Százhuszonöt éve, 1884. június 30-án született Huszton Szép Ernő költő, író, színpadi szerző.
Az érettségit nem tette le, Budapestre költözött és újságíró lett. Különböző élclapok közölték bökverseit, volt címíró a Hermes Banknál, A Hétben is jelentkezett versekkel. A sovány, apró termetű, félszeg fiatalember emblematikus figurája volt a szerkesztőségeknek, az éjszakai kávéházaknak és a különböző irodalmi köröknek. Mindenki szerette és nagyra becsülte, de egészen komolyan senki sem vette. Változatos szerelmek, kisebb kalandok színesítették megrögzött agglegény életét.
Igazán népszerűvé kabaré dalaival, sanzonjaival vált, egy időben a Fővárosi Cabaret Bonbonniere rendszeres szerzője volt. A népszerűség anyagi gazdagodással is együtt járt, és míg pénze tartott, bejárta Európa nagyvárosait, egy szerelme után Szentpétervárra is eljutott.
Első érett verseskötetét, az Énekeskönyvet a Nyugat jelentette meg 1912-ben. Lapjain a szelíd emberi kapcsolatok utáni vágy, a városi ember vidéki emlékei és a gyermekkor meghitt képei kaptak költői hangot; humor és érzelmesség, halk bírálat és némi öngúny jellemzi. Az első világháború idején önkéntes betegápoló és haditudósító volt, 1915-től azonban mindinkább a békevágy szószólója lett.
A háború után született meg legjobb és legismertebb műve, a Lila ákác, amely a régi Budapest szellemiségét akarta maradandóvá tenni. A műből maga az író készített színpadi változatot, amely hatalmas sikert aratott, és máig kedvelt darabja színházainknak. Két ízben film is készült belőle, először 1934-ben, majd 1972-ben.
Szép Ernő a húszas években népszerű színpadi szerző volt, bár a Patika című darabját botrányok kísérték, és emiatt egy évre Bécsbe költözött, de a Vőlegény című darabja már nagy sikert aratott. Műveit játszotta a Nemzeti Színház, a Belvárosi Színház, a Vígszínház és a Pesti Színház is.
A zsidótörvények és a második világháború alapjaiban rengették meg életvitelét: 1944-ben 33 év után el kellett hagynia margitszigeti otthonát, és lánytestvéreivel a Pozsonyi út egyik csillagos házának lakója lett. Innen hurcolták el a nyilasok munkaszolgálatra 1944. október 20-án, ahonnan november 9-én szabadult. Megpróbáltatásairól az idősödő író 1945-ös Emberszag című memoárjában vallott.
A háború után elfelejtették, szegénységben élt, és mikor 1953. október 2-án 69 éves korában, hosszú betegség után meghalt, az irodalmi élet alig vette tudomásul elmenetelét.
1984-ben Pogányné Szép Berta, a költő húga Szép Ernő-jutalmat alapított. Végrendeletében nagyobb összeget hagyományozott a kulturális tárcára azzal a céllal, hogy minden esztendőben az évadban bemutatott, vagy nyomtatásban napvilágot látott legjobb magyar dráma szerzőjének, illetve egy alkotói életmű elismeréseként ítéljék oda a jutalmakat.
