Néhány éve még szinte biztosnak látszott, hogy az enyészeté lesz a bodrogközi Bély (Biel) Sennyey-kastélya, ám a nagykaposi székhelyű Prosperitas Alapítványnak köszönhetően a régió egyik nevezetességének felújítása már megkezdődött.

A Prosperitas Alapítvány a 18. században épült bélyi műemléket és a körülötte elterülő park másfél hektáros részét 2008-ban vásárolta meg a helyi önkormányzattól. A restaurálást egy ezen a téren nagy tapasztalatokkal rendelkező magyarországi vállalat bevonásával kezdték el. Az új tulajdonosok körbekerítették a kastélyt és gondoskodtak az őrzéséről is.
A bélyi építmény restaurálása az utolsó előtti pillanatban kezdődött el, hiszen az épület falai rendkívül rossz állapotban voltak. Szakemberek megállapították, hogy ha nem láttak volna neki haladéktalanul a helyreállításnak, a kastély vélhetően rövid időn belül összedőlt volna.
A bélyi kastélyt báró Sennyey László építtette 1781-ben rokokó-klasszicista stílusban, majd a 19. században felújították, átalakították és kibővítették. Ekkor nyerte el mai alakját. A kastélyhoz tartozott egy 1854-ben épült neogótikus pavilon is, amely később római katolikus kápolna lett. A kastély a második világháború után rohamosan pusztulni kezdett annak ellenére, hogy az ötvenes évek elején felújították. A következő évtizedekben működött benne iskola, tanítói lakás, községi hivatal, majd romák költöztek az épületbe.