan óriási információs anyag birtokában tárja fel, mondhatni úttörő módon, hiszen a két világháború közötti, érdekes fordulatokban gazdag magyar-olasz katonai kapcsolatokról nem sok szakmunka készült - és nem is készülhetett, mert sem a magyar, sem az olasz történelmi levéltárak akkor még nem voltak nyitottak.
A Romanelli-misszió című kötet élvezetes, jól olvasható, olyan, mint egy kalandregény, amelyet érdemes megfilmesíteni. Meg is filmesítették, készült róla egy játékfilm A misszió címmel, de nem volt túl nagy visszhangja. Amint Szabó Mária elmondta, Romanelli életét Olaszországban is feldolgozták dokumentumfilm formájában. Gilberto Marinelli alkotásának magyar változata a hazai nézők számára is elérhető lesz a közeljövőben. Izgalmas kortörténeti dokumentum lehet Romanelli memoárkötete, magyarra fordított változata még inkább kiegészítené, árnyalná ennek a páratlanul izgalmas és hosszú életnek hétköznapi mozzanatait. Már fordítás alatt vannak az 1973-ban elhunyt tiszt visszaemlékezései, tehát ez is olvasható lesz hamarosan magyarul.
Romanelli munkásságával több oldalról, más-más megközelítésben foglalkoztak olasz kutatók is, köztük Antonello Biagini, a római La Sapienza Tudományegyetem Kelet-Európa történeti tanszékének vezető tanára és Andrea Carteny, ugyanennek az egyetemnek egy másik oktatója. Mindketten részt vettek az Olasz Kultúrintézet és a Hadtörténeti Intézet közös emlékülésén, ahol kutatók és történészek szóltak az életműről, vázolták fel a történelmi és kulturális hátteret, a magyar-olasz kulturális kapcsolatok alakulását az első világháború kitörésekor, majd Magyarország hadba lépésének idején.
Romanelli emléke a II. világháború után elhalványult, hiszen egyaránt szót emelt a vörös- és fehérterror ellen. Az utóbbi években azonban újra megbecsülik őt a magyarok: öt évvel ezelőtt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főépületében domborművet, három éve az egyetem kampuszán pedig szobrot állítottak emlékére.
Ahogyan a HM honlapja fogalmaz: tették ezt azért, hogy ne merüljön feledésbe az ő kivételes embersége és tevékenysége. Utolsó útján koporsóját a temetési szertartás idején a Ludovika zászlójával takarták le.
