Egy felháborodott apa bepanaszolta Jamie Olivert, mert egyik étterméből állítólag elzavarták őt és fogyatékkal élő lányát.

ajtajában - bárkit szívesen látnak
Az étterem szóvivője viszont közölte, hogy az esetet elképzelhetetlennek tartja, hisz régóta járnak hozzájuk mozgáskorlátozottak, még a közlekedésüket megkönnyítő lifttel is fel van szerelve az étterem. Másrészt, pedig azon a napon, amikor a férfi és lánya állítólag az étteremben jártak, nem is férfi alkalmazott fogadta a vendégeket az ajtóban. Azt mondta, csak arra tud gondolni, hogy egy vendég viselkedhetett velük így, mindazonáltal bocsánatot kért és közölte, hogy szívesen látják őket bármikor az étteremben.